You kill or die /Vkook/ Szünetel

15.

Jungkook pov. 

Édes ajkai miatt olyan mintha a mennyekben lennék. Meleg teste enyémhez tapad, angyalian szuszogva fel, mikor kerek fenekébe markolok. Türelmetlenül nyúl az övem után, marcangolva a párnáimat hevesége végett. Rég volt már mikor a testünk összeforrt. Ő beteg volt, na meg a körülmények miatt lehetetlen lett volna kettesben maradnunk öt percnél hosszabb időre. Jimin nálunk maradt egy hétre, amíg a húga ki nem jött a kórházból, utána szerencsére lelépet. Persze, sok vizet nem zavart, mert ő se gyógyult meg százszázalékosan ezért sok időt töltött a vendégszobában alvással. Hoseok volt itt a bökkenő, vagyis a mai napi az. 

-Várj. - Szakadok el az ajkaitól, mivel a telefonom olyan hangos csörgésbe kezdett, hogy még szerintem a gyerekszobába is behallatszik. 

-Ne vedd fel! Nyomd ki! - Parancsol rám Tae, de olyan vehemenciával, hogy nyelnem kell egy hatalmasat. 

-Ezt muszáj fel vennem. - Motyogom Hoseok nevét látva a kijelzőn. 

-Ne már, Gukkie! - Nyafogja, míg hisztizve dobálja a végtagjait, akár egy kis gyerek. 

-Sietek. - Puszilok gyorsan a homlokára és fel kelek az ágyból, hogy fogadjam a hívást. 

-Kaptam egy fülest, hogy látták őt  keletre egy zsúfolt utca szakaszon! - Szól bele köszönés nélkül, hadarva a szavakat. Eltelt három hét, de még mindig Yoongi után kutat. 

-Hoseok...most nem alkalmas. Nem sokára este tíz van és jelenleg nagyon elfoglalt vagyok. - Pillantok vissza Taera, aki mérgesen szuggerál a szemeivel, már török ülésben ülve az ágy közepén. Félő, ha most elmennék többöl letépné a golyóimat. 

-Segítened kell nekem! 

-Most nem megy....talán holnap? - Hallom, ahogyan nagyot fújtat a telefonom túl oldaláról. 

-Holnap már nem lesz ott! - Vágja rá dühösen, amitől feszülten tarkómhoz nyúlok. - Jungkook, miért nem akarsz nekem segíteni? Én is melletted voltam, mikor Taehyung át állt a sötét oldalra! Sőt, még akkor is mikor eltűnt! Te miért nem vagy képes nekem segíteni?! - Bűntudatom előjön szavai miatt, mert van benne igazság, nem is kevés. Én is hajthatatlan voltam, mikor Tae eltűnt, ő pedig mindig mellettem állt.

-Rendben, csak ne játssz a lelkiismeretemmel. - Motyogom feszülten, újra vissza nézve kedvesemre, aki utolsó mondatom után erősen neki vágja a kezét a matracnak, ami hiába puha, mégis elég hangosan szólt. 

-Elküldöm a címet! - Ezzel ki is nyomja a telefont. Enyémet elveszem a fülemtől, félve nézve mérges páromat, aki ha szemmel ölni tudna, már nem élnék. 

-Sajnálom...- Kezdek bele a magyarázkodásba, de felcsattan, így inkább csöndbe maradok. 

-Soha nem tudunk kettesben lenni! Soha! - Lemászik az ágyból és az eldobot pólóját felszedi a földről. - Folyton közbe jön valami, vagy felhív téged Hoseok és te máris szaladsz! 

-Ő a barátom és szüksége van rám. - Próbálkozok tovább a magyarázkodással, de most sem jött össze. 

-Ha ennyire fontos a barátod, akkor élj vele! - Mérgesen magára veszi a pólót és kiindul a szobából, de elé állok. 

-Hova mész? 

-Jihooval alszom! - Jelenti ki, majd könnyedén kikerül és magamra hagy a szobánkban. 

Utálok vele veszekedni, nagyon utálok, mert tudom, hogy a végén úgyis én kerülök ki vesztesként. Ha ő hibázott, ha nem, de tuti én iszom meg a levét. Ehhez mindig is nagy tehetsége volt, bár most tényleg igaza van. Kevés időt töltök itthon, mert vagy dolgozom, vagy pedig Hoseok hív el vadászni. Ez az egész úgy szar, ahogy van.