You kill or die /Vkook/ Szünetel

14.

Jungkook pov.

Meg gyötrötten és hulla fáradtan, de hazaérünk. Hoseok mérgesen magyaráz a hátam mögül, míg én megfosztom magam a cipőmtől. Jihoohoz fordulok, hogy segítsek neki ugyan ebben a műveletben, de látom Tae már megelőzött. Örülök, hogy végre velem van. Ennek ellenére nem akarom, hogy megerőltesse magát, hiszen egyáltalán nem gyógyult még meg, sőt szüksége lenne a kórházi kezelésre, de ez jelenleg nem megoldható. Yoongi kezelte, mást nem is engedett be hozzá, de mivel ő már nincs így veszélyes lett volna ott maradni. Jimin is velünk tartott, aki szintén nincs a topon, még egyáltalán nem gyógyult meg a két fiú. 

-Át kell beszélnünk mindent! - Jelenti ki Hoseok, amire bólintok egyet, de mire kettőt pislogok Tae eltűnik a szemeim elől a gyerekünkkel együtt. Megpördülök a tengelyem körül, látva ahogyan mennek fel az emeletre. 

-Taehyung! - Szólok utána, de nem áll meg, sőt gyorsabban kezdi kapkodni a lépcsőfokokat. 

-Mindjárt jövök, csak lefektetem a gyereket aludni! - Kiabál vissza, hamar eltűnve a szemünk elől. 

-Nincs időnk rá várni, hisz Yoongi minden percben messzebb kerül tőlünk! - Csattan fel barátom idegesen túrva a tincsei közé. Látszik rajta mennyire is fel van zaklat szegény, amit egyáltalán nem csodálok. Engem is meglepett az, ami ma történt, hisz ki hitte volna, hogy Yoongi vissza megy a maffiába? Tökéletes élete volt, egy jó szívű párja, ő pedig ezeket eldobta magától. 

- Hiába hergeled magad, nem lesz meg előbb. - Forgassa meg a szemeit a kisebbik és fáradtan helyet foglal a kanapén. 

-Te ezt nem értheted! Nem téged akart megölni! - Emeli fel a hangját, Jimin elé lépve, de a másik meg sem rezzen miatta. Olyan sötét szemekkel nézi a barátomat, hogy kiráz tőle a hideg. 

-Még szép, hogy nem! Végül is nem engem kefélt. - Morogja elfordítva tőle rémisztően ragyogó szemeit. Mielőtt nagyon elszabadulnának az indulatok a két fiú közé állok. 

-Felmegyek és lehozom Taet, ti addig próbáljátok meg nem megölni egymást, oké? 

Nem túl meg győzően bólintanak, de jelenleg nekem ez bőven megfelel, így ott is hagyom őket és felmegyek az emeletre. A gyerek szóba ajtajához megyek, onnan figyelve ahogyan Jihoo fekszik az ágyban, Tae pedig mellette ülve a haját simogatja. Elmosolyodok a látványon, nagyon hiányzott már ez a lelkemnek. Ez az idilles kép a sok rossz után igazi felüdülés. 

Fél fülel hallom, ahogyan Tae valamit mond a kicsimnek, de nem értem micsodát, mert nagyon halk. Jihoo már alszik, így biztosan hozzá se ér el az információ, amit szerintem nem is baj, lehet nem is neki szánja a mondani valóját. Régen is volt, mikor hallottam, hogy Tae magában sutyorog valamiről, és mikor rá kérdeztem mindig azt mondta, hogy nem fontos. Olyankor általában hülyeségeket is csinált, így mondhatni az egy jel volt, mielőtt belekezdett volna bármi marhaságba. Remélem most nem erről van szó. 

-Elaludt? - Suttogom, nehogy felébresszem a fiút, na meg a frászt se akarom hozni Taera. Felém is fordul, apró mosolyra görbítve ajkait.

-Igen. - Ad a homlokára egy gyors puszit, majd oda tipeg elém, szintén adva egy puszit, csak nekem az ajkaimra. - Szeretnék veled beszélni kettesben. - Karolja át a nyakam, amitől reflex szerűen derekára fogok, ujjaimmal cirógatva az ottani részt. 

-Nagyon komoly vagy. - Billentem oldalra a fejem, gyanakodva figyelve arcát, amiről egy pillanatra se tűnik el gyönyörű mosolya. - Baj  van? 

-Nem. - Rázza meg a fejét, majd elenged és inkább a kezemre fog. - Menjünk a hálóba, nehogy felköltsük Jihoot. 

Fogalmam sincs miről akar ennyire beszélni, de azért követem befele a szobánkba. Leül az ágy szélére és nekem is mutatja, hogy üljek mellé, amit meg is teszek. Kíváncsian figyelem őt, csöndben várakozva, hogy neki kezdjen, de nem teszi.  A mosolya Eltűnt és inkább már feszülten harapdálja az ajkait. Eddig tartott a türelmem.