You kill or die /Vkook/ Szünetel

5.

Taehyung pov.

Fejemet a hideg falnak döntöm, szemeimet a csillagokra emelve, míg érzem hatalmas káosz ordít a szívemben. Próbálom csitítani, egy pillanatra elhallgattatni, hogy épeszű gondolataim eljuthassanak agyamig, de egyszerűen olyan hangos, lehetetlenség másra figyelni. Őrjöng a lelkem, zokogva mardossa mellkasom. 

Nem  kapok levegőt..

Lábaim remegve csuklanak ki alólam, lassan csúszva le a falmentén, hogy végül a piszkos betonra érkezek. Szemeimet lehunyom, mély levegőt veszek, de úgy érzem megfulladok. Mellkasomhoz kapom a kezem, erősen szorítva az ottani ruha anyagra, miközben úgy érzem felgyullad a testem. Verejték cseppek áztassák homlokom, mégis libabőr megjelenik a karjaimon a hideg levegő miatt. 

Megfulladok..

Jungkook-ot akarom és nem is. Mérges vagyok, őrjöngeni tudnék a düh miatt. Ordítani, amiért elvesztettem őket. Ez mind az én hibám, nagyon jól tudom, mégis mást szeretnék hibáztatni, nem akarom ezt a hatalmas súlyt érezni. Miért kellett elvinnie őket? Miért pont őket?! 

Térdeimet feljebb húzom a mellkasomhoz, míg íriszeimet végigvezetem az apró kis sikátoron. Vajon ő is itt van? Ha szépen megkérném, akkor visszaadná a fiamat és a barátomat? Ők nem tettek semmi rosszat, nem érdemlik meg azt a fajta büntetést, amiben részesíti. Igazságtalan! Hát nem úgy volt, hogy ő csak a rossz fiúkat viszi el? Akkor miért vitte el a kicsikémet?! Jobban kellett volna rá vigyáznom, mindig mellette lennem, több mindenre megtanítanom. Még olyan pici és tudatlan...nem fogja kibírni a hét napot. Lehetetlenség, hogy az apró teste annyi fájdalmat képes legyen befogadni. Biztos most is sír és engem szólongat, arra vár, hogy megtaláljam. Én is ezt tettem...arra vártam mikor talál meg az anyukám, de ő soha nem jött el. 

Elfogom veszíteni...

Hajamba kapva megrántom tincseimet, pár hajszálat kitépve a helyéről, hátha a fájdalom segít valamennyit a szívemen. Nekem kéne ott lennem helyettük! Minden Jungkook hibája! Ha nem hozz ki a sittről, akkor ez nem történne meg, ha pedig mégis...én nem tudnék róla. Őt nem is érdekli a fiúnk, folyton csak a hülye munkájával foglalkozik, nem velünk. Okoskodik, játssza a főnököt, miközben parancsolgat, minthogy összeszedné magát és megkeresné a fiamat! Hát ő nem szeret engem? Nem szeret minket? Miért teszi ezt velem..? 

-V? - Női hang üti meg füleim, ami a csöndes éjszaka miatt elég hirtelen jön, össze is rezzenek. - Hát te? - Jön közelebb megmutatva alakját a gyér fény alatt. 

-Noona...- Állok fel, miközben oldalamat a falnak döntöm. - Vártalak. - Ellököm magam a faltól és nagyjából összeszedve magam sétálok elé. - Beszélhetnénk? 

-Persze...azt hittem meghaltál. - Meglepetten pislog párat, de utána legyint egyet a kezével és mosolyt húz vörös ajkaira. - Cucc kéne? - Dönti oldalra a fejét kíváncsian, amire gyorsan ellenkezve hátrébb lépek. 

-Én már nem, nem...- Akadok el és gondolkodóba esek. Végülis nem ártana valami, ami segítene egy kicsit lenyugodni. - Adj valamit, amitől nem alszok el..

-Heroin? Pillanatok alatt jobban fogod magad érezni. - Vigyorodik el és nyúl a táskájához, de megállítom. 

-Nincs más? Azzal nem vagyunk túl jóban. - Motyogom halkan, ahogyan visszagondolok a régi időkre, mikor kipróbáltam ezt a fajta drogot. Jó volt, nem volt vele semmi probléma...de túlságosan is vad lettem tőle. Nem lenne túl jó, ha a szer miatt örömömben kinyírnék valakit. 

-Kokain? - Veszi elő a kis zacskóban a fehér port, amit el is veszek. Ahogyan a kezeim között fogom elkezd bűntudatom lenni, amit utálok, sőt gyűlölöm ezt az érzést. - Ezt én állom, mert olyan rég nem láttalak, pedig te voltál a kedvenc vevőm. - Mosolyog még mindig, gondolom be van állva mint a gerely.