8. - "Miért?"

343 45 10
                                    

Jungkook:

Lexienek hála sokkal jobb állapotban voltam. Rendesen kiütött a morfium és konkrétan az egész napot átaludtam. Sötétség honolt odakint, mire magamhoz tértem. Nyöszörögve nyújtózkodtam nagyot, majd cammogtam a konyhába. Veszettül korgott a gyomrom, mintha napok óta éheznék. Nem csoda, hogy befaltam a hűtő fél tartalmát, habzsolva az ételt. Immáron jóllakottan vonultam be a fürdőbe fogat mosni, eltűntetve a még mindig jelenlévő kellemetlen szájízem. Lezuhanyoztam, majd visszabújva köntösömbe foglaltam el a kanapét. Órámra lestem, amitől szemöldökeim összevontam. Éjjeli egy és a lány sehol nem volt. Életjelet sem adott magáról, ami miatt kezdtem aggódni. Telefonomért kutatva járkáltam fel s alá a házban. Végül a konyhában leltem meg, a hűtő tetején árválkodott, töltőn. A puha léptek zajára félretettem az éppen ujjaim közt szorongatott készüléket. Tudtam, hogy Lexie az. Az ajtó halkan kinyílt, megmutatva a lányt. Kivételesen csinosan festett. Haját kiengedve hagyta vállaira omlani, fekete vékony pántos ruhája kiemelte tökéletes alakját, kezében ott lóbálta magassarkúit. Sminket is viselt, ami nála ritka jelenség volt. Nem kellett sok sütnivaló ahhoz, kilogikázzam, randizni volt.
- Szia Kookie. Látom, jobban vagy – mosolygott rám, majd elhajítva a sarokba tipegőit a kanapéra telepedett.
Mozdulata felém sodort egy különös illatot. Olyat, melyet azelőtt sosem érzékeltem, mégis hatással volt rám. Ez nem ahhoz hasonló volt, mint amikor rákattantam Lexiere, felfedezve a tényt, mennyire rohadtul jó csaj, én pedig bizony pasiból vagyok. Nem. Az semmiség volt ehhez képest. Olyan mértékű töméntelen és leküzdhetetlen vágy éledt bennem, egyszerűen képtelen voltam értelmesen gondolkodni, vagy másra koncentrálni. Légzésem nehézzé vált, izmaim fájdalmasan feszessé váltak, férfiasságom mereven lüktetett az édes kielégülésért. Ujjaim a pultot markolták, hátha elmúlik ez az őrült vágyakozás iránta. Aztán Lexie elkövette a hibát és jóleső nyögéssel terült el a bútoron, nekem pedig akkor lett totálisan végem. Ellökve magam indultam felé, pillanatok alatt letudva a rövidke távot. Egyedül őt érzékeltem, minden egyes tetves lépésnél egyre hangosabban hallottam szívverését, aminek nyugodt ritmusa élesen ellentéte volt az enyém kalapálásának. Lehunyt pillákkal hevert, nem is sejtve arról, mennyire rohadtúl akarom őt. Térdemmel meglöktem az övét, széjjel tárva lábait, helyet kreálva magamnak, majd combjai közé furakodva törzsemmel simultam hozzá. Lexie szemei kipattantak, felemás íriszeivel zavartan nézve rám. Addig nyugodt légzése lihegésbe csapott át, mely forrón perzselte arcom.
- Kookie, mit...? – kérdezte volna.
Esélye sem volt befejeznie a mondatát. Ajkaira hajoltam, vadul falva édes ajkait. Első lesokkolódását követően viszonozta csókom, bár egyáltalán nem oly’ vehemenciával művelve, ahogyan azt én tettem. Finom ujjai hajamba vándoroltak tarkómnál, lágyan meghúzva a sötét szálakat, mire elégedett morgást hallattam. Nyelvemmel hezitálás nélkül törtem utat szájába, táncba hívva ízlelőjét. Vörösbor és csokoládé íze volt, tovább szítva szenvedélyem. Kezem felfedező útra indult testén, simogatva selymes bőrét. Annyira cseszettül kívántam, belepusztultam. Nem tudtam kontrolálni az ösztöneimet és talán nem is akartam. Csípőm előre mozdult, kemény férfiasságomat combjai találkozásához dörgölve. A tény, Lexie ugyanúgy kívánt engem, ahogyan én őt, elvette józan eszem utolsó morzsáit is. Elérve mellét, megmarkoltam a telt halmot, kicsalva ajkai közül egy kéjes nyögést. Túlságosan is zavart az anyag. Felesleges volt. Én a bőrét akartam tapintani, nem pedig azt a tetves ruhát. Megszakítva a csókot harapdáltam végig állát, mire felszisszent. Végig haladtam torkán, kulcscsontján, minden egyes már megízlelt bőrfelületen fognyomokat hagyva. Ujjaim ruhájának tetejébe akasztottam, aztán egyszerűen lerángattam róla az anyagot. A textil halk reccsenéssel adta meg magát, felfedve melleit. Kitartóan harapdálva, szívva bőrét kezdtem el foglalkozni dekoltázsával. Nyaldostam, haraptam, csókoltam. Másik kezem combját markolászta, ujjaim húsába martak, élvezve a hőn áhított érintést, valamint egyhelyben tartva. Feljebb kalandoztam, meglelve bugyija pántját.
