Chapter II ~ Part V

110 2 0
                                    

A házuk felé csak beszélgetünk a keze pedig talán már kötelezően a combomon volt simogatott és csak akkor emelete el onnan a kezét ha váltott. Külső szemlélőnek talán egy párnak tűntünk volna, de valójában senki nem látott minket mivel sötétített ablakok takarták minket a külvilág elől.

A házhoz érve mosolyogva mentem be.

– Megjöttünk– kiáltottam el magam. Nem sokkal később Liam lépkedett le a lépcsőn.

– Van két vendég szobánk. Vagyis egy, és Harry volt szobája, de már nem használja mivel ha itt van Lounál alszik– magyarázott. – Gyere!– nyújtotta felém a kezét

– Majd én!– dobta át a karját a vállamon Zayn. Liam csak a fejet rázva hagyott ott minket. A fiú felvitt az emeletre majd elindult  jobbra.

– Erre van Harry szobája. Szerintem ez jobb Lottnak– kezdte.

– Hol a vendég szoba?– kérdeztem közbe.

– Tudom most furának fogod gondolni de eredetileg stúdiót akartunk csinálni belőle szóval ezért van az én szobám mellett– kacsintott rám. Nevetve rázta meg a fejem. Épp egy ajtó mellett álltunk ami ekkor kicsapodott.

– Akkor baszodj meg egyedül és hisztizz!– ütközött belénk Harry.

– Persze állj Malik partjára,ne a pasidéra!– hallatszott a szobából.Harry becsapta az ajtót majd fújtatva dőlt neki. Összefonta a mellkasa előtt a karjait és járt a lába.

– Annyira rohadtul makacs– nyögte.– És annyira nem képes meg hallgatni!– Harryből csak úgy folytak a szavak.

– Mi tovább megyünk oké?– kérdezte Zayn óvatosan.

– Oké– sóhajtott. Az engem át karoló fiú tovább húzott egészen egy 🔞 táblával ellátott szobáig. Belépve megcsapott Harry jellegzetes illata.

– Mikor használta utoljára?– néztem kérdőn Zaynre– Olyan mintha ma reggel itt kezdet volna– pillantottam körbe.

– Egy - másfél éve– gondolkodott.

– Szóval kb fél évig használta és ennyire bele ivódott az illata?– fordultam Zayn felé aki csak az ajtófélfának dőlve egy félmosollyal figyelt. Ekkor pillantottam végig a fiún. Egy fekete cső nadrágba bújtatta a lábait, felső testét pedig egy laza bandás trikó takarta. A jobb kezén tetoválások sokasága gyülekezet. Éreztem ahogy az arcom melegedni kezd. Sosem voltam azaz hamar zavarba jövök típus ő mégis pillanatok alatt csak azzal,hogy lazán ott állt és csak nézet képes volt erre. Inkább csak hátat fordítottam és az ablakhoz mentem. Ugyan olyan hatalmas ablak volt ebben a szobában is mint az engem figyelő fiúéban. Kitártam, és némán néztem a ház mögött lévő erdőt. Olyan nyugodtnak tűnt. A keretre támaszkodva figyeltem. Pillanatokkal később éreztem ahogy két kar fonódott körém, és a hozzájuk tartozó kezek a hasamon állapodtak meg és kulcsolódtak össze. Ezzel egyidőben az orromba szökött Zayn illata.

– Tudod hátulról ahogy nézed a tájat gyönyörű vagy– mondta halkan a fülembe a kilátást kémlelve. Tudtam,hogy elpirultam, így nem válaszoltam.

– Bár így,hogy gondolkodtam egy kicsit, mindenhogy szép vagy– hajolt újra a fülemhez a mondat erejéig. Lehunytam a szemeim és próbáltam nem még jobban zavarba jönni.

– Át kéne öltöznöm és zuhanyozni– törtem meg a szavai után közénk telepedett csendet.

– Közös a fürdőnk–mondta majd elengedett. Lehunyt szemekkel bólintottam majd nagy léptekkel indultam az előszobába ahol voltak a bőröndjeink. Könnyen megtudtam különböztetni. Az enyém egy fekete tele matricázott darab volt, míg Lottsé rózsaszín és letisztult volt. Megfogtam a sajátom majd felmentem az emeletre.

– Bal vagy jobb?– kérdeztem Harryt aki még mindig a bátyám szoba ajtaját támasztotta.

– Mihez képest?– kérdezte kissé flegmán. Tudtam hogy ez a hangnem nem nekem szólt így figyelmen kívül hagytam.

– Zayn szobájához képest– adtam választ.

– Felém– adta a választ. Közte és Zayn szobája között egy ajtó volt. Bár a kettő között elég nagy hely volt. Az ajtó előtt megálltam és Hazzra néztem.

– Gyere ide!– tárta ki felém a karjait. Szinte azonnal elengedtem a bőröndöm és megszüntetem a kettőnk közötti távolságot. Szorosan bújtam a nálam majd húsz  centivel magasabb fiúhoz. Éreztem hogy az engem körül ölelő fiú remeg.

– Min vesztettek össze?– kérdeztem a mellkasába hajtott fejjel.

– Rajtatok Zaynnél– mondta el csukló hangon. A hangjából tudtam,hogy sírt.

– Hogy?– folytattam a forgatását.

– Hogy Zayn nem dugodt meg és,ha választanom kéne a világ összes pasija és Zayn között,hogy kivel járj akkor egyértelműen Mailkot mondanám. Persze ő erre kiakadt és elkezdett magyarázni arról,hogy mennyit csajoztak együtt, hogy hányszor csalta meg az aktuális barátnőit, és amikor erre közöltem,hogy ő is ezt csinálta, ezután pedig hozzám vágta,hogy honnan tudom,hogy most nem ezt csinálja– nyögte ki egy szuszra a végére pedig már záporoztak a könnyei.

– Jaj édes nincs semmi baj! Lou téged biztos nem csalna meg – toltam el egy kicsit magamtól,hogy a kétségbeesett meggyötört zöldjeibe nézek.

– Bízom benne,csak az bánt,hogy ezt képes kimondani– szipogott. Némán simogattam a hátát, és próbáltam megnyugtatni,így apró hülyeségeket súgni a fülébe. Bár percen belül már csak a vörös szemei árulkodtak a sírásáról.

– Beviszem– hallatszott mögülünk egy hang. Éreztem,hogy Harry felemelte a fejét a vállamról majd bólintott.

– Ne értsd félre– mondta Harry.– Komolyan tudod,hogy Tommot mennyire szeretem,nem kezdenék ki a húgával,ez olyan mintha Gemmel kezdenék ki– magyarázott,én pedig egyáltalán nem értettem a szituációt.

– Értem,csak könyörgöm érts meg– szólt újra a mögöttem álló,és ekkor jöttem rá, hogy Zayn állt mögöttünk.

Óvatosan akartam elengedni Hazt,de a fiú amit érezte,hogy mozdultam szorított az ölelésén.

– Nem– erősítette meg cselekvését. Csak sóhajtva temettem a mellkasába a fejem. Lehunytam a szemeim és meg jobban a fiúhoz bújtam. Azt hiszem beszélgetni akart,  így ezekkel a mozdulatokkal kellő választ adtam a fel nem tett kérdéseire, ugyanis kicsit engedett a szorításából.

– Tetszik?– súgta a fülembe. Csak halványan bólintottam,hisz a pozíciónknak köszönhetően tökéletesen érezte minden mozdulatom.

– Tudod,hogy mondtam,hogy ha véletlenül össze jöttök mellettetek állok– mondta ugyan olyan halkan ahogy az előbb kérdezet.

– Csak én Doncasterben élek míg ő Londonban és állandóan turnézik. Lehetetlen kapcsolat. Most csak lazán és spontán akarom kezelni és nem belezúgni–magyaráztam a mellkasába ami miatta valószínűleg keveset értett a moandataimből.

– Te lazán?– nevetett. – Nálad meg egy kő is lazább– folytatta.

– Én is szeretlek Styles– böktem meg az oldalát.

– Jó jó nah,de komolyan csak ússz az árral, és tök mindegy mi lesz a vége– magyarázott. Sóhajtottam majd meg jobban Harry mellkasába fúrtam a fejem. Valahogy a fiú közelsége mindig meg nyugtatott,ez már az X faktor alatt is így volt. Talán a banda első félévében kavartunk, aztán rájöttünk,hogy nem illünk össze így azt hiszem olyanok lettünk mint egy testvér pár. Azóta ő olyan számomra mintha a bátyám lenne,én pedig olyan vagyok számára mint a mindig is hiányolt húga.

– Ne elegem van a depizésből,menj tusolj le mert büzlesz az alkoholtól– tolt el magától.

A Lázadó |Z.M|Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang