Rebel Love / Billy Hargrove /

14. Halfway there

⚠️A fejezetben BL, azaz fiúxfiú tartalom olvasható, akit taszít az ilyen, az ne olvassa tovább! Aki marad, annak jó olvasást, a többiekkel pedig remélhetőleg találkozunk a következő fejezetben.❤️⚠️

-Steve, beszélhetnék veled egy percre?-kérdeztem halkan, de persze Eddie azonnal rám kapta a tekintetét és egy olyan "ha bármit mondasz,megöllek" nézéssel jutalmazott. Persze nem akartam azonnal kikotyogni a titkát, csak szerettem volna megtudni hogy egyátalán mit gondol a fiúról , mert nem akartam hogy Eddie felesleges reményekkel áltassa magát, hisz ő egy nagyon jó srác.
-Persze, mondd csak Hugi!-mosolygott rám.
-Kijössz velem egy kicsit a csónakházba? Billy kint felejtette a kulcsát tegnap este.-füllentettem egy kicsit. Steve elindult kifelé, én pedig követtem, mire Eddie elkapta a karomat.
-Ha bármit mondasz Harrington, esküszöm hogy kinyírlak.- mondta alig hallhatóan, mire csak egy mosolyt küldtem felé.
-Ahhoz Billy-nek is lesz egy-két szava.-kacsintottam, majd elindultam a bátyám után.

A hűvös levegő azonnal megcsapta az arcomat, amint kiléptem a ház ajtaján. Bár még csak egy pár napja voltam ide bezárva, mégis iszonyatosan hiányzott a friss levegő. Igaz, egy csomó fontosabb dolog is foglalkoztatott most, mégis úgy éreztem, hogy talán nem lesz több lehetőség az életben, így az összes apró dolgot ki kell élveznem.
-Mi volt olyan fontos hogy a többiek nem hallhatták? Ismerlek már, nagyon szarul hazudsz.-karolt át Steve.
-Igazából csak meg akartam kérdezni valamit...ne láss bele semmit, csak kíváncsi vagyok.-foglaltam helyet a csónak szélén, lábamat a jéghideg vízbe lógatva.
-Hajlamos vagyok túlkombinálni a dolgokat, de legyen. Kérdezz!-ült le mellém, ő sem törődve a víz hőmérsékletével.
-Mit gondolsz Eddie-ről?-vágtam azonnal a közepébe.-Mármint oké, barátok vagytok meg minden, de kíváncsi vagyok..
-Hugi, ha arra gondolsz hogy buknék rá vagy valami, nagyot tévedsz! Engem még mindig a cickók érdekelnek.-kezdett azonnal heves tiltakozásba, mire felnevettem.
-Ugyan már, a húgod vagyok, ne gyere nekem ezzel a macsó szöveggel! Jobban ismerlek mint te saját magadat! Emlékszel mikor szentül meg voltam győződve róla,hogy leszbi vagyok?-rejtettem el az arcom az emlék hatására,mire Steve bólogatni kezdett.-Akkor emlékezz vissza arra, amit akkor mondtál. Hogy a szívemnek nem tudok parancsolni és nem lehetek addig biztos magamban, amíg meg nem találom az igazit. Most nézz rám, az összes szarság a nyakamba zúdult, gyilkosságért köröznek, egy szörny próbálja kioltani az életem nap mint nap, de leszarom, mert Billy mellettem van. Hiába tiltott tőle mindenki, én akkor is hittem magunkban.-szorítottam meg a kezét bíztatóan, mire lehajtotta a fejét és víz tükrét kezdte fixírozni.
-De ti annyira összeilletek, én pedig azt érzem, hogy két teljesen külön világ vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy csak egy nagyképű srácot lát bennem, aki amúgy az összes eddigi kapcsolatában egy csődtömeg volt.
-Ezt azonnal fejezd be! Nem gondoltál arra, hogy nem pont Nancy Wheeler volt az, akit kerestél? Az ellentétek vonzzák egymást tesó, lehet hogy ti ketten legyőzhetetlen páros lennétek. Te mondtad, nem tudhatod, amíg meg nem próbálod.-néztem rá mosolyogva. Annyi szarságon túl vagyunk, annyira szeretném hogy végre Ő is boldog lehessen. Leszarom hogy fiú vagy lány az illető, csak az számít, hogy az élete végre egyenesbe jöjjön. Bár az utóbbi időben nem volt túl jó bátyám, akkor sem tudnék neheztelni rá.
-De az isten szerelmére Becky, ő egy srác és én is az vagyok!- szólalt meg egy kicsit emelt hangon.
-Most tényleg ezzel jössz? Nehogy már nekem kelljen oktatást tartanom az egynemű párokról baszod! Ez egy teljesen normális dolog, a szíved döntött, de te mégis a kibaszott eszedre hallgatsz!? Tudod mit? Csinálj amit jónak látsz, én leszarom!-pattantam fel idegesen kishíján belebolrulva a vízbe, és magam mögött hagyva kétségek közt vergődő bátyámat.

Az ajtón belépve két kíváncsi szempárral találtam szembe magam. Kikerülve a srácokat, ingerülten vágódtam le a kanapéra.
-Jól vagy?-kérdezte kicsit megszeppenve Eddie, mire csak halványan elmosolyodtam.
-Persze, csak szégyenlem hogy Harrington vagyok. Egy kibaszott idióta a testvérem.-fújtattam, mire Billy helyet foglalt mellettem és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Te megpróbáltad! Ha nem veszi észre ami a szeme előtt van, akkor vagy tök hülye vagy simán vak. Nem vagyok a szerelem szakértője, de még én is látom hogy néznek egymásra.-mondta Billy, mire az eddig csendesen figyelő Eddie lehuppant mellénk a kanapéra.
-Ha nem vennéd észre, én is itt vagyok.-motyogta.
-Csak tényeket közlök Haver!-vágott vissza vigyorogva.
-Ne érezd magad kellemetlenül emiatt Harrington. Sejtettem hogy ez lesz... Két külön világ vagyunk..-nyújtott felém egy szál cigit, amit remegő kezekkel fogadtam el.
-Ne kezdd el te is, baszki!-gyújtottam meg a nyugalmamat szolgáló dohányrudat és szívtam bele.
-Az ellentétek az esetek 99,9%-ban vonzzák egymást.-mondta Billy hátradőlve a kanapén.
-De okos lettél hirtelen.-nevettem fel majdnem félrenyelve  a füstöt.- Akkor mi vagyunk az a 0,01%?-kérdeztem vissza, mire végre Eddie is elmosolyodott.

Az ajtó hangos csapódással jelezte társaságunk negyedik tagjának érkezését, aki szemmel láthatólag még mindig nem volt kibékülve saját magával és az érzéseivel. Nem törődve azzal hogy éppen hatalmas lelkizések közepette voltunk, a kanapé elé lépett és alig hallhatóan megkérte Eddie-t hogy beszéljenek egy percre.
-Azt hiszem nincs sok titkolnivalónk. Nyugodtan elutasíthatsz előttük is.-nevetett fel a fiú keserűen, mire Steve először kicsit hezitálva, de végül a mellényénél fogva felrántotta a srácot a kanapéról és nem törődve velünk, ajkaira tapadt. Billy-vel hirtelen megszólalni sem mertünk, még jó hogy barátom ott ült mellettem, különben betudtam volna annak, hogy biztos hallucinálok a tüdőmbe jutott tudatmódosító miatt.
-Most nem hallucinálok, ugye?-fordultam szerelmemhez, aki inkább felém fordította tekintetét.
-Határozottan nem.-küldött felém egy cinkos vigyort.
-Jó, idefordulhattok.-vigyorgott Steve.-A többit majd ha kettesben leszünk.-ült le mellénk, az ölébe húzva a megszeppent Eddie-t.
-El sem hiszem, a bátyám végre hallgatott a szívére!-öleltem meg mindkettőjüket.
-Pedig fogadni mertem volna hogy még egy pár évig vártok azzal, hogy összejöttök. Bocs hogy ezt mondom,  de olyan vakok vagytok, mint Stevie Wonder.-szólalt meg végül Billy is, szokás szerint nem téve lakatot a szájára.
-Na jó, le lehet rólunk szállni!-csattant fel Eddie vörösödő fejjel. Nagyon örültem nekik, csak reménykedni mertem abban hogy nem lesznek idióták és nem basszák el az egészet az ostoba észérveikkel.
-Gyere, hagyjuk az ifjú párt!-húztam fel Billy-t a kanapéról.
-De légyszi, majd kíméljetek meg a hangoktól. Sajnos elég érzékeny a fülem.-fordult vissza a párom vigyorogva, amit Steve a középső ujja felmutatásával jutalmazott, Eddie pedig egyre vörösebb arccal kémlelte a falat.
-Na jó, elég lesz! Csak okosan srácok!-intettem vissza, majd becsapva az ajtót, a konyhába vettük az irányt. Nem akartuk őket zavarni, hisz mégiscsak  Eddie háza és kicsit hülyén vette volna ki magát ha bezavarjuk öket a szobába.
-Remélem nem ott esnek majd egymásnak, ahol alszunk.-sóhajtott fel Billy, majd a kezembe nyomott egy doboz sört, amit hálás mosollyal fogadtam el.
-Csak hagyjuk őket megbeszélni a dolgaikat! Nem úgy ismerem Steve-et hogy egyből az ágyban kötnek ki..-ültem le az asztalhoz. Még bele se kortyoltam az italomba, a fejem azonnal iszonyatos zsongásba kezdett. Egy dolog lebegett a szemem előtt. Nem akarok meghalni.