NEW HEROES

❍ ;; esti dallam

✑ · · E/3. ፧ finding hope ↷ love
-sungoesdown felvidítása♡
-ˋˏeste ╹ zene ╹ nyugalom ╹ szerelem ╹ a pillanatˎˊ-
꒰Esti dallam꒱

______________________________

Már régen beesteledett, ezért csak a Hold gyér fénye kúszik a szoba világos falai közé. A két fiatal az idősebb ágyán fekszik kényelmesen, kiélvezve, hogy végre kettesben lehetnek. Ez számukra ritka - túl ritka. Az együtt töltött momentumok így hát aranyat érnek; ez ad energiát a mindennapok szörnyű súlyának cipeléséhez.

Egymás erői.

Összefonódnak, teljesen egymáshoz simulnak, mintha így megakadályozhatnák, hogy el kelljen szakadniuk egymástól - bár ilyen egyszerű lenne ez. Apróbb, mégis lassú csókokat váltanak, alig beszélnek; a tettek náluk mindig többet mondanak.

Mert nem kell ezernyi szó, hogy tudják, mennyire szeretik egymást.

Útjaik úgy találkoztak össze, mintha már előre ez lett volna megírva nekik - mióta ismerik egymást, nem hisznek véletlenekben. Hiszik, hogy szerelmük a végtelen Univerzum erős akarata, s oly' nagyon remélik, hogy egy szép napon ezt mások is belátják.

Ugyan nem gyakran hozzák fel beszédtéma gyanánt, de minduntalan vágyakoznak kapcsolatuk felvállalása után. Szeretnék megmutatni a nagyvilágnak igaz szerelmüket, nem pedig éjszakánként találkozni, nehogy csalódást okozzanak. Pedig egyetlen szívdobbanásuk sem vétkes, hanem őszinte és szerelemtől teli.

Az idősebb mosolyogva pillant Ten szemeibe, melyben csillagrendszereket kíván megfejteni, hiába ismeri tökéletesen minden aprócska porcikáját - szerelme minden egyes pontjáért rajong, ezt pedig nem győzi kimutatni; ezúttal is finom csókokkal látja el a sima bőrt. Arcával kezdi, igyekszik nem kihagyni egyetlen részét sem a sima felületnek, hanem elidőzve fejezi ki, mennyire gyönyörünek véli; folyton csillogó lélektükrei, s azoknak szépen ívelt formája, orra görbülete, ajka édes íze és hihetetlen puhasága, arcbőrének simasága, állának vonala - s innen lejjebb halad.

Lágyan becézgeti a nyakán simuló, puha bőrt telt ajkaival, miközben Ten karcsú derekát szorosan öleli karjaival. A kisebb pedig készségesen adja át magát a különféle emócióknak, melyeket egyes egyedül párja tud kiváltani belőle. Szemeit lehunyja, ajkait enyhén elnyitja, hogy szaggatott sóhaj szökhessen ki a kis résen. Egész teste szinte lángol, de folytonos borzongás szánkázik végig gerince mentén, amin Taeyong ujjai is végigsiklanak.
Ő szereti, hogy ezt váltja ki szerelméből.

Órákig is folytatná ezen cselekedeteit, hiszen megunhatatlan. Szeret párjából ilyesféle érzéseket és reakciókat előcsalogatni, hiszen a tudat, hogy erre ő képes, ezt ő teheti meg, boldoggá teszi. Mindez még inkább erősíti összetartozásukat, azt, hogy egymásnak lettek teremtve.

Mert ahogyan összesimulnak, mintha egy kirakós állna össze, s mindezt felülmúlva lelkük, szívük is összefonódik - szerelmük egy bimbózó rózsa, mely gyökerestől ragaszkodik a biztos pontjához, nehogy elsodorja egy szélvihar.

Ők pedig tudják, hogy kapaszkodhatnak egymásba.

Nem lenne igaz, ha kijelentenék, hogy nem voltak nehéz időszakok, hogy nem fájt szerelmük titokban maradása, de mindent sikeresen leküzdöttek, hiszen bárhogy próbáltak, sosem tudtak egymás nélkül élni; mindig a másiknál kötöttek ki, ha volt valami, mert tudták, ott biztonságra, otthonra lelhetnek.

Na meg annyi emlék fűzi össze őket.

ㅡ Emlékszel, mikor Thaiföldön voltunk?ㅡ mosolyogva, egészen halkan szólal meg Taeyong, s egyáltalán nem számít nemleges válaszra, mégis csak a kisebb bólintása után folytatja. ㅡ Majd egyszer visszamehetnénk megint. Kettesben. ㅡ az utolsó szót csupán csak egy lassú puszi után teszi hozzá.

ㅡ Én nagyon örülnék neki ㅡ bújik közelebb szerelméhez a fiatalabb, ám fejét kicsit oldalra billenti, hiszen nyakára még mindig érzelmektől fűtött csókok érkeznek, amikre halkan szuszogva reagál. ㅡ Életem legjobb napjai voltak.

ㅡ Lesznek még ilyen tökéletes napok ㅡ mosolyodik el Taeyong még szélesebben, majd lassan a kisebb kulcscsontjára tér át. ㅡ Addig pedig kihozzuk a legjobbat az egészből.

Mindketten mosolyra húzzák ajkaikat, ahogyan tudják, hogy együtt mindent átvészelnek, s minden jobbá fog válni. Taeyong igazán lassú csókokat hagy továbbra is a puha, vékony, érzékeny bőrön, Ten pedig párjának oldalát cirógatja, s ismételten lehunyt szemekkel adja át magát a kellemes érzéseknek.

Azonban az idősebb hirtelen elhúzódik, mire Ten értetlenül néz rá, de Taeyong szimplán csak felkuncog, majd telefonjáért nyúl. Ekkor a fiatalabb már tudja, mit szeretne a másik. Lágy dallamot indít el, majd újra ölelésébe vonja a kisebbet, ahogyan csillogó szemekkel várja, mit reagál a másik.

Ten pedig imádja, hogy mikor szerelme mutat neki egy dalt, szemei gyermetegen ragyognak, s izgatottan várja, tetszik-e egyetlenének az a zene, aminek szövege ismételten róluk szól. Sokszor olyan, mintha minden dal nekik íródott volna, s a szerelmükről szólna.

És igazándiból ezt is imádják.

A dallamívek lágyan váltakoznak, a két szerelmes pedig ismét közelebb simul egymáshoz, míg ajkaik össze nem forrnak egy őszinte érzésektől túlcsorduló, szerelmes csókban. S ekkor megszűnik minden más - csak a pillanat van jelen.

A pillanat, amelyben szól a zene, amiben ők vannak, amiben szerelmük kiteljesedhet.

A pillanat, mikor legszívesebben megállítanák az időt.