You kill or die /Vkook/ Szünetel

12.

Jungkook pov.

Kocsi ablakán idegesen nézek ki, látva, hogy lassan elhagyjuk Szöult. Végre elindult Taehyungért, szerencsére a lányba se kellett belevágni a tűt, magától felébredt. Elmondta nekünk merre van, még térképen is berajzolta, de ő nem jött velünk. Azt mondta a testvére mellett szeretne maradni, őt támogatni, amíg fel nem ébred. Ezt mondta, de szerintem az igazság az, hogy félt vissza menni. Remegett, mikor megtudta hova is akarjuk vinni, rögtön inkább térképet kért inkább. Mondjuk megértem, én se mennék oda, ha nem lenne muszáj. 

Jihoo nem kelt fel, nem tudtam tőle elbúcsúzni, de megkértem a lányt, hogyha mégis felébredne a gyerek, akkor mondja meg neki, mindjárt visszajövök. Nem szívesen hagytam magára Jihoot, szegénykém nincs jól és az nem tesz neki jót ha most egyedül ébred. Yoongit se hagyhattam ott, szükségem van a segítségére, mert mindenre fel kell készülnünk. Lehet Tae már nem lesz olyan állapotban, hogy Hoseokkal segíteni tudjunk neki. Remélem tévedek és minden rendben lesz vele, pár karcoláson kívül más nem lesz rajta. Nem élném túl, ha ő meghalna. 

-Itt állj meg. - Yoongi barátom vállára fog, aki bólintva egyet félre áll az utón. - A térkép szerint befele kell menni az erdőbe. - Mind hárman kiszálunk a kocsiból és elindulunk befelé a fák közé.  

Nem mondom azt, hogy nem félek, mert igen. Csontig hatoló félelmet éreztem minden egyes lépés után, míg a szívem olyan hevesen dobogott, hogy azt hittem egyszer csak kirobban a helyéről. Nem tudom mire számítsak, hogyan fog kinézni életem szerelme, egyáltalán él-e még. Szerettem volna pozitívan gondolkodni, hogy még nem késtem el és nincs semmi baj, pont időben érkezem, de mindig is realista voltam. Azt láttam, ami a szemeim előtt volt, csak is abban hittem, nem pedig másban, épp ezért nehéz abban hinnem, hogy ő jól van, mert nincs. A férfi elvitte és minden bizonnyal nem azért, hogy teadélutánt tartson a számára. Ha belegondolok mit tett Jiminnel elszörnyedek...és jobban elkap a rettegés. 

Pár perc