Chapter III~ Part VII

113 1 0
                                    

– Nah, mesélj– ült fel az előző helyemre Harry. A pohár elmosása közben majd csak a pultnak támaszkodva meséltem el az autós dolgoktól egészen a mostani megjelenéséig. Ő pedig csak a kávéját iszogatva egyszer- egyszer hümmögve hallgatott végig. Épp befejeztem amikor Lou dugta be a fejét a konyhába.

– Hali– mosolygott. Csak biccentettem.

– Mizujs?– kérdezte.

– Csajos pasi kidumálást tartunk!– jelentette ki Harry. Belőlem nevetés tört ki míg a bátyám felhúzott szemöldökkel nézett a párjára.

– Minden oké Sun?– kérdezte a kávéfőző mellett álló fiú.

– Persze csak valaki, nem hagyja,hogy lelkizek a húgommal– emelte ki a valaki szót, a húgomnál pedig rám mutatott.

– Bocsi,hogy kávézom Sun–vágta rá Lou miközben a kávéját csinálta. – Amúgy mizujs Malikkal?– pillantott rám már csak kavargatta a kávéját.

– Jaj Lou ne már, úgy is max huszonharmadikáig találkoznak,addig meg had kavarjanak – válaszolt helyettem Harry.

– Januárban kezdek fotósként Londonban– mondtam a zoknim nézegetve.

– És ezt mikor akartad elmondani?– nézett rám idegesen a bátyám.

– Karácsonykor, és már meg van az albérlet karácsony után költözöm– magyaráztam a férfinak.

– Szuper és gondolom Styles te ezt már tudtad– bökött a göndör felé.

– Csak mert én beszélek a húgoddal minden kicseszett nap minden rohadt koncert után felhívom és beszélünk,míg te két naponta beszélsz vele kb egy félórát, ja és örömet akart okozni,hogy Londonba költözik, te meg újfent ki borulsz,mint a menstruáló kislányok!– akadt ki Harry.

– Hazz nincs semmi baj,másnapos ahogy te is,én is és a többiek is– léptem a fürtöshöz és végig simítottam a karján.

– De igen is baj van! Reggel nyolc óta azt hallgatom ahogy ő hisztizik veled,velem és Malikkal mert képtelen elfogadni,hogy az elmúlt három évben igen is kimaradt az életedből. Igen is voltak pasid, már nem vagy szűz és igen Zaynnek be jössz,hisz basszus melyik pasinak ne tetszene a tökéletes alakod,az imádnivaló magasságod, az idióta aranyos szokásaid,mint például a mintás zoknik vagy  ha ideges vagy harapdálod az ajkad– magyarázott hisztérikusan. Idegesen voltam és most is harapdáltam az alsó ajkam. Louis rám nézett majd lehunyta a szemeit.

– Bocsánat. Nem kéne átvennem apa szerepét– mondta lehajtott fejjel. Pillanatok alatt szeltem át a kettőnk közötti távolságot és bújtam a bátyám karjai közzé. Az hiszem itt bocsátottunk meg egymásnak. Ő azért mert a reggel nem úgy történet ahogy ő azt gondolta,míg én azért mert felére értett mindent és ki borult.

– Kijöttök a teraszra? Rá akarok gyújtani és meghallgatni ezt az egész fotós storyt– mondta kicsit elengedve. Harryvel mindkettőnk beleegyezett így a két fiú felment fel öltözni.

Én pedig a nappaliba mentem,ahol Zayn mellé ültem le.

– Mizu baby– kérdezte miközben átkarolt és közelebb hajolt.

– Valószínűleg Harryt hallottad, elmondtam Lounak a fotós dolgot. Aztán Hazz monológja után bocsánatot kért– vázoltam röviden,miközben lejjebb csúsztam és egy kicsit jobban hozzá bújtam.

– Az fain. Remélem meg békél velem– mondta miközben a fejemre hajtotta a sajátját.

– Meg fog a legjobb barátja vagy– súgtam.

