Chapter VI ~ Part XV

100 2 0
                                    

Órákkal később a nappaliban ülve beszélgetünk. Már a lányok is át jöttek. Lou,pedig hozta magával Lux is. A fa alatt már ott voltak az ajándékok. A lakásban pedig teljes karácsonyi hangulat volt. A kanapén ültem és Harry haját fontam, aki a lábaim között, a kanapé előtt ült. Gem látva ezt képet csinált. Amin Harry épp a telefonjába mélyedve ült, míg én épp felpillantottam a lányra.

– Olyan cuki pár lennének, kár hogy Hazz foglalt– hallottam,ahogy Lou minket nézett.

– Lou drága, már próbáltuk nem működik– vágta rá Harry fel sem pillantva a telefonjából.

– Attól még lehetek együtt cukik– vont vállat a lány. Ez után Zayn vágódott le mellém, majd egy bögrét tartott felém.

– Uh köszi!– vette ki Zayn kezéből a bögrét Haz.

– Nem neked csináltam,de oké– dőlt hátra mellettem.

– Csak vigyázok rá! Ugye Honey?– pillantott fel Zaynre majd rám.

– Megteszed hogy nem mozgolódsz?– kérdeztem miközben egyenesbe fordítottam a fejét.

– Valaki nem akar megmenteni Bryban kialakult szexuális feszültségtől? – kérdezte a fiú. – Valaki vállalkozó? Komolyan meg halálom!– kérdezte újra ugyanis csak nevetést kapott válaszul.

– Szerintem Niall és Zayn szeretne nyugodtan élni, hisz ki akar kettőtökkel szembe szállni?– mutatott Gem Harryre és Louisra.

– Most támogatnám, Lounak meg amiről nem tud az nem fáj– pillantott a párjára Haz. Zayn óvatosan rúgta meg az előttem ülő fiú derekát jelezve,hogy hagyja abba. Gem és Lou sejtelmesen mosolyogtak rám, Sof értetlenül nézett a párjára aki csak megrázta a fejét. Niall épp evéssel volt elfoglalva, Louis pedig azt hiszem nem is figyelt ránk.

– Ki jön velem cigizni?– kérdezte a bátyám miközben felállt az egyik fotelből.

– Én!– ugrott fel előlem Harry. Kérdően néztünk a göndörre Zaynnel miközben fel álltunk.

– Mióta dohányzol?– jött a kérdés a fiú nővérétől.

– Nem dohányzom! Csak kimegyek velük!– vágta rá majd meg fogta a kezem, majd Zaynét is. Ugrándozva indult el az erkély felé mint a kisgyerek, aki a szüleivel sétál. A szituációt még érdekesebbé tett,hogy én majd húsz centivel alacsonyabb voltam nála, Zayn pedig csak 8 centivel volt magasabb nálam. A terasz ajtóhoz érve Harry elengedte Zayn kezét és csak engem húzott magával a kint lévő fém asztalhoz. Szokásosan négy szék volt az asztalhoz téve, minden egy-egy pokróc. A lehető leggyorsabban ültem le a helyemre,ami az ajtóhoz közel jobb oldalt volt. Mellettem balra Zayn a körasztal másik oldalán,a fiúval szemben a bátyám mellette egyben velem szemben Harry. Mióta Louis beköltöztettet minket,mindig így ültünk. Betakaróztam vigyázva,hogy egy kicsi helye se legyen a hideg levegőnek érintkezni a bőrömmel. Zayn mosolyogva nézte mennyire fázós vagyok, én pedig egyáltalán nem értettem,hogy ő mínusz két fokban miért nem fagy meg egy pulcsiban és egy melegítő nadrágban. – Nem értem te hogy nem fázol – adtam hangot a gondolataimnak.

–Ba[Bé]– kezdte. Köhögött egyet majd újra kezdte.– Bry,nem mindenki akar meg fagyni– mosolygott rám. Majd felállt és az ő takaróját is rám terítette.

– Csak,hogy ne fázz meg Baby– hajolt a fülemhez. Csak elmosolyodtam és elhajtottam a fejem. A fiú vissza ült a helyére majd elvette az asztalról a cigis dobozt amit Lou lökött felé. Kivett két szálat, majd az ajkai közé véve meggyújtotta, elfordította a felsőt az ujjai között és felém nyújtotta a kezét.

A Lázadó |Z.M|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora