4.resz

130 4 0
                                    

A játék nagyon jól telt, rengeteget nevettünk. 3-2 - re nyert a mi csapatunk. Játék végén Dávid idejött hozzám és mondta hogy tényleg jó védő vagyok.

Nem is volt olyan vészes.

- Jól játszottál - mondta nekem Iza.
- Köszönöm - mondtam.
- Na, menjünk angolra. - hú ennek nagyon örülök. Szeretek nyelveket tanulni és könnyen is megy.
Ebben az évben szeretném letenni majd valamikor nyár felé a középfokú nyelvvizsgát.

(...)

-Good morning - köszönt nekünk az angol tanár aki  angol. Hát így nem mindenkinek lesz könnyű dolga.
- Good morning - köszöntünk vissza.
Miután túl léptünk  a bemutatkozáson mondta a tanár hogy szeretne csináltatni velünk egy gyors kis szintfelmérőt. Mondta még hogy nem jegyre megy csak szeretné látni, hogy kinek hogy megy az angol. Nekem egész jól sikerült szerintem. Na mindegy majd következő angol órán kiderül. Ezzel így el is ment az óra.
A következő óra biosz volt. Mindig is szerettem a bioszt, egyenlőre célom az orvosi egyetemre menni, hát majd meglátjuk hogy sikerül.
-Jó reggelt gyerekek, Ács Ferenc vagyok a biológia tanártok. - mutatkozott be. Hát, ha külső alapján meg lehet ítélni egy tanárt, akkor ez a tanár rengeteget fog diktálni.
-Remélem bírja a kezed a sok írást - súgta oda nekem Kornél.
-Ne becsülj alá - mosolyogtam vissza.
-Oké - tette fel a kezét védekezően.
-Metudhatom hogy Kovács miért zavarja az új tanulót? Akinek még mindig nem tudom a nevét - a mondat második felét már nyugodtabban mondta.
-Öhm.. Kerekes Fanni-mutatkoztam be. Van egy olyan érzésem hogy szeretni fog ez az ember.
-Rendben. Füzeteket elő... - itt elkezdődött a végeláthatatlan diktálás. Kornélnak igaza volt tényleg tud diktálni. csak írtunk, írtunk, és írtunk. Kemény 45 perc után,jött a matek. Nem volt valami izgalmas ilyen fura matekos játékot játszottunk. A tanár neve egyébként Székely Ágnes. Szünetben gondoltam megeszem a maradék gyümölcssalátámat.Úgy is hosszú szünet lesz(20perc).

-Te mindig ezt eszed?-kérdezte tőlem Iza.

-Igen mert finom-mosolyogtam rá.

-Fanni téged keresnek-kiabált oda nekem az ajtóból Blanka.

-Huu milyen híres lettem hirtelen-motyogtam magamnak.

-Látom jól elvagy -mondta nekem Szandi.

-Ennél jobb osztályt nem is kaphattam volna.

-Volt eddig biosz órád?-kérdezte.

-Volt igen pont nemrég.-mondtam. - miért?

- Ja semmi csak meg akartam kérdezni hogy ki tanít téged?

- Fuu mi is volt a neve?-gondolkodtam. - megvan! Ács Ferenc.

- És megkedvelt? Csak mert engem szeret akkor gondoltam téged is.

-Hát ha az annak számít, hogy gyakorlatilag le sem szart akkor igen kedvel- mondtam el neki.

- Akkor gratulálok megkedveltetted magad a suli legkeményebb tanárával.-mondta büszkén.

- Mire számíthatok vele szemben ez által?-kérdeztem.

- Nem sokra. Max. annyira hogy nem fog kegyetlenül feleltetni, ,,lazábban"- mutatott idézőjelet a levegőbe - fogja a dolgozatodat pontozni, de mivel Ács-ról van szó így ne hidd azt hogy nem fog feleltetni , meg hogy nem tudsz nála egyest kapni- nevetett fel jóízűen.

- Értem viszont én most visszamegyek a terembe. Majd találkozunk.-köszöntem el tőle.

Mikor visszaértem a terembe leültem a helyemre, majd megnéztem az órát, és láttam hogy ezt a kaját sem fogom most megenni. Hát, jó.

- Srácok mi lesz a következő óra?- kérdezte Kornél.

- Kornél én komolyan csinálok neked egy órarendet-mondtam neki röhögve- Amúgy kémia.

- Ahj nemár, utálom a kémiát.- mondta szenvedve.

- Ki nem?- kérdeztem vissza.

- Fanni jössz? - kérdezte Iza tőlem.

- Persze csak várj egy kicsit, előkeresem a kémia cuccom.

-Oksi.

A kémia lassan de eltelt. Nem szeretem a kémiát, de valamiért értem így könnyű dolgom van vele.