– Harryvel tényleg ennyit beszéltek? És a legfontosabb mikor?– támadott le kérdésekkel.

– Igen tényleg,minden egyes nap fel hív, és általában akkor hív amikor már Lou alszik. Ki ül az erkélyre és beszélgetünk. Valamikor ez nekem napközben van és van amikor éjszaka. Anya az elején ki volt akadva a telefonálásai miatt főleg amíg suliba jártam, de most már úgy van vele,hogy örül hogy ilyen jobba vagyunk a jövőbeli vejével – magyaráztam.

– Wáo, én is próbálok minden nap beszélni anyáékkal,de valamikor egyszerűen nem sikerül,Harry pedig a szüleivel,a nővérével, és veled is minden nap beszél– csodálkozott el.– Amúgy Loui tudja,hogy dohányzol?– jött a kérdés. Csak nemlegesen ráztam a fejem.

– Oh Z te is jössz? Megyek ki cigizni és jönnek velem beszélni– utalt Harryre akinek a kezet fogta és rám Louis.

– Majd megkínállak– súgta a fülembe Zayn majd felállt mellőlem. Feltornáztam magam majd Zayn után mentem aki felém nyújtotta kezét. Kicsit hezitálva fogadtam el,de végül az enyémhez képest hatalmas kezébe tettem az én kicsi kezem. Így kéz a kézben mentünk ki az teraszra. Ahogy mindenki leült  Lou kivett egy szál cigit a dobozából majd Zayn felé nyitotta a dobozt. A fiú készségesen ki vett belőle két szálat, mindkettőt a szájába tette majd miután meg gyújtotta kivette az ajkai közül,a felsőt elfordítva felém nyújtotta a kezét.

– Köszönöm– vettem el a felső szálat.

– Cigizel?– tette fel a kérdést a bátyám.– Csak mert akkor máskor téged is megkínállak–reagálta le az egész jelenetet.

– Most sajnállak Boobear,mert ezt csak te nem tudtad– simított végig a felkarján Harry.

– Mióta?– kérdezte miközben lejjebb csúszott a széken.

– Kb fél éve – mondtam miközben felhúzzam a lábaim és átkaroltam őket. Ő csak bólintott.

– Zayn amit Harry mondott,hogy bejön Bry az igaz?– kérdezte. Egy kicsit olyan volt a hangja mintha félne a választól.

– Kinek ne jönne be?– kérdezte lazán, bennem pedig egy picit össze tört valami. – Amúgy ja bejön, az rohad aranyos ártatlansága amiben ott van az a vadság,és mellette ha megengeded,akkor kurva szexi a húgod– folytatta, és azt a pici dolgot amit előzőleg össze tört ezzel össze forrasztotta, és növelte hogy még jobban be jöjjön a rámenős mégis aranyos stílusa.

– Még nem bekéltem meg azzal,hogy bejön a húgom,és valószínűleg elásnálak,ha össze jönnétek,vagy megbántod,de azért tudod,hogy szeretlek– mondta.

– Ez szalag cím gyanús – pillantottam Harryre nevetve.

– A cím: Louis Tomlinson a One Direction szépfiúja,hirtelen felindulásból meggyilkolta a banda társat Zayn Malikot. A cikk részletei.: Miután az első kezébe kerülő késsel több mint 24 késszúrással végzett a banda társával, Louis Tomlinson a nyugat Londoni kertvárosi közös házuk hátsó kertjében ásta el a holttestet. A család és a barátok pár napja kísérte utolsó útjára a 20 éves énekest. Nyugodjon békében a csodás hangú énekes Zayn Malik– mondta Harry mintha felolvasta volna.

– Őrültek vagytok!– nevetett Zayn velünk.

– Ezt a monológot mióta tervezed Sun?– kérdezte Lou a párjára nézve.

– Spontán volt– vont vállat. Ezután nyugodtan  beszélgetünk.

A Lázadó |Z.M|Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon