Rebel Love / Billy Hargrove /

3. Fucked up

Az utcánkba bekanyarodva eddig ismeretlen érzés lett úrrá rajtam. Egyszerűen nem akartam haza menni. Ha tehettem volna inkább Billyvel mentem volna, hiába alig ismertem.
-Tudtommal itt laksz, nem?- nézett rám Billy kérdőn.
-Itt...csak egyszerűen nem akarok hazamenni.-húztam el a szám.
-Hidd el Harrington, én sem örülök hogy nem veled töltöm az éjszakát de nem hiányzik hogy az első itt töltött napomon emberrablással gyanúsítsanak.- nevetett fel, mire én is elmosolyodtam.
-Köszönöm a mait Billy! - mondtam, majd gyorsan kipattantam a kocsiból.
-Holnap találkozunk Szépség!- intett utánam, majd hatalmas porfelhőt hagyva maga után eltűnt az utcából. A bejárati ajtót kinyitva azonnal egy pofon csattant az arcomon.
-Azt hittem nem tudsz nagyobb csalódást okozni Rebecca, de látom sikerül. Ellógod az óráidat hogy az új fiú alá feküdhess elsőként? Remélem legalább volt annyira jó hogy megérjen két hét szobafogságot!- ordította anya eltorzult arccal.
-Oh hidd el, minden pénzt megért.- vágtam vissza könnyes szemekkel, majd a táskámat ledobva az emeletre siettem. A lépcső végén Steve-be ütköztem, akit nemes egyszerűséggel arréblöktem.
-Csak jót akartam! Már így is sok volt a rovásodon, mi lett volna ha anya a tanároktól tudja meg.- kérdezte bűnbánó arccal kissé megszorítva a kezemet.
-Igen? Akkor is csak segítettél mikor végignézted ahogy az ostoba haverjaid megaláztak a folyosón?- szabadítottam ki a karom a szorításából, majd a szobámba mentem és becsaptam magam után az ajtót. Csak leültem az ágyamra és azon kezdtem agyalni hogy mivel érdemeltem ki ezt az elbaszott családot. Tisztán hallottam hogy anyám még válogatott sértésekkel illett az alsó szintről és mivel lent hagytam a táskám, sem a walkmanem, sem a vázlatfüzetem nem tudták elnyomni a kintről beszűrődő zajokat. Gyorsan az ajtóhoz siettem és megbizonyosodtam róla hogy senki nincs a közelben, majd kinyitottam az ablakot és óvatosan kimásztam rajta. Tudtam hogy valószínűleg a két hét szobafogság semmi lesz ahhoz képest ha most elkapnak, de mégis kockáztattam. A tetőn keresztülvágva nem kis zajt csaptam és szökés közben a térdemet is alaposan lehorzsoltam, de minél előbb ki akartam jutni az otthonnak nevezett földi pokolból. Az utam a közeli parkba vezetett, tudtam hogy ott a kutya sem keresne, hisz barátok híján soha nem megyek még a közelébe sem. Lehuppantam egy padra és újra átadtam magam a gondolataimnak. Minden olyan nyugodt volt, csak a madarak csicsergését és a bandába verődött fiatalok önfeledt nevetését lehetett hallani. Annyira elmerültem a saját világomba, hogy észre sem vettem hogy valaki leült mellém.
-Látom neked sem a legjobb otthon...-szólalt meg mellőlem egy mély hang. Azonnal felismertem újdonsült barátom hangját és egy halvány mosoly húzódott ajkaimra.- Mi történt a lábaddal Hercegnő?- kérdezte kissé aggodalmas hangon.
-Leestem a tetőről. Semmi komoly..- mosolyodtam el keserűen.
-Akarsz róla beszélni?- nyújtott át egy szál cigit, amit egy hálás mosollyal fogadtam el és gyújtottam meg.
-Tudod...nem értem hogy miért gyűlöl mindenki. A saját anyám egy olcsó kurvának tart, a környezetemről nem is beszélve. Még ha lenne alapja...- hajtottam le a fejem.
-Elmondom mi a baj veled!- karolta át a vállam- Az hogy nem ide való vagy. Vannak céljaid, álmaid, nem állsz be a sorba hogy egy legyél az ostoba libák közül. Ezért is tetszel annyira.- húzta félmosolyra a száját, mire azonnal témát váltottam.
-És te miért vagy itt?- érdeklődtem vörös fejjel.
-Okos témaváltás.-nevetett fel.- Az én családom sem tökéletes...Ha bármi rossz történik, az egyedüli hibás én vagyok. Olyan mintha valami kibaszott munkatáborban élnék, nem is családban. De tudod mit? Szarok rá! Most veled vagyok és ilyenkor olyan mintha élnék.
-Alapítanunk kéne valami egyesületet. Elbaszottak klubja..
-Én benne vagyok! De ez egy kétszemélyes klub és nincs tagfelvétel. Na gyere ribim, unalmas ez a park, szökjünk be valahová. Mondjuk a mozi tökéletes.- húzott fel a padról nevetve. Nem gondoltam volna hogy komolyan gondolja hogy belógjunk a moziba, de tényleg nem viccelt. A hátsó bejáratnál nyitva volt egy ablak, amin nehézkesen ugyan, de be tudtam mászni és ki tudtam nyitni belülről az ajtót. Hangtalanul osontunk be az egyik terembe, ahol épp a Péntek 13.-at adták. Helyet foglaltunk a leghátsó sorba és próbáltunk észrevétlenek maradni, ami persze nem volt túl egyszerű művelet. Billy átdobta a karját a vállamon, én pedig a lábán pihentettem a sajátomat. Úgyis ribanc vagyok, adjunk a látszatnak. Nem igazán kötött le minket a film, csendben beszélgettünk és egyre több hasonlóságot véltünk felfedezni egymásban.
-Rebecca?- hallottam meg az ismerős hangot a hátam mögül. Meg sem kellett fordulnom hogy tudjam, Steve az. A kezem ökölbe szorult. Levettem a lábam az eddigi kényelmes lábtartómról és szembefordultam a bátyámmal.-Azonnal gyere ki! - suttogta megragadva a karomat és felhúzott a helyemről. Szó nélkül követtem az előtérbe, nem akartam balhézni, de főleg nem akartam hogy Billy esetleg miattam kerüljön bajba.
-Igen, mi a faszt akarsz?- rántottam ki a kezem szorításából, mikor már az előtérbe voltunk. Nem kellett sokat várnom és a bűntársam is megjelent.
-Már megint együtt lógtok? Vegyétek már észre hogy milyen szánalmasak vagytok! Nem illetek ide, ezért is próbállak megóvni, de esélyem sincs ha meg se próbálsz változni.
-Megóvni? A szobafogsággal? Azzal hogy mindennek elhordasz? Amúgy meg mi vagyunk szánalmasak? Te ezerszer szánalmasabb vagy! Adod a Mr. Tökéletest, közbe meg egy olyan csaj után futsz, aki mást szeret. Mitől változtál meg így, hm? Vagy én mitől lettem kevesebb mint eddig voltam? - szöktek könnyek a szemembe. -Gyere Billy, húzzunk innen.- fogtam meg az eddig csendben figyelő fiú kezét.
-Csak egy perc! - engedett el, majd Steve-hez lépett és egy jókorát behúzott neki. - Remélem ettől majd helyre jön az agyad Harrington. - intézte a szavait Steve-hez, majd összekulcsolta ujjainkat és elindultunk ki az épületből. Ahogy kiértünk a levegőre, a könnyeim azonnal utat találtak maguknak. Hiába jászottam az erős lányt, nem tudtam tovább tartani magam.
-Semmi baj! Nyugodj meg!- ölelt magához Billy, majd a hátamat kezdte simogatni.
-Nem kellett volna ezt tenned...-hajtottam a vállára a fejem.-Ugrott az esélyed hogy népszerű legyél..-mondtam, mire a fiú felhorkant.
-Kinek kell a népszerűség mikor itt vagy te?! Lehet hogy szánalmasak vagyunk, de tudom hogy van valaki ebben az elcseszett városban, aki őszinte velem. Nekem ennél több nem kell.- mosolyodott el. - De mostmár fejezd be a sírást mert úgy nézel ki mint valami Cure-os.
-Ha ez sértés akart lenni, akkor nagyon mellélőttél mert a Cure az egyik kedvencem.- nevettem fel.
-Na ez a beszéd, nem hagyjuk hogy a faszfej testvéred elrontsa a napunkat! Gyere, keressünk új helyet ahol lóghatunk. - karolt belém vigyorogva.