Kémia után végre mehettünk haza. Összepakoltam a cuccom, felkaptam a táskám a hátamra, majd elindultam haza. Valahogy olyan fura volt a közérzetem. Éreztem , hogy ma fog valami történni, de nem tudtam volna megmondani hogy mi. Nem nagyon foglalkoztam vele. Gondoltam majd elmúlik. Amikor hazaértem anya kocsija még nem parkolt a megszokott helyen. Viszont ami eléggé meglepett hogy drága apukám kocsija viszont a ház előtt áll. Mikor beértem a házba hallottam hogy apa telefonál valakivel így gondoltam nem is szólok neki hogy megjöttem hanem egy kicsit meghallgatom hogy mit beszélgethet valakivel. 

- Értem viszont most már leraklak édes mert hazajött szerintem Fanni. 

-Jól van drágám majd beszélünk akkor. Szeretlek.- határozottan nem anya hangja volt. Kezdtem magam felhúzni ezen de mikor beértem a konyhába ahol apa úgy tett mintha valami kaját csinálna, próbáltam olyan fejet vágni mint aki nem tud semmiről.

- Szia apa! Hogy-hogy itthon vagy?-kérdeztem műmosollyal az arcomon.

-Szia édes. Ma hamarabb eljöttem. Gondoltam megleplek titeket.- hazudta.

- Nem is tudod mennyire.-motyogtam inkább magamnak. - Na én most viszont felmegyek tanulni.

-Menj csak nem is zavarlak. Nem vagy éhes?-kérdezte.

-Most nem, nemrég ettem.-mondtam- illetve még maradt is a kajámból. Szóval nem, nem kérek de köszönöm.

-Rendben tanulj csak - és már kapta is elő a telefonját és vadul elkezdett valakivel írogatni.

Mikor beértem a szobámba becsuktam magam mögött az ajtót, leültem az íróasztalom előtti székemre majd elmerültem a gondolataimban. Kivel beszélgethetett apa aki nem anya? És vajon miért mondhatta  neki a nő azt hogy szeretlek? Tudom, hogy az nem anya volt, ezer közül is felismerem a hangját. Bárhogy is gondolkodtam,bármilyen opciót,létező következményt összeraktam a fejemben mindig ugyanoda lyukadtam ki. Vajon apa megcsalja anyát??? Ránéztem az órámra. 14:04. Szuper majdnem egy háromnegyed órát gondolkodhattam. Tudtam hogy anya olyan három körül jön haza így villám gyorsasággal elkezdtem megcsinálni a tanulnivalót(írásbelit nem kaptunk így csak megtanultam a bioszt meg a kémiát.), bepakoltam holnapra(nyelvtan,[ráadásul dupla], spanyol,tesi de arra nem kell bepakolni😂,fizika,töri) majd elindultam ki a szobámból de amikor csak résnyire is de kinyitottam az ajtót elkaptam egy beszélgetést a szüleim között.

-Én most elmegyek egy haverommal találkozni majd jövök estefelé-mondta apa - Szia drágám.

Aha, persze egy haveroddal mi? ki kell derítenem az igazságot. Apa megcsalja anyát vagy nem? Miután hallottam egy ajtó csapódást kimentem a konyhába, köszöntem anyunak és mondtam neki, hogy elmegyek egyet sétálni és hogy utána átbeszéljük a mai napot. Sietni akartam, hogy ne veszítsem szem elől apát. Gyorsan felvettem a cipőm, be húztam a dzsekim cipzárját, majd elindultam követni apát. Tudom, hogy nem kellene, de valahogy nem tudtam nem engedni a kísértésnek. Szóval, elindultam apa után. Egy ideig csak ment a járdán utána pedig lefordult a sarkon. Nagyon kellett igyekeznem hogy ne vegyen észre. Óvatosan kinéztem a sarkon és abban a pillanatban valami összetört bennem.  Valami olyasmi ami eddig is halványan lobogott bennem. Mert amit ott láttam... Apát egy 30 év körüli nő várta. Apám odalépett hozzá majd szenvedélyesen megcsókolta. Előkaptam a telefonom és gyorsan lefotóztam. Megjegyzem volt rá időm.. Khm... Khm.. Nem sok kellett ahhoz, hogy ne sírjam el magam. Szerintem eleget láttam így indultam volna hazafelé amikor beleütköztem valakibe......

Sziasztok!

Itt lennék egy új résszel. Remélem tetszik. Tudom nagyon gonosz vagyok ezzel a befejezéssel.😬😂
Van itt Wattpadon 2 barátnőm. Kövessétek be őket és olvassátok el a sztorijukat.
HannaSebok
Es
IzabellaFarag
Jokat írnak 😉

Brigi 🤪

Egy duci lány élete a gimiben SZÜNETELVEOù les histoires vivent. Découvrez maintenant