Gondoltam én is alkotok egy ilyen "csodálatos" könyvet mer' mé' ne? Ha nem lesz a legjobb akkor bocsi! Ha valakinek van ötlete az privátban megírhatja! ^^
Szavazás vége, a szerenycsés (vagy szerencsétlen) nyertes pedig Bloody Painter lett.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Éppen az iskolából siettem haza, és csak remélni tudtam, hogy nem követ egyik osztálytársam sem. Mindig is utáltak az iskolában, de főleg az osztályomban. Mindig csináltak valami balhét, amit aztán rámkentek és ráadásul a tanárok hittek is nekik. De nem csak annyi volt, hogy rámkenik a szarjaikat, hanem sokszor még meg is vernek és akár hazáig követnek, csak hogy megverjenek.
Éppen egy sikátor szerűség mellett mentem el, mikor egy fura alakot láttam meg, mellette pedig egy pár holttestet. A falra, feltehetőleg a vérükkel, egy mosolygós arcot rajzolt. Megfordult, gondolom indulni készült, de meglátott engem. A haja fekete volt, ahogy a pólója, a nadrágja és a cipője is, és egy kék dzseki volt rajta, az arcát pedig egy fehér maszk takarta, amire egy mosolygós arc volt festve, gondolom az is vérrel. Elkezdtem hátrálni, és egészen hazáig futottam.
Otthon a szüleim leszidtak, hogy megint csak a bajt csináltam az iskolába, pedig megint az osztálytársaim csinálták. Felmentem a szobámba, és vacsoráig ki sem jöttem onnan. Rajzolni kezdtem, és azon gondolkoztam, hogy ki lehetett az az ember. Anya feljött, hogy menjek le enni, de miután végeztem már mentem is fel. Este alig tudtam valamit aludni, és végig úgy éreztem, mintha valaki figyelne.
Reggel hulla fáradtan, és karikás szemmel ültem a széken, és arra vártam hogy kicsöngessenek, ami nemsokára meg is történt. Kicsöngettek én pedig unottan mentem ki a folyosóra a cuccommal, hogy bepakoljam a szekrényembe. Éppen becsuktam a szekrényem ajtaját, és mentem volna el, de ekkor körém gyűltek egy páran, és nekilöktek a szekrénynek, amitől a földre estem, és a fejemből folyt a vér.
"Hogy merted ellopni a karkötőm?!" - kérdezte az egyik lány, akin annyi vakolat volt, hogy azt egy építkezésen megirigyelték volna.
"Igen! Hogy merted?" - kérdezte egy másik lány, az előzőhöz hasonló kinézettel, de nem volt erőm megszólalni sem. Tudtam, hogy megint az osztálytársaim csináltak valamit, de nem szóltam egy szót sem.
"Na?! Mi lesz?! Megszólalsz még ma?!" - kérdezte a lány megint, de semmit nem válaszoltam. Párszor belémrúgtak még, majd otthagytak, és meg nagy nehezen elvánszorogtam a nővérszobába, és onnantól nem emlékszem semmire, mert elájultam. Mikor felkeltem otthon voltam és anya ült mellettem az ágyon. Mikor észrevette, hogy ébren vagyok megölelt.
"Meddig nem voltam magamnál?" - kérdeztem halkan.
"Egy napig." - válaszolt anya, majd megpuszilta a fejem és elindult ki.
"Lemegyek. Ha szeretnél aludj vissza." - mondta még mielőtt kiment volna.
Nem volt kedvem aludni, így inkább elővettem a rajzos füzetem, és elkezdtem valamit firkálni bele. Hogy mit rajzoltam? Azt a maszkos alakot, akit valamelyik nap láttam a sikátorba. Mikor már majdnem kész lettem, valami vagy valaki kopogott az ablakomon. Kinéztem, de nem láttam semmit, mivel sötét volt kint. Visszafordultam, és betuttam annyinak, hogy csak egy faág. Megint kopogott, de mostmár nem csak egy kicsit, hanem folyamatosan kopogtatta az ablaküveget.
Kezdtem kicsit megijedni, ezért felkeltem az ágyról, és lementem. Anya éppen főzött valamit, apa meg beszélt neki, közben a tévében a hírek mentek. Leültem a kanapéra, és a tévét kezdtem el nézni.
"Az új gyilkos megint felbukkant! Egy kissebb csapat embert megölt, és a vérüket egy kissebb üvegbe gyűjtötte, a falra pedig mosolygós arcot rajzolt. Amikor a rendőrök megérkeztek, és megkérdezték, hogy mit művel, csak annyit mondott, hogy 'Festéket gyűjtök.' és elfutott. A rendőrök próbálják elkapni, de eddig még nem jártak sikerrel."
'Ez az a fiú, akit láttam a sikátosban!' - gondoltam magamban, de inkább nem szólaltam meg.
"Mostanában egyre több a gyilkosság." - mondta apa miközben sóhajtott egyet.
"Remélem itt nem történik semmi baj." - sóhajtott anya is, majd odajött hozzánk.
"Kész a vacsora, jöttök enni?" - mi bólintottunk, majd mentünk is.
Mikor végeztünk én felmentem és lefeküdtem az ágyba és el is aludtam. Hajnalba felkeltem arra, hogy megint kopogott valami az ablakon. Odanéztem és egy alakot láttam meg. Ugyan az, akit a sikátorban láttam és nemrég a híradóban is. Már készültem volna, hogy elfutok, de ekkor a mutatóujját a szája elé tette. Vagyis inkább a szája helyére, mivel maszk volt rajta. Mutatta, hogy nyissam ki az ablakot, amit egy kis hezitálással meg is tettem.
Bejött, én meg vártam, hogy mikor fog megölni, de ehelyett levette a maszkját, és a szemembe nézett. A meglepődöttségtől csak ennyit tudtam kinyögni.
"H-Helen?..." - ő a szám elé emelte a mutató ujját, majd megölelt. Halkan sírni kezdtem, majd szorosan visszaöleltem.
"Ne sírj.." - mondta halkan, és a hátamat kezdte simogatni. Percekig így álltunk, majd kicsit eltolt magától és a kezei közé vette az arcom. Hüvelykujjával letörölte a könnyeimet, majd megpuszilta a homlokom.
"Eljössz velem innen? Messzire.." - erre csak bólintottam egy kicsit, majd felvett az ölébe menyasszony pózban és kimentünk az ablakon.
"Nem hagyom többé, hogy bántsanak..." - mondta halkan, majd elaludtam.
"Ma hajnalban eltűnt [Teljes név]. A rendőrök még most is keresik, de nem találják."
"Az új gyilkos megint feltűnt a környéken, és mostmár társa is van. Próbálnak rájönni, hogy ki lehet a másik állarcos gyilkos, de eddig még nem sikerült."
Ezekhez hasonló cikkek voltak aznap az újságban, és a legtöbb ember azt mondja, hogy [Teljes név] az új gyilkos, valakik nem.
Tudom, a vége felé már nagyon gyenge, és bocsánat, ha rossz lett. ^^" Helyesírási hibákért bocsi, és ha szeretnétek még, hogy legyen ilyen szavazás akkor írjátok meg, de ha nem szeretnétek azt is.