- Kook ezt ne... – szuszogta, elakadó lélegzettel.
Fel sem fogtam ellenkezését, mert mielőbb érezni akartam. Benne lenni. Enyhíteni ezen a beteg vágyon. Fogaim nem engedték puha bőrét, déli irányba váltva haladtam lejjebb, hasáig. Köldökébe martam, amitől felszisszent, ám ezúttal sokkal fájdalmasabban.
- Elég! – lökött el magától.
Térdeimen támaszkodva néztem le rá. Haja kusza volt, ajkai csábítóan duzzadtak, arca kipirult, szemei sötétebbnek hatottak. Bőre vörös volt, jól láthatón díszelegtek rajta fognyomaim. Könyökein stabilizálva felsőtestét megtámaszkodott, emiatt mellei megmozdultak, még nagyobbnak mutatkozva.
- Mi bajod van? – kérdezte lihegve.
- Lexie... – morogtam.
- Mi a szar bajod van? Mi ütött beléd? – emelte meg hangerejét.
Türelmem vesztve markoltam hajába erősen, így felhúzva magamhoz, hogy ismét vadul csókolhassam. Derekát biztosan fogtam, aztán meggondolva magam fenekébe markoltam, feltűrve ruháját. Lexie tiltakozva megharapta számat, amit viszonoztam. Alsó ajkába martam, erősen. Körmeit karomba vájta, de nem érdekelt. Akartam őt. Durván taszított rajtam, majd kihasználva a távolságot, menekülőre fogta. Idegesen toporogva, harcra készen nézett dühösen. Én is mérges voltam, ám vele ellentétben a kielégületlenség miatt. Összepréseltem ajkaim, elfojtva haragom. A lányra tekintettem és hirtelen, mintha az összes bennem tomboló vágy semmisé vált volna, kitisztult a fejem. A köd szertefoszlott, átadva helyét a szégyennek, valamint mérhetetlen bűntudatnak.
Lexie álláról egy vékony vércsík cseppent le. Végignéztem rajta, elborzadva attól, mit műveltem vele. Szép bőrét mindenütt sebek csúfították. Véres karmolás és harapás nyomok. Ruhája elszakadt, alig takarva melleit. Tudtam, hogy vérfarkasként gyorsan gyógyul és percek múltán mindennek nyoma sem lesz, mégis rosszul éreztem magam.
- Lexie, sajnálom... – tettem felé egy bizonytalan lépést – Ne haragudj.
- Mi a szar van veled? – ordította.
- Fogalmam sincs. Megéreztem az illatod és elszállt az agyam – magyarázkodtam.
- Nem viselkedhetsz így – sziszegte.
- Tudom. Sajnálom. Én csak... akarlak téged – vallottam be.
Pillantása megenyhült. Elérzékenyülve ereszkedtek lejjebb vállai, testtartása engedett feszességéből.
- Jaj, Kookie – nyögte sajnálkozva.
- Te sosem gondoltál még rá? Hogy esetleg megpróbálhatnánk? Ketten...
- Nem akarod, hogy erre válaszoljak – tért ki.
- Miért? Azért, mert beteg vagyok? Mert ember? A falka selejtje? – zúdítottam rá kérdéseimet.
- Ne beszélj így magadról! Mindig kiállok érted, mindig kivételezek veled – kiáltotta – Teljesen megőrültél Jungkook.
- Megőrültem?! Miért is? Senkid sincs Lexie. Mindenkinek van társa, egyedül neked és nekem nincs. Sok időt töltöttünk együtt... Faszt! Minden időnket együtt töltjük! Együtt alszunk, együtt ébredünk, együtt eszünk, együtt is élünk valamilyen értelemben. Akarlak téged. Próbáljuk meg. Te is tudod, hogy működne – győzködtem.
- Ez nem megy ennyire könnyedén. Rendben, valóban sok időt vagyunk egymás társaságában, de ez még nem ok arra, hogy belevágjunk egy kapcsolatba. Fontos vagy nekem. Nem akarom ezt elrontani.
- Nem vagyok elég jó számodra? – csengett hangom élesen – A nagy Alfának?
- A nagy Alfa mindig a te seggedet védte, szóval, csak fogd be. Nem azért akarsz engem, mert valóban ezt érzed, hanem mert én elfogadlak úgy, ahogy vagy...
- Selejtesnek? – gúnyolódtam.
- Ne mondogasd már ezt! – kiabálta – Jó. Tudod mit? Majd beszélünk, ha lehiggadtál – indult el az ajtó felé.
- Lexie! – harsogtam a nevét, majd elkapva csuklóját, megállítottam – Csak... gondold át. Rendben? Én komolyan szeretném ezt – cirógattam meg pofiját.
Cseppnyi hezitálást követően bólintott, aztán röpke, mégis édes csókot nyomott ajkaimra. Esélyem sem volt elmélyíteni a kontaktust, mert addigra már Lexie kisurrant az ajtón, ott hagyva engem kusza gondolataimmal és vágtázó szívverésemmel. Az immáron csukott ajtónak dőltem hátammal, próbálva megzabolázni heves légvételeimet. Teljes zavar honolt bennem. Totális káosz. Nem értettem, mi történik velem, mi zajlott az előbb, miért akarom ennyire az Alfát, úgy, hogy mindeddig meg sem fordult a fejemben az, egy párt alkossunk? Azt hiszem, kezdtem megőrülni.

My Sweet Alpha |Jeon Jungkook ff.|Where stories live. Discover now