NEW HEROES

❍ ;; alkotási vágyódás

✑ · · E/3.
-ˋˏfestészet ╹ tökéletesség ╹ szerelemˎˊ-
꒰Alkotási vágyódás꒱

______________________________

ㅡ Mikor végzel? ㅡ Taeyong hangja meglehetősen lágyan hasít a kellemes csendbe, mely rájuk ereszkedett már hosszadalmas, egybefolyó percek óta.

A thai fiú csak lassan ingatja fejét jelezvén, hogy egyhamar még nem fejezi be tevékenységét, így hát a másik egy darabig még jócskán korlátozva lesz, már ami mozgását illeti. A fiatalabb éppen megfesti valóját, melyet oly' tökéletenek lát. Az ecsetet lágyan húzza a finom vásznon, s minden egyes négyzetmilliméteren elidőzik, hogy olyan képet kapjon majd vissza, amivel elégedett lesz - szeretné, hogy az alkotás visszaadja majd, milyen tökéletesnek látja azt, akit a sors szerelmeként választott.

Ám ő a szívével látja egyetlenét.

Keze immáron az ecsetet nem elméje akaratából mozgatja, hanem szerelmes cirógatások ezrei pacaként összefolyva alkotják meg azt, amit lát s amit érez. Ajkai enyhén elnyílnak, miként koncentrál, s szemeit is összehúzza aprócska vonalkákká, amit az idősebb oly' édesnek vél. No, ajkainál nem mámorítóbb; puha párnácskái épp olyanok, mint a méz, vagy mint a gyümölcsízű cukorkák rengetegei, amit gyerekként annyira szeretett. S most párját szereti jobban, mint bármi mást az egész világon.

Persze ez fordítva is így van.

Ten ezért igyekszik ennyire; minden egyes vonulatot ki akar dolgozni, hogy visszaadja az alkotás szerelmének hibátlan arcát. S emiatt odafigyel mindenre; állkapcsának karakteres vonalára, húspárnái puha látszatára, orra édes vonulatára, szemeinek azonos íveire, szemöldökének aprócska szálaira, s az egész összessegére, melyet megkoronáz a puha hajzuhataggal, amibe a thai fiú szinte már kész belefulladni - ám bánatára sosem tud tüdeje maximálisan megtelítődni a sampon illatával, amit párja használ, nem tud belefeledkezni abba a pillanatba, nem képes megállítani az időt.

Meg közben reméli, így kicsit rajta
maradhat a jellegzetes illat.

S ahogy fest, szinte érzi szerelmét; ajkain landolván a festék bizsergésre készteti száját, s már-már érzi szenvedéllyel fűtött, szerelmes keringőjüket. Majd minden egyes ecsetvonás során mintha simogatná a hihetetlen puhaságú, érzékeny bőrt, amit ezer meg egy csókkal hintett már. S szereti ezt, na meg vágyik arra, hogy ha majd Taeyong nem lesz mellette, ha nem tapasztalhatja meg, milyen ölelő karjai közé bújni a világ elől, akkor a festményre ránézvén újra átélje ezeket az érzéseket.

De tudja, mindez nem lesz így.

Szerelmének közelsége pótolhatatlan, s ahogyan ez tudatosul benne, éppen végez a művel. Íriszei egy szempillantás alatt fátyololossá válnak, csak figyeli az alkotást újra és újra, a valóságból pedig majd' kiszakad, azonban párja aggódó megszólalása rögvest visszarántja.

ㅡ Minden rendben van, kicsim? ㅡ kérdi kedvesen, ám felelet nem érkezik, csupán csak egy gyémántcseppecske szeli át a bájos orcát. ㅡ Miért sírsz? ㅡ kel fel, majd odasétál szerelméhez, s szorosan átöleli hátulról.

ㅡ Csak a festék irritálja a szemem ㅡ reszketeg hangon érkezik a felelet, melyet gondterhelt sóhaj követ. ㅡ És túl tökéletes vagy.

ㅡ Tökéletes? ㅡ ingatja fejét az idősebb. ㅡ Ugyan, olyan nincs.

ㅡ Számomra van ㅡ ránt vállat a kisebb, ahogy a festményt figyeli. ㅡ És te vagy az. Te, nem pedig egy kép, nem valami más, hanem te magad.

S ezt Ten tényleg így is gondolja; szerelme az egyedüli, akire szüksége van, s nem pótolhatja semmi sem.