Creepypasta horoszkópok és egyéb baromságaim ¡¡BEFEJEZETT!!

83. Rész

Ben x reader

Annotan kérésére! ^^

Sokszor le szidtak, hogy nem mentem ki a szobámból, folyton csak a gép előtt ültem... Egyedül csak akkor léptem ki a házból, mikor iskolába mentem. Bár milyen nagy kár volt az is...

Nem voltam jóban senkivel, mindig csak tök egyedül ültem a hátsó padban, valamivel elfoglalva magam.

Ennek az volt a következménye, hogy sokszor csesztettek, antiszociálisnak neveztek.

Volt olyan, hogy visszaszóltam... Na akkor kitört a háború. Csapatostul jöttek rám, de nem ám az iskolában.. iskola után, egy sikátorban vertek össze.

A mai nap is így jártam. Megkaptam a leckét, mi azt tanította, hogy nem szabad feleselni.

Összeverve, kimerülten indultam meg hazafelé, de ekkor a másik irányból sikításokat hallottam. Erőt véve magamon elindultam a hang irányába, és meglepetésemre, épp láthattam, ahogy egy csapat furcsa ember, vagy lény, cafatokra szedik a csapatot, aki az előbb vert meg.

Volt ott egy szőke manó szerű fiú, kinek a szemei feketék voltak, íriszei pedig vörösen izzottak. Kísértetiesen hasonlított egy Nintendo-s játék főszereplőjére, Link-re, de valahogy mégis máshonnan volt ismerős.

Ahogy őt bámultam, észre sem vettem, hogy már itt van előttem.

Ő csak mosolyogva megsimította az arcom, de hamar sötétség lepett el mindent.

Egy idegesítő zajra nyitottam ki szemeimet, és a steril kórházi szoba szaga is rögtön megcsapta az orrom.

Pillanatok alatt odajött hozzám az egyik nővérke, és feltett egy sor kérdést, de nem válaszoltam. Csak bambán bámultam a plafont és gondolkoztam.

'Ki volt az a szőke fiú...? Inkább... Kik voltak azok a fura emberek?'

Ez járt a fejemben, egészen addig, míg az ablak felé nézve meg nem láttam egy fekete árnyat. A szemeim elkerekedtek, majd hirtelen felültem az ágyon.

"H-hé, kislány! Feküdj vissza!" Szólt rám a nő, de ezzel nem foglalkozva, kihúztam a karomból az infúziós tűt, és az ablakhoz sétáltam, a kezeim pedig óvatosan az üveghez nyomtam.

A sötét árnyék ugyan így tett, amin elmosolyodtam. Egy pillanat alatt az ablak betört, ami hatására én hátraestem.

Pillanatokkal később már csak annyit vettem észre, hogy a szoba padlójának nagy része véres volt, ahogy a falak is.

Én csak mosolyogva néztem az előttem álló manó szerű fiút, aki szintúgy tekintett vissza rám, de ismét sötétség lepett el.

Egy sötétebb szobában ébredtem, puha volt az ágy, de nem voltam egyedül rajta. A szőke manó fiú feküdt mellettem, és ölelt. Látszólag aludt, de mikor szembe fordultam vele, kinyitotta szemeit.

"Megismersz még?" Szólalt meg pár perc csend után. A hangja kicsit torz volt, de pár pillanat múlva szinte villámként csaptak meg az emlékek.

"B-ben?" Kérdeztem halk, remegő hangon, mire a fiú elmosolyodott és bólintva egyet jobban magához ölelt.

"Hiányoztál (Neved)..." Suttogta halkan, de hallatszott, hogy boldog. Szintúgy én is az voltam.

"A-azt hittem, h-hogy.." Nem tudtam befejezni a mondani valóm, mivel megremegett a hangom, és a könnyeim is előtörtek.

"Így volt... De már itt vagyok... És itt is maradok. Megvédelek bármi áron." Suttogta engem simogatva, majd egy apró puszit nyomott a fejemre.

Ez ment egészen addig, míg álomba nem sírtam magam a karjai közt, de nem bántam. Tudtam, hogy itt van velem, így nyugodtan hagytam, hogy lecsukódjanak szemeim és mély áloma zuhantam.

Hát gyerekek... Naaaaagyon sajnálom, hogy nem írtam meg ezt a részt hamarabb, én próbálkozom, de dolgom van... 7w7

Remélem tetszett, és nem lett túl nyálas meg semmi.

Bye bye emböckék! 7w7