Gyémánt alkimista

21.rész

A vasútállomásra tartottunk. Alfonz-al egymás mellett sétáltunk és unottan néztük, ahogy a testvéreink megint marakodnak. Nem is értem, hogy tudnak ennek ellenére jól kijönni egymással. Armstrong hirtelen közém és Al közé hajolt és mint mindig azok a fura csillagok voltak körülötte.

- Edward úrfi és Eliza kisasszony mindig ilyenek egymással? - kérdezte miközben a nővéremet és Ed-et figyelte.
- Nem mindig, de elég gyorsan egymásnak esnek, ami néha eldurvul. - húztam el a számat.
- Valóban?
- Igen, Őrnagy. Ennek eredménye a bátyó eltört jobb karja. - felelte Al. Armstrong felegyenesedet, elnézést kérve Ed és Eli közé ment és elkezdet velük beszélni. Fogalmam sincs miről kezdet el az Őrnagy beszélni, de Edwardot felhúzta vele és elkezdet az utcán kiabálni. 

Az állomásra érve Armstrong elment megvenni a jegyeket és minket az állomás toronyórájánál hagyott. A nővérem mellé sétáltam és a fejemet a vállára tettem, valamiért rám tört a fáradtság, Eliza elkezdte simogatni a kezével a fejemet, amitől becsuktam a szemeimet és majd nem elaludtam.

Egyszer, csak azt éreztem, hogy valaki felkap és elkezd a hátán vinni, fáradtan kinyitottam a szemeimet és Eliza barna haját pillantottam meg, egy kicsit oldalra döntöttem a fejemet, hogy jobban lássak. A vágányok mellett mentünk gondolom, hogy felszálljunk a vonatunkra.

- Eli, lerakhatsz tudok járni a lábamon azért van. - sóhajtottam.
- Fáradt vagy úgy, hogy menj aludni. - válaszolta. Ismerve a nővéremet és a makacsságát, felesleges próbálkoznom, így újra becsuktam a szemeimet és lassan elnyomot az álom.  

Ed és Al választott egy négy személyes ülőhelyet. Rose-t leraktam az egyik ülésre, én pedig mellé ültem és kinéztem az ablakon. A fiúk szembe leültek, az Őrnagy a mellettünk lévő négyesbe ült le. Remélem semmi nem jön a vonat út közbe. Nincs kedvem banditákkal foglalkozni, aludni szeretnék, hamár mostanában egyáltalán nem alszok. Fura álmaim vannak, amikből úgy ébredek fel, hogy ver a víz és levegő után kapkodok. Nagyon nem emlékszek rájuk, de mindig benne van az a zöld szempár, amit már láttam. Elhessegettem ezt a gondolatott és inkább a tájra fokuszáltam, ami mellett haladtunk.

Mivel a srácok szülőhelye az ellenkező irányba van így a táj teljesen újdonság volt. Északon nincs ősz és tavasz, csak tél és nyár, ami nem zavar. Éreztem, hogy a húgom feje a vállamra nehezedik, kicsit elmosolyodtam aztán hirtelen bevillant egy homályos kép egy mezőről és három homályos alakról. A fejemhez kaptam a kezemet a hirtelen képtől és a vele járó fájdalomtól.

Ez még is mi volt? Láttam, hogy Ed és Al aggódva néznek rám, aztán az idősebbik Elric megkérdezte, hogy jól vagyok, amire csak bólintottam. Hátra dőltem és becsuktam a szemem abban reménykedve, hogy el tudok aludni.

Tudom, hogy megint eltűntem és megígértem, hogy aktívabb leszek, de nagyon levagyok terhelve a sulival. A részekre valószínűleg többet kell majd várni, mint általában, az életem kész káosz most és nincs időm, energiám és kedvem írni. Sajnos ennyit tudtam írni, a következő részt jóval hosszabbra írom. A többi könyvemhez is teszek ki részt, amint tudok.🐺💫🌙💜