A Morgan-hadművelet

Nyolcadik Fejezet: Férfi Kell

Az Abszol út macskaköveit színes levél kavalkád borította köszönhetően az ősznek. Sietős léptekkel haladt, a szívét szinte összepréselte a félelem. A járókelők nem értették, hogy ez a fiatal miért nem élvezi a csodálatos őszi napot inkább, miért rohan úgy az utcán. Senki sem értette meg a gondját, senki sem érthette meg, hiszen még ő maga sem tudta mire vélni a lelkére nehezedő bénító félelmet. Csak azt tudta, hogy sietnie kell, látnia kell őt. Tudta, hogy a lány ilyenkor mindig a Florean Fortescue Fagylaltszalonban van. Már jó ideje nem találkoztak, egészen pontosan azóta, hogy visszatértek Finnországból. Valahogy James megbénult akármikor is szóba próbált elegyedni vele. A lány nagyon haragudott rá a tóparton lopott csókjuk óta, s még ellenségesebb volt vele, mint azelőtt. James pontosan emiatt nem mert beszélni vele. Úgy teltek el az északon töltött napjaik, hogy nem tisztázták a dolgokat. Hogy esélye sem volt bocsánatot kérni. Most pedig itt volt ez a kellemetlen, szorongató érzés, amely arra kényszerítette, hogy fejvesztve elrohanjon otthonról. Igazából maga sem értette ezt a belső késztetést, valamiért úgy minden porcikája azt sugallta, hogy most azonnal el kell mennie a fagylaltozóba, és beszélnie kell a lánnyal.
James megtorpant az üzlet előtt, vett egy mély lélegzetet és benyitott. Odabent szokás szerint telt ház volt, s csak nehezen vette ki a lányt, aki az egyik sarokban ült. Elindult felé. A szíve a torkában dobogott, s életében először remegett meg a lába, amint megállt a lány háta mögött. Megköszörülte a torkát. A hangra Morgan megfordult, s kérdő tekintettel nézett rá.

- Szi-szia.
- Hello, Potter, mit akarsz?
- Le-leülhetek? – mutatott a lány melletti székre James.
- Nem. – A lány hangja rideg volt és rettentő mogorva.

James elvette kezét a szék támlájáról, s fájdalmas tekintettel nézett a lányra. Érezte, amint a szó a torkára forr, ismét.
Rövid csend következett, amely alatt a lány barátságtalanul méregette őt.

- Figyelj, most kinyögöd végre, mit akarsz, vagy csak itt nézzük egymást?
- Én csak… szóval én… - Már megint kezdődik a dadogás. Miért vele történik mindez? Miért nem tudja olyan lazán kezelni a Morgannel való kapcsolatát is, mint minden mást?
- Erre nekem nincs időm. Kapsz egy percet, Potter, aztán menj el.

Ez szöget ütött a fejében. A félelem üvöltő szörnyként tombolt a lelkében, majd valami más kezdte felütni a fejét benne.

- Csak nem vársz valakit?
- Csak de – felelte Morgan a szemében melegséggel.

James szíve fásultan facsarodott össze. Ezek szerint elkésett. Morgan vár valakit. Morgan talált valaki mást. De az is lehet, hogy nem is fiút vár, hanem egy barátnőjét! Igen, csak ez lehet. Hiszen visszacsókolt! Igaz, hogy fúj rá, de akkor is érezte, hogy nem közömbös iránta!

- Egy barátnődet?
- Mi közöd ahhoz, hogy kit várok, és kit nem? – csattant fel Morgan. – Nem, nem egy barátnőmet. A pasimat várom, ha tudni akarod.

Minden kiejtett szó késdöfés volt a fiú szívébe. Jéghideg lepel ereszkedett a lelkére, s érezte, ahogyan ökölbe szorul a keze. A kétségbeesés hangján szólalt meg, elveszítve minden magabiztosságát, s valaha volt büszkeségét:

- Azt hittem, szeretsz.
- Hát nagyon rosszul hitted, Potter. Nem is értem, miből gondoltad ezt.
- Abból, hogy visszacsókoltál!
- Az pillanatnyi elmezavar volt. Mégis hogy képzelted, hogy tetszhetsz egy normális lánynak? Amikor olyan gyerekes vagy és öntelt.
- Én érted megváltoznék – jelentette ki halkan James. A feje zakatolt az elhangzottaktól. – Én érted bármit megtennék, Morgan. Tudom, hogy sikerülne. Tudom, hogy boldoggá tudnálak tenni. Egyszerűen tudom. Ha adnál egy esélyt…

A lány elfordult tőle, ismét az ablakon bámult kifelé, mint akkor, amikor James megszólította.

- Már késő, James. Elkéstél ezzel. Ha valaha is éreztem valami kis semmiséget irántad, akkor az már rég elkopott. Mindent elrontottál az önhittségeddel. Mikor visszatértél a halálból, szerény lettél, s tetszett az új éned. De ez sajnos nem volt örökös, visszatért a régi nagyképű James Potter. Nekem pedig nem egy majomra, hanem egy férfire van szükségem, s a barátom az.