NEW HEROES

❍ ;; reggeli idill

✑ · · E/1. ▻ TAEYONG ፧
Finding Hope ↷ Beautiful
-ˋˏreggel ╹ fény ╹ szépség ╹ idill ╹ fehér ╹ ébredés ╹ sorsszerűségˎˊ-
꒰Reggeli idill꒱

______________________________

Reggel van, hét óra múlt az imént. Szemeimet lassan nyitottam fel, miként a napsugarak makacsul törnek utat maguknak a redőny résein át, hogy az álmok birodálmából előránstanak. De cseppet sem bánom, sőt, mosolygok. Barna árnyalatot kölcsönző szembogaraimat a szobán vezetem végig, először a szemben lévő ablakot figyelem, s az azon át beszűrődő fény segítségével minden mást is szemügyre tudok venni. Kicsit rendetlenség van, de ez nem zavaró, hanem sokkal inkább azt a hangulatot kelti, hogy a helyiség élettel telt - ruhadarabok fekszenek a széken, a polcokon a dísztárgyak kicsikét kaotikusan helyezkednek el, egy-két papírlap a szőnyegen hever, s igazából még van néhány tárgy, amik nem a megfelelő helyükön leledzenek, de mintha ezen hibák összessége nem taszítóvá tenné a szobát, hanem sokkal inkább otthonossá.

Vagy meglehet, ennek az érzetnek a kiváltó oka egészen más.

Íriszeimet a fehér falra szegezem, melyen a mi rajzaink találhatóak, majd egyre közelebbi pontokra fókuszálok, míg szemeim a mellettem fekvőn akadnak meg - s jelenléte okozza igaz mosolyom. Szívem azon nyomban nagyobbat dobban, mert szeret, és én szeretem, s maga ez a tökéletesség harmóniát költöztet napjaink sokaságába, s ezáltal találhatunk boldogságot még ott is, ahol nehézkes.

Őszinte örömmel telítődik el lelkem amiatt, hogy ő mellettem van, hogy éppen figyelhetem azt, ahogyan kényelmesen alussza az igazak álmát. Haja most eredeti színében pompázik; feketén omlik arcába és a hófehér párnahuzatra egyaránt. Homlokán egyetlen ráncot sem vélek felfedezni, hiszen teljesen ki van simulva orcája lévén, hogy mérhetetlen nyugodtság ereszkedett le rá. Gyönyörű ívvel rendelkező, sötét íriszeket birtokló szemei csukva vannak, s pillái vetnek némi árnyékot bőrére, melynek puhaságát nem is tudom semmihez sem hasonlítani, mert nem olyan, mint a selyem, nem olyan, mint bármi, amit valaha tapintottam, hanem sokkal inkább arra emlékeztet, amilyennek a felhőket képzeltem el gyerekként. Orra vonulata hihetetlenül aranyos, talán ez teszi olyan gyermeteggé orcáját, pláne, mikor kicsit összeráncolja, ha nevet. Ó, igen, az az édes kacagás számomra egy angyali énekszó, s ha azt hallom, a gondjaim mind semmissé lesznek, na meg, ha látom is őszinte nevetését, képtelen vagyok nem vigyorogni; nem csupán orrát ráncolja össze, hanem szemei is összehúzódnak, ajkai pedig engedik láttatni ragyogó fogait. Mert szája hiába egészen aprócska, egyetlen mosolya is olyan monumentális dolgokat képes megmozgatni, hogy talán még a világ is a feje tetejére fordul, vagy meglehet, hogy általa egy sokkalta jobb hellyé válik.

Számomra legalábbis biztosan.

Mert ő minden boldogságom forrása. Szeretem minden egyes aprócska porcikáját, s ezért sem bírom ki, hogy ne simítsam tenyeremet arcára, majd kezdjem cirógatni. Tényleg nem értem, hogyan lehet valaki ilyen gyönyörű; hiszen ahogyan arcberendezését figyelem, olyasfélén érzek, mintha angyalt látnék, ugyanis tényleg olyan, mintha valamiféle égből érkezett csoda lenne, s létének célja, hogy földi műalkotásként leledzen. A világ legszerencsésebb emberének érzem magam, amiért a másik karommal most én ölelhetem karcsú derekát, amire nem simul semmiféle textil, hanem tejfehér bőréhez érhetek - mosolyom mintha egyre és egyre szélesedne, ahogyan mindez tudatosul bennem, na meg végignézek testének azon részén, amit nem fed el a paplan, melynek világos színe harmonikusan passzol bőrének szintén fakó, mégis élettel teli árnyalatához. Külleme mintha már nem is férne össze a valósággal, s mellette úgy érzem, hiába ébredtem fel, még mindig álmodom. És nem, a legkevésbé sem rossz értelemben, hanem szerelemtől bódultan, ugyanis ő mindenem, az egyetlen egyem, s a fellegekbe repíti lelkemet a boldogság, miszerint mi ketten szerelembe emelkedtünk - mert olyan nehéz volt minden, sőt, tulajdonképpen lehetetlennek tűnt kettőnkért szóló küzdelmünk sikeressége, ugyanis minden ellenünk szólt, de az igazság az, hogy a találkozásunkra is alig volt esély, mégis egymásra találtunk, most már pedig közösen csak magasabbra és magasabbra jutunk, felemelkedünk érzelmeink útján, és tudjuk, ez nem lehet véletlen.

S mára már a sokadik reggelünkön ébredünk összefonódva, mintha köztünk lenne a világ, amit kötelesek lennénk összetartani, nehogy atomjaira hulljon.

Vagy csak szimplán...

...soha többé nem akarunk
elszakadni egymástól.