NEW HEROES

❍ ;; végtelen szerelem

✑ · · E/3.
-ˋˏeste ╹ csak ketten ╹ csillagok ╹ sorsszerűségˎˊ-
꒰Végtelen szerelem꒱

____________________________

Fekete az égbolt, rajta csillagok pettyeznek, alatta pedig ketten ücsörögnek az aprócska udvaron. Nem sok fény van, csupán a Hold, a ragyogó pacák és egy sárgás fényű, kültéri égősor ad némi világosságot. Az idő pedig csak úgy szalad el mellettük, miként egymás íriszeibe elveszve kívánják átélni a pillanatok minden mélységét, értékét. Mert este van, s minden oly' nyugodt - hiányzik ez zsúfolt napjaikból. Na meg az is, hogy kettesben legyenek, és senki se zavarja meg meghitt szerelmüket.

Mert igaz, semmit sem tesznek; üldögélnek az udvari bútorok kissé kényelmetlen foteleiben, merednek egymásra, s az üveglapú asztalkára helyezett hangszóróból kiszökkenő dallamokban vesznek el - néha tényleg úgy érzik, csupán ezekért a momentumokért is megérné élni.

Tényleg csupán csak néhány szót váltanak eleinte, hiszen a nyugalom csendjét élik át boldogan, kettesben, mégis, miként az órák egyre és egyre múlnak, a szavak mint folyók erednek ki ajkaikon, hogy szökőárként sodorják a világmindenséget magukkal, mit majdhogynem megfejteni kívánnak ezen a kései éjjelen, szerelmesen és kötetlenül, mert most mindent szabad.

Mint a táguló Univerzum, mint bimbozó rózsák, szerelmük ilyen módon bontakozik ki, s közben egymás kezét fogják - nem eresztik, mert tudják, hogy ha kötelékük végleg semmissé válna, minden széthullana, s elsodorná őket a végzet sötéten kéklő óceánja, s elsüllyednének, s nem lélegeznének, s végleg eltűnnének, mintha soha nem is lettek volna.

Mert talán nem is kell, hogy oly' nagyon legyenek, talán csak eszmecseréik birtokolják a világot, de ők maguk nem - mert nem többek, mint kettő aprócska entitás, kiket összesodort az élet, kik szerelmesek és fiatalok, akik így boldogok. Mert néha tényleg nem kell több.

Így lehetnek rendben, így lehetnek teljesek fellelve másik felüket, kiben megbíznak, kit megértenek, s tudják, a kölcsönösség mindennek alapja, na meg a különös összhang, akár a Nap és Hold, s ugyan váltják egymást, nincsenek egy helyen, mégsem érnek semmit külön-külön - ők is egymás nélkül csak léteznek, de nem élnek, mert mindaz, mi színt ad, a varázslatos teljesség; egymás.

Mert közben éppen olyanok őt, akár a végtelenben találkozó, de addig sosem összeérő párhuzamos egyenesek, mert szerelmük lehetetlensége fájdalmakkal teli, s mintha esély sem lenne rá, de ez az érzés valójában mégis megszületett, s oly' erős, mint végtelen, és ha tulajdonképpen minden oda tart, akkor ott az ő világuk - hova nem tér be senki, mint most, ebbe a sötét éjszakába, a semmibe és mindenbe húzódó égboltozat sötét, mégis ragyogó fényáradata alatt.