My Sweet Alpha |Jeon Jungkook ff.|

5. - Mellékhatások

Jungkook:

Az alvászavarom miatt képtelen voltam rendesen pihenni. Kicsivel tíz után tértem magamhoz. Nyugtalanított a gyűlés, ezért kismillió üzenettel bombáztam Lexiet, ám egyikre sem válaszolt. Agyaltam rajta, elmegyek hozzá, azonban olyannyira pocsékul éreztem magam, el is vetettem az ötletet. Többször is hánytam, reszkettem, lázas voltam, valamint rettenetesen viszketett a bőröm. Háromszor is lezuhanyoztam és kenőcsöt is használtam, de semmi javulás nem történt. Más opció lévén vakaróztam, akár egy rühes kutya. Forró teát kortyolgatva, testem köré tekert pléddel ücsörögtem a fotelben, melyet közelebb húztam a kandallóhoz. A tévében zajló baseball meccs ismétlését néztem, bár valójában nem érdekelt. Azzal nyugtatgattam magam, Lexie jó Alfa, a falka remek, nagyszerű harcosokkal. Nem fordulhat elő baleset. A kisördög azonban ott bujkált, rémképekkel elárasztva elmém. Megráztam fejem és akaratlanul is felidéztem miképpen is lett Alexandra az Alfa. Láttam minden egyes momentumát és azt hiszem, amikor ez lezajlott, akkor kezdtem úgy tekinteni rá, mint valami szuperhősre, ahogyan a többiek is. Ha valaki frissen átváltozott volt, át kellett esnie egy afféle „képesség felmérésen”, amiből kiderült, mennyire erős ember, valamint vérfarkas alakjában az illető. Akkoriban még Rowan volt az Alfa. Egy húszas évei elején járó férfi, aki egy igazi seggfejként viselkedett. Jó néhányszor csesztette és inzultálta a fiatalabb farkasokat és ez Lexienek nem tetszett. Az akkor mindössze 13 éves kislány párbajra hívta Rowant, amin a pasas persze nevetett. Úgy vélte, egy gyereknek esélye sincs ellene. Még az sem törte le a férfi szarvát, hogy Lex a futás, sziklamászás és erőpróbán is magasan vitte a prímet, új rekordokat állítva. Kétféleképpen válhattál Alfává. Az egyik módja, ha harc közben megadod magad és elismered a vereséget, átadva a stafétát az ellenfelednek. A másik szintén harccal zajlott, ám az Alfának meg kellett halnia és a győztesnek a régi vezető vérét vennie. Emlékszem, mennyire rettenetesen izgultam Lexieért. Rowan az a fajta személyiség volt, aki élvezettel gyalázott meg másokat. Rowan nevetségnek tartotta a lehetőséget, egy kislány legyőzheti őt. Mégis megtörtént. Durva, véres és kemény küzdelem volt. Az a horrorfilmbe illő. Lex fürgén, ügyesen vívott. Rowan mégsem akarta feladni és átengedni a posztot, aztán amikor Lexie annyiban akarta ezt hagyni, aljas húzással hátulról támadta meg. A lány pedig hárította és végső lehetőségként megölte őt, a vérét véve. A tanács és mindenki hitetlenkedve nézett az alacsony, copfos, vérrel borított kislányra, aki pihegett az átéltek miatt. Sosem történt azelőtt ilyesmi. Egy gyerek, kiben nem láttak semmi potenciált, megölt egy kifejlett Alfát, tisztességesen megharcolva a rangért. Utána Alexandrát mérhetetlenül tisztelték, ráaggatva a Tahoe Hercegnője jelzőt.
A közeledő léptek zajára megfeszült testtel fordultam az ajtó irányába. Attól függetlenül, hogy sosem változtam át, némely érzékszerveim sokkal jobban működtek, mint az átlagos embereké. A hallásom és szaglásom is remekül szuperált, hasznosabbá téve személyemet. A bejárat kinyílt, mire egy fáradt arcú, kedvetlen Lexie lépett be rajta. Fekete melegítő szettjében, sportcipőjében és fejére húzott kapucnival kissé zord látványt keltett. Engem sokkalta jobban aggasztott az, hogy ezek a tartalék ruhái voltak, melyeket a házamtól nem messze rejtett el, átvedlés utánra tartogatva. Ebből tudhattam, hogy farkasként futott, amiből következett, hogy ideges volt, plusz kocsi nélkül érkezett.
- Miért nem alszol? – kérdezte mogorván, kibújva cipőiből, mezítlábasan sétálva beljebb.
- Rosszul vagyok – válaszoltam.
Pislogás nélkül figyeltem, ahogyan a lány a konyhába vonul, résnyire nyitja az ablakot, előkotorja a kenyérpirító mögé dugott cigisdobozt, majd felül a pult tetejére és hátát a falnak vetve rágyújt. Lustán eresztette ki ajkai közül a füstöt, kerülve a szemkontaktust. Helyette kinyújtóztatott lábait szuggerálta.
- Mi volt? – faggatóztam.
- Semmi – vont vállat hanyagul.
- Ideges vagy – állapítottam meg.
- Csak fáradt – hárított – Békét kötöttünk. Rasmus a szavát adta, mi is, gond letudva.
- Ez tartott ilyen sokáig? – emeltem meg szemöldökömet.
- Sok mindenről szó volt. A veterán farkasok okoskodtak, szokás szerint. Szerintük, ha már békét és szövetséget kötünk, Rasmusnak fel kellene ajánlania biztosítékként a kaszinója bevételének tizedrészét. Ebből következett az, hogy nekem is a hotel nyereségének tizedét, aminek kurvára nincs semmi értelme. Szóval, a végére abban maradtunk, hogy kifizettem egy kisebb összeget az örökségemből, mert ugyebár a tanácsnak egy kurva fillérje sincs – masszírozta orrnyergét. 
- Ekkora baromságot – horkantottam.
- Tudom – sóhajtott – Hogy érzed magad? – ráncolta homlokát.
Nem tetszett, hogy a máskor mindig gondos Alfa ennyire figyelmetlen. Alaposabban megszemléltem és rájöttem, ez bizony már a fáradságának jele.
- Pocsékul. Mindenem fáj. Az izmaim, a torkom... Lázas vagyok és viszketek, mint valami redvás – fintorodtam el.
Felkapta a mellette heverő gyógyszeres dobozt, aztán a betegtájékoztatót átolvasva rosszallón mordult egyet.
- Mellékhatások: bőrirritáció, fejfájás, láz, gyenge közérzet. Holnap elviszlek orvoshoz. Kérünk másik gyógyszert, mert ezt úgy tűnik, nem bírja a szervezeted – mondta kioltva a cigijét és lemászott a pultról – Gyere, felmegyünk aludni.
Zavarodottan bólintottam, felhörpintettem a teám maradékát, majd követtem az Alfát a galéria hálóba. A nappaliban nehézkesen fértünk volna el, mivel a kanapém nem kihúzhatós. Ha nálam maradt éjszakára mindig kénytelenek voltunk felmászni. Felcaflattunk a keskeny lépcsősoron, egész az alacsony galériáig. Idefent nem volt sok minden. Nekem épp jó magassággal bírt, kényelmesen tudtam mozogni, ahogyan Lex is. Egy magasabb termettel rendelkezőnek viszont már nehézkes lett volna a mozgás. A berendezést egy hatalmas, puha matrac, egy éjjeliszekrény és egy komód alkotta.
A lány otthonosan mozogva levetődött a fekvőalkalmatosságra, elbitorolva a belső oldalt. Mellé feküdtem, szoros közelségben hozzá. Illata aznap sokadszorra taglózott le, megrészegítve. Akármilyen szarul is voltam, testem felhevült, férfiasságom reagált rá, kellemetlenül keményedve. Ideges sóhajt eresztettem. Nem akartam megint ilyen helyzetbe keveredni. Bár, tény és való, kifejezetten jól kezelte az amúgy cikis szituációt. Beburkolózva a takaróba, alkalmi pajzsot mímeltem abból, némán fohászkodva azért, elmúljon mihamarabb. Lexie mintha tudat alatt szabotálni akarná imáimat, közelebb fészkelődött, egyik lábát átvetve csípömön, fejét mellkasomra hajtva. Máskor szerettem így összebújni vele, de akkor nem küszködtem hormonzavarral. Szenvedve felszisszentem, felkeltve figyelmét. Fejét megemelve nézett le rám gyönyörű felemás szemeivel. Érdekesnek találtam, hogy a barna írisze bizonyos fényhatásra egészen világosnak, már-már zöldnek hatott. A sötét és szinte rikítóan világos egymás mellett varázslatosnak tűnt.
- Remélem, tudod Kookie, hogy bármi is történik, rám mindig számíthatsz – törte meg a csendet halkan beszélve.
Homlokom ráncba szaladj kijelentésére. Nem értettem, hogy és miért jön ez most ide. A gyanúm, miszerint a gyűlés nem egészen úgy zajlott, mint ahogyan azt mesélte, újból feléledt. Tudni akartam, mi a francot titkol és bíztam benne, valamelyik falkatag segítségemre lesz ebben.