You kill or die /Vkook/ Szünetel

9.

Taehyung pov.

Nyöszörögve nyitom ki szemeimet, míg elkap a köhögés, ahogyan az orromba szivárog az édeskés, vasas szag, amit már nagyon rég nem éreztem. Mintha egy hullát hagytak volna a napon, ami elkezdett rohadásnak indulni, ehhez tudnom hasonlítani a szagot. Szeretném az egyik kezemmel eltakarni légzőszervemet, hogy nagyjából kiszorítsam ezt a borzasztó szagot, de a kezeim meg sem mozdulnak, sőt egy csilingelő hangot hallok a fülleim mellett. Oda pillantok, látva a falból kilogó vas bilincseket, amik mindkét kezemet odaszorítják, a fejem mellé. A lábaimat semmi sem korlátozza, de nem tudok velük mit kezdeni, talán csak a mellkasomig felhúzni a térdeimet. 

Átfut a rémület a szívemen, minden porcikámat megfeszítve szorítva a falhoz, míg levegő vételeim felgyorsulnak. Tudom most nincs ideje a félelemnek, nem engedhetem meg magamnak ezt a fajta luxust, de a testem normális reakcióját nem tudom korlátozni. Ebben a helyzetben mindenki rettegne, főleg úgy, hogy már előre tudja mi fog történi vele, mennyi fájdalom vár rá.

Lehunyom a szemeim és mély levegőt veszek, hogy lenyugtassam háborgó lelkem, eltűntessem a szívembe maró rémületet. Muszáj tisztán gondolkodnom, nem véthetek hibát különben mind meghalunk. Ellazítóm a testem és kifújom lassan a levegőt ajkaim közül, míg szemeimet kinyitom. A fejem mellett egy kicsivel arrébb van egy ablak, ahogyan látom még sötét van, így gondolom nem lehetem túlsokáig kiütve. Az idevezető utat is nagyjából láttam, mielőtt elájultam volna. Az a féreg nincs a városban, csak elteríteni akar minket, hogy oda szórta le a hullákat. Okos és ravasz. 

Eltépem az íriszeimet az ablaktól és előre pillantok, meglátva barátomat a szoba közepén egy székhez kötözve. Nincs magánál, feje előre van esve, ruhája szakadt és véres. Nehezen veszi a levegőt, néha sípoló hangot adva ki magából, nagyon szenved. Tőle egy kicsit arrébb a sarokban megpillantok még két valakit,  Hyorihoz és Jihoot. A kezeik össze vannak kötve a hátuk mögött, ahogyan a lábaik is. A lány nincs magánál, nem mozdul, de Jihoo remegve bújik hozzá. Hálaistenek jól van.

-Picim. - Halkan szólok hozzá, nehogy a férfi itt legyen valahol a közelbe és meghallja. A kicsikém ijedten rezzen össze és kapja fel kis buksiját, rögtön rám kapva azt. 

-Apu? - A hangjába annyi rémület lakozik, hogy megszakad tőle a szívem. - Apu! - Hangosan kiált fel, automatikusan hozzám akarna futni, de szegénykém a kötelek miatt oldalra esik a hideg padlón. 

-Halkan. - Fejemet össze vissza kapkodom a szobába, majd végül az ajtóra nézek, de szerencsére a férfi nem jött be a hangokra. - Jól vagy? Nem sérültél meg? - Nézek vissza rá, látva ahogyan vissza ügyeskedje magát a fenekére. 

-Jól vagyok, de nagyon félek. - Szemei bekönnyesednek és halkan fel is sír. - Haza akarok menni, apu! 

-Ne sírj, maradj csendben. - Próbálok nyugtató hangon beszélni hozzá, de valljuk be én sem vagyok valami nyugalmi állapotban. - Nálad van a bicska? - Kérdésemre bólint egyet, így nagyjából megnyugszom. Legalább van nála valami, amivel védekezni tud. Jiminre nézek, hátha felébredt már azóta, de semmi. - Chim! Chim! - Hiába szólongatom, semmi, teljesen ki van ütve. 

Az ajtó hirtelen vágódik ki a helyéről, Jihoo fel is sikít rémületében, jobban a lányhoz húzódva, ott keresve a menedéket. A férfi belép a helyiségbe és becsukja maga után az ajtót, de még gyorsan eltudom kapni a kinti sötétséget. Szóval ez az a raktár, amit a lány is mondott. Tényleg nem nagy, csak ez az egy kis térből áll, nem nehéz belőle kitalálni. 

-Örülök, hogy magadhoz tértél. - Csapja össze a tenyerét a férfi, összedörzsölve tenyerét, miközben odalép egy asztalhoz, ami különböző dolgok sorakoznak fel. Sötét van, alig ég pár gyertya, így nem nagyon látom tisztán az azon lévő dolgokat, de lehet nem is baj.