Rebel Love / Billy Hargrove /

13. Fade to black

Az állapotom folyamatosan romlott. A fejem folyamatosan fájt, a rémképek szinte percenként jelentek meg a szemeim előtt. A srácok egy percre sem hagytak magamra, Robin feltankolt kávéval, hogy a lehető legkevesebbet aludjak, hátha úgy kevésbé esik bajom. Billy is tett róla hogy ne aludjak, a maga módján. Bár azt mondta hogy nem akar elsietni semmit, nem tudhattuk hogy mennyi időnk van még együtt, ezért egyik este csak úgy megtörtént a dolog. Nem részletezem, ahhoz nem vagyok eléggé szemérmetlen. Soha nem voltam jó a hálószobai titkok kibeszélésében, még akkor sem ha amúgy minden kurvának elhordtak az ismerőseim. A lényeg annyi hogy minden tökéletes volt, még akkor is ha az egész tök random volt és a bátyám a másik szobában aludta az igazak álmát.

-Min gondolkodsz Életem?-szakított ki Billy hangja a gondolataimból.
-Csak azon hogy mekkora piszok szerencsém van veled Billy Hargrove.-nyomtam egy rövid csókot ajkaira.
-Az érzés kölcsönös.-mosolyodott el ő is.- Hogy vagy? -kérdezte aggodalmas hangon. Soha nem hittem volna hogy Billy ennyire képes lesz megmutatni az érzelmes oldalát, de azóta az este óta úgy óv, mint egy porcelánbabát. Nem mondom hogy bajom van vele, csak azt hiszem még hozzá kell szoknom hogy valaki ennyire törődik velem.  Steve-el is rengeteget javult a kapcsolatom, mind Eddie, mind pedig a gyerekek nagyon jó hatással vannak rá. Ugyan egy szóval nem hajlandó bevallani, de látom hogy valami van kettőjük között.

Gondolataimból egy hangos dörömbölés szakított ki. Eddie-vel egy emberként ugrottunk fel és azonnal rejtekhelyet kerestünk magunknak. Billy remegő kezekkel nyitotta ki az ajtót.
-Nem kell beszarni kölykök, csak én vagyok.-hallottuk meg Hopper hangját, mire az egész csapat egy emberként sóhajtott fel.- Csak hoztam egy kis kaját, a kölykök mondták hogy fogytán vannak a készleteitek.
-Ha lehet, legközelebb óvatosabban dörömbölj azon az ajtón. Azt hiszem össze is szartam magam egy perc alatt.-mászott ki Eddie a szekrényből, mire Hopper felhorkant.
-Talán köszönöm vagy valami..
-Köszönjük szépen a segítséget, nem is tudom mihez kezdenénk nélküled.- ültem le Billy mellé.
-Legalább te tudod mi az a tisztelet, nem mint ezek a huligánok. -vigyorodott el. -Hogy vagy kölyök?-intézte hozzám ismét a szavait.
-Azt hiszem jól. -húztam meg a vállam egy halvány mosollyal az arcomon.
-Egy faszt vagy jól...-motyogta Billy. -Egyre gyakrabban fáj a feje, szinte minden este rémálmai vannak. Próbáljuk elérni hogy kevesebbet aludjon, de az álmatlanságba ugyan úgy bele lehet halni. Fogalmam sincs hogy segíthetnénk neki. -temette kezei közé az arcát. Fájt így látnom, de tudtam hogy igaza van. Ebből az egészből nem kerülhetek ki győztesként.
-Hé, haver, megmondtam  hogy minden rendben lesz.-ült le mellénk Eddie és Steve is.-Mi itt vagyunk. Tudom hogy nem nagy vigasz de a nyomorultak bandája összetart. Legyőzzük ezt az akármit, akár az életünk árán is. Bár azt azért hozzátenném hogy néha nem szégyen elfutni.-mondta, mire felnevettem.
-Igen, ezt mindenképp hozzá kellett tenned. Tudod Seriff, mivel ilyen barátaim vannak, nem félek. Jöjjön aminek jönnie kell.-karoltam át a srácokat.
-Jó tudni hogy ilyen barátok vannak El mellett. De azért a vidámparkos incidensért még számolunk. Majdnem kiköptem a tüdőmet..-nézett szúrós tekintettel Billy-re, majd rám.
-Nem is gondoltam volna hogy ilyen jó szemed van.-húzta fel a szemöldökét Billy, mire mindenkiből kitört a nevetés.
-Az a szerencsétek hogy bírlak benneteket. Tudom hogy nem öltetek volna meg senkit. Be fogom bizonyítani hogy ártatlanok vagytok.- tette a vállamra a kezét, mire felszisszentem. -Mi történt? Ideje lenne beavatni engem is, nem gondoljatok?!

-Még akkor is, ha a sztori totál képtelenség?-kérdezett vissza Eddie, mire mesélni kezdtem. Elmondtam mindent az álmaimról,  amik már ébren is gyötörtek, a testetlen hangról, ami egyre mélyebb és mélyebb sebeket ejt a  testemen és a másik oldalon lévő, szörnyekkel hemzsegő másik világról is.
-Totál hülyeség, igaz?- kérdeztem halkan, mire a Seriff nemleges választ adott.
-Emlékeztek Will Byers esetére? Akkor én is azt hittem hogy megőrültem, de amit odaát láttam, minden kétségemet eloszlatta. Nálam jobban senki nem ismeri azt a világot.-dőlt hátra Hopper, mire Billy újra gondolkodni kezdett, amit természetesen ismét nem tudott magában tartani.
-Lehetséges hogy a Byers kölyök áthozhatott magával valamit? Vagy Becky, amikor átment, hogy mentse Steve-et...
-Semmi sem kizárt. Tudom hogy ez hülyeségnek tűnik de avassátok be a kölyköket. Biztos vagyok benne, hogy ők sokkal többet tudnak segíteni mint én.-mosolyodott el bíztatóan.-De én most megyek. Nem akarom hogy bárki felfigyeljen a rejtekhelyetekre.
-De Hopper, hogy lehet hogy Becky-t azóta is zaklatja a lény, engem pedig csak úgy békén hagyott. Hisz mindketten átmentünk ugyan azon.- karolt át Eddie.
-Fogalmam sincs. A válaszokat magatoknak kell megtalálnotok. Segítek amiben tudok, fedezlek benneteket, de ennél többet nem tehetek. Vigyázzatok egymásra!-mondta, majd kilépett az ajtón, kétségek között hagyva mindenkit.

-Hát, végülis a semminél ez is több.-szólalt meg végül Steve is.
-Meg fogjuk oldani. Nincs olyan hogy lehetetlen.-mosolyodott el Eddie, holott mindenki tőle várta volna a legkevesebb lelkesedést. Nem elég hogy számkivetettként tengette  a mindennapjait, gyilkossággal gyanusítják, a szüleit korán elveszítette, mégis próbálta a jót látni a dolgokba. Ez volt az a pont, ahol tudtam, hogy beszélnem kell a báttyámmal. Eddie Munson megérdemelte a boldogságot és ha én ehhez akár egy apró dolgot is tudok tenni, én megteszem. Megvártam míg a srácok kimenetek a szobából ilyen-olyan ürüggyel, majd Billyhez fordultam.
-Azt hiszem beszélnem kell Steve-el.-sóhajtottam fel.
-Jól látod a helyzetet. Ha rajtuk múlik, szerintem húsz év múlva is egyhelyben fognak toporogni.-húzta el a száját, mire felnevettem.
-Imádom hogy ilyen támogató vagy.-adtam egy rövid csókot ajkaira.

-De ha már itt tartunk, én is szeretnék tudni egy fontos dolgot.-nézett a szemeimbe, mire a vér is megfagyott az ereimben.-Tulajdonképpen mi is most a státuszunk? Végre kimondhatom, hogy a barátnőm vagy? Már nincs köztünk se váltó, se fél méter távolság.-idézte fel a Steve-el való kínos beszélgetésünket.
-Reméltem hogy már rég túl vagyunk ezen. Mindegy hogy minek is nevezzük egymást, de a lényeg az hogy kurvára imádlak. Nálad jobb dolog még nem volt az életemben, de igen, szeretnék Hawkins legmenőbb pasijának a csaja lenni.-mosolyodtam el, mire a fiú azonnal magához ölelt.
-Nem egyszerűen a csajom vagy, hanem az életem. Na de menj, hozd össze ezt a két jómadarat, mert eskü már én érzem kellemetlenül magam tőlük.-húzta a jól ismert félmosolyra ajkait. Én pedig nekiláttam a Steddie akciónak, bár lett volna egy csomó egyéb problémánk is, nem akartam most azokkal törődni. Azt akartam hogy a barátaim boldogok legyenek. Tudtam, hogy nem sok esélyem van, de ezt a kevés időt úgy akartam eltölteni hogy mindenki boldog legyen körülöttem. A többi mellékes dolog.

A halál várhat..

[Sajnálom hogy ennyit kellett várni az új részre, eléggé mélyponton voltam az utóbbi időben, de ezennel kijelemtem hogy minden erőmmel megpróbálok az írásra koncentrálni. Steddie-t pedig muszály lesz beleírnom, mert az ultimate ship-em lett. 
Köszönöm a türelmet és hálás vagyok hogy olvassátok. Szeretném ha tudnátok hogy mind CSODÁK VAGYTOK!❤️]