Chapter V ~ Part XI

109 1 0
                                    

Lottal még a karácsonyi vásár után másnap elmentünk csomagolópapír ért és még aznap be csomagoltuk az ajándékokat. Így mi a banda karácsony napján már teljesen kész voltunk.

Kivételesen a szobámban aludtam bár nem egyedül hanem Harryvel ugyanis a fiú még tegnap este kijelentette,hogy éjszaka az övé vagyok. Ez által késő éjszakába menően beszélgettünk és filmeztünk. Reggel pedig fáradtan nyújtózkodtam majd felültem az ágyamon.

– Gyere vissza!– szólt Harry a reggeli rekedtes hangján.

– Fel kell öltöznöm,és segíteni Liamnak főzni, és össze kéne futnom Zaynnel is– néztem vissza a fiúra. A fiú csak elő szedte a telefonját és nyomkodta majd a füléhez emelete.

– Aha,gyere át még ki akarom sajátítani de tőled nem veszem el szóval ja– magyarázott. Felhúzott szemöldökkel néztem, mire  csak megrázta a fejét.

– Harry komolyan nem érek rá,és igazából te sem! Hallottam,hogy ma elmész Zaynnel vásárolni szóval nem érsz rá és– kezdtem el magyarázni.

-Baby ráér még!– lépett be a szobába Zayn. Leült mellém,majd át dobta a karját a  vállamon.

– Ajj fáradt vagyok!– mondtam miközben forgolódtam majd Zayn mellkasának dőltem.

– Ezért mondtam,hogy gyere vissz.– nyújtózkodott Harry miután hanyatt feküdt.

– Miattad nem aludtam– néztem Harryre. A fiú csak vállat vont majd felállt.

– Te tényleg meztelenül alszol a barátnőmmel?– jött Zayntől a kérdés ugyanis Harryn tényleg nem volt semmi.

– Csak szólok voltam már benne is, és te is tudod,hogy ennél többen nem tudok aludni– fordult vissza Zayn felé a göndör.

– Szívem nyugi, láttam már így kis milliószor aludtam már így vele főleg mióta úgy nézek rá mint a bátyámra– simítottam végig az engem át karoló fiú meg feszült állkapcsán. A hármunk között kialakult csendet az ajtómon történő kopogás zavarja meg.

– Ki vagy mit akarsz és miért nem hagysz a faszba?– tette fel a kedves kérdést Harry.

– Lou,beszélni a húgommal és mert a húgom– jött a válasz és valószínűleg a fiú grimaszolt hozzá.

– Két perc épp öltözik– vágta rá majd Zayn felé pillantott jelezve,hogy lépjen le. A fiú felállt mögülem,nyomott egy puszit az ajkaimra majd a fürdőn keresztül a szobájába ment.

– Gyere!– szólt miután már biztos volt benne,hogy Zayn a szobájában van.

– Szóval– kezdte Lou amikor belépett,de szinte azonnal be csukta a száját amikor Harryre vezette a tekintetét,aki meg mindig Ádámkosztümben álldogált.

– Te miért vagy meztelen?– kérdezte összeszűkített szemekkel.

– Ohh cseszétek meg így alszom!– szitkozódott majd fogott egy alsót és a fürdő felé ment. Az ajtóban megállva fordult vissza.

– Ma amíg nem ülünk össze együtt hagyjátok,Zaynnel elmegyünk vásárolni aztán keresek egy helyet és dalt írok– mondta majd végleg eltűnt az ajtó mögött.

– Mi baj?– kérdeztem amikor Lou leült mellém.

– Tudom,hogy éjszakánként gyakran dumáltok Zaynnel nincs ötleted mi van vele? – kérdezte félve

– Mire gondolsz?– néztem rá értetlenül.

– Tudod gyakran elmegyünk bulizni kettesben. És kb egy hete nem csajozik előtte kb egy éjszaka minimum 3 csaj letolt, most meg velem iszik és csak dumálunk– magyarázott.

– Lehet barátnője van, csak mondjuk nem az országban hanem pl Amerikában– mondtam vállat vonva.

– Úgy gondolod?–nézett rám aggódva.

– Nem tudom nem szoktunk ilyesmiről mesélni és nem említette,de már hallottam éjszaka beszélgetni– magyaráztam.

– Hmm oké,majd dumálok vele– vont vállat. Nyomott egy puszit a hajamba majd fel emelkedve összeszűkített szemekkel nézett rám.

– Olyan illata van a hajadnak mint Zaynnek– mondta majd egyedül hagyott. Megráztam a fejem majd fogtam egy fehérnemű szettet és a fürdőbe mentem.

– Be loptam a fésűd remelem nem baj– mondta Harry miközben vetkőzni kezdtem.

–Oké,mikor mentek Zaynnel?– kérdeztem miközben be másztam a kádba.

– Kb fél óra,azt hiszem most cigizni van– vont vállat.

– Hallottad mit mondott a hajamről?– kérdeztem miközben habot csináltam a fürdő vizembe.

– Hogy Zayn illata van?– kérdezte miközben felült a csap melletti pultra.

– Igen. Nem akarok lebukni mert kurvára nincs kedvem magyarázkodni neki– mondtam miközben kényelmesen elhelyezkedtem.

– Jut eszembe. Tegnap kész lett a gyűrű. Szóval ma megkérem a kezét!– ujjongott.

– És jövőre már össze is házasodhatok– mosolyogtam rá.

– Ebbe még bele sem gondoltam,hogy pár hónap és legálisan a férjem lehet–hunyta le a szemeit.

– Pár hónap és a sógorom lehetsz– folytattam.

– Istenem Honey,el sem hiszem,hogy már itt tartunk–kezdte el takarva az arcát– Olyan mintha tegnap hívott volna el randizni,vagy hogy mennyire izgultam a rajongók véleménye miatt, most meg pár hónap és legálisan is a férjem lehet– pillantott rám fel.

– Harry, és milyen jól sikerült az az randi, vagy milyen jól fogadták a rajongók– próbáltam lazítani a hirtelen magára vett feszültségen.

– Tudod Honey kurvára imádlak!– mosolyodott el majd leugrott a pultról majd magamra hagyott. Megmosakodtam majd a szobámban mentem. Felvettem egy fekete csőnadrágot és egy piros fehér virág mintás inget,majd egy ajándék doboz mintás zoknit is

A Lázadó |Z.M|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora