Rebel Love / Billy Hargrove /

5. The shadow behind us

Nagyon jól éreztem magam Billy társaságában és Max-et is nagyon megkedveltem. Filmeket néztünk, társasjátékoztunk és zenét hallgattunk egész hajnalig. Szinte el is felejtettem a vidámparkban felbukkanó lényt és a családomat is, akiknek valószínűleg már az is megfordult a fejükben hogy valami elmebeteg megölt és feldarabolt, bár erősen kételkedtem ebben a verzióban. Nem hinném hogy különösebben meghatotta volna őket ha valami történik velem.

-Oké gyerekek, vége a pizsipartinak. Mindjárt reggel van és holnap suli. Legalábbis neked, Max.- vigyorodott el Billy gúnyosan, mire a húga felhorkant.

-Annyira igazságtalan vagy! Én miért nem hagyhatok ki egy napot?-kérdezte felháborodva a vörös lány.

-Mert apa nem a te seggedet fogja szétrúgni, hanem az enyémet! Na sipirc aludni kisasszony! - mosolyodott el halványan. Szerettem ezt az oldalát. Igazából mindegyik oldala tetszett, az pedig főleg hogy ezt az arcát rajtam kívül más nem láthatta.

-Gyere Harrington, menjünk mi is. Mutassunk jó példát a kölyöknek. - fogta meg a kezem és húzott be a szobába maga után. A szobája egyátalán nem lepett meg. A falak fehérre voltak meszelve és mindenhol poszterek sorakoztak.

-Egész jó ízlésed van Hargrove.

-Tudom! Már az is arra utal, hogy most te vagy itt és nem valami olcsó kis ribanc.- húzott magához és simított a fülem mögé egy hajtincset. Nagyon jól estek a szavai, nem is tudom már az idejét hogy mikor vettek utoljára emberszámba.

-Miért vagy velem ilyen?- csúszott ki a számon a kérdés, ami már jó ideje foglalkoztatott.

-Mondtam már! Hányszor kell még elmondanom hogy sokkal többet érsz mint amit bárki más gondol rólad!?  Tetszel és ennyi! Nem vagyok érzelgős, ne is várd el tőlem de mióta megláttalak a parkolóban, azóta tudom hogy kellesz nekem, és nem csak mint egy trófea. Azt akarom hogy mellettem legyél a nap minden percében. Nálad jobb társaságot el sem tudnék képzelni.- ahogy hallgattam a szavait, egy könnycsepp gördült le az arcomon.  El sem tudtam képzelni hogy ennyit jelentek neki.

-Köszönöm Billy! Örülök hogy aznap majdnem elgázoltál és kioszthattalak, különben eskü a közeledbe sem mertem volna menni.- nevettem fel, mire a fiú is elmosolyodott.

-Hidd el,  én is örülök hogy nem bírtál lakatot tenni a szádra, annak meg még jobban hogy nem ütöttelek el.- vigyorgott, majd a derekamat átkarolva megcsókólt. A csókja jobb volt mint akármelyik drog a világon. - Tényleg aludjunk, mert ha tovább folytatjuk ezt, félek hogy nem bírok majd leállni.- vált el tőlem.  Csak bólintottam, majd még egy csókot nyomtam ajkaira. A fiú elmosolyodott, majd ledobta magáról a pólóját és elterült az ágy egyik oldalán.

-Tudom hogy jól nézek ki Harrington,  de álmos vagyok, úgyhogy értékelném ha bevágódnál ide mellém. - paskolta meg a helyet maga mellett. Én már közel nem vetkőztem annyira neki, de végül leküzdöttem a szűzies énem és bebújtam mellé az ágyba. Az ágy szélén helyezkedtem el, mire Billy felhorkant és szorosan magához húzott. Elmosolyodtam és a mellkasára hajtottam a fejem. Életemben nem éreztem még annyira biztonságban, mint akkor. Ahogy lehunytam a szemem, azonnal el is nyomott az álom.

A pár órás alvás után az ébresztőóra idegesítő hangjára ébrendtem. Kipihentebb voltam, mint eddig bármikor, annak ellenére hogy csak tényleg pár órát aludtunk. Úgy döntöttem hogy hagyom még Billy-t aludni egy kicsit, összeütök valami reggelit a két álomszuszéknak. Nem is kellett sok idő, Max megérezte a pirítós illatát és azonnal helyet foglalt az asztalnál.

-Jó reggelt! Uuu, nagyon finomnak néz ki!- mosolygott a lány, mire elé toltam egy adagot a reggeliből.

-Jó reggelt! Egyél nyugodtan, megyek, felkeltem a bátyádat!- mondtam, majd elindultam a kis szoba felé. Billy még mindig az igazak álmát aludta.

-Billy, ébresztő! El fogunk késni...- ültem le mellé az ágy szélére és az arcát kezdtem simogatni. Olyan békésen aludt hogy már-már rosszul éreztem magam amiért felébresztem.

-El tudnám viselni hogy minden reggel.- emelte rám átható kék szemeit.

-Akkor ébredj és húzzunk mert elkésünk.-mosolyodtam el.

-Jól van már na! Felöltözni felöltözhetek vagy menjek így?- kérdezte álmos fejjel.

-Felőlem így is jöhetsz, én nem bánom. Csináltam reggelit úgyhogy szedd össze magad! - nevettem fel, majd úgy döntöttem hogy inkább visszamegyek a konyhába Maxhez.

-Köszönöm a reggelit Becky, de lassan elindulok mert elkésem a suliból.- tette be a tányérját a mosogatóba, majd a vállára kapta a táskáját.

-Szó sem lehet róla hogy zuhogó esőben elindulj! A bátyád nagyon szívesen elvisz, ugye Billy?- kérdeztem a fiútól, aki épp abban a pillanatban ért le a lépcsőn.

-Nincs beleszólásom, ugye?- kérdezte, majd levágódott az asztalhoz és elkezdte tömni magába a pirítóst.-De jó, nem elég hogy itthon el kell viselnem a képed, még hurcolhatlak iskolába a bolond haverjaidhoz...- motyogta magába teli szájjal.

-Látom már nem vagy éhes! Na add azt szépen ide!- vettem el előle a tányért.

-Heyy még nem fejeztem be! Nagyon szívesen elviszlek suliba Max meg akár a hülye barátaidat is, csak add vissza a kajámat te gonosz némber! - intézte a szavait jobbára hozzám, mire felnevettem és inkább visszatoltam elé a félig megrágott ételt.

-Én is így gondoltam! Na de igyekezzetek mert kurvára el fogunk késni...- mondtam, majd leültem a kanapéra és elkezdtem magamra rángatni az elnyűtt Converse tornacipőmet. Abban a pillanatban nyílt az ajtó és egy idősebb férfi lépett be rajta.

-Te meg ki a franc vagy?- méregetett vérben forgó szemekkel. Hirtelen annyira megilletődtem hogy egy hang sem hagyta el a torkomat. Billy bedobta a tányérját a mosogatóba és azonnal a segítségemre sietett.

-Örülök hogy hazajöttél Apa! Ő Rebecca Harrington, a legjobb barátom..egyenlőre.- sandított rám mosolyogva.

-Leszarom hogy ki ő. A húgodra kellett volna vigyáznod, nem holmi nőcskéket hazahoznod!- csattant az első pofon a fiú arcán.

-Ne bánts Billyt! Elég idős vagyok már hogy tudjak vigyázni magamra! Amúgy meg mindketten végig velem voltak és vigyáztak rám, de rohadtul nincs szükségem bébicsőszre!- szólalt meg Max is. A férfi otthagyva Billyt, indult meg a kislány felé. Ezt már én sem néztem tétlenül és a kezdeti sokk ellenére cselekedtem és magam mögé húztam a kis vörös lányt.

-Ne merjen még egyszer kezet emelni egyikükre sem! Lehet hogy csak holmi nőcske vagyok, de nem fogom tétlenül hagyni hogy bárki bántsa azokat akiket szeretek! Még nem ismerjük egymást Mr. Hargrove, de biztosíthatom róla hogy nem akarja megismerni a rosszabb oldalam! És ha most megbocsát, elkésünk az iskolából. - kaptam a hátamra Max és a saját táskámat és a teljesen sokkban lévő férfit kikerülve indultam el az ajtó felé. Billy is követte a példánkat és gyorsan kinyitotta nekünk a Camaro ajtaját.

-Le vagyok nyűgözve!- nézett rám, miután beszálltunk az autóba. Semmibe véve kijelentését, az arcát kezdtem vizslatni, ami vöröses-lilás színben pompázott egy ponton.

-Jaj kussolj már! Jól vagy?-kérdeztem aggodalmasan még mindig az ütés nyomát kémlelve.

-Kutya bajom! Ennél nagyobbat is kaptam már, de túléltem. Nem kell aggódnod értem, ez az én feladatom. Na de induljunk.- mosolyodott el, majd az útra fordította az összes figyelmét. Hiába ismertem még alig, tudtam hogy nincs jól és segítenem kell neki, mellette kell lennem és együtt talán átvészelhetjük ezt a szarságot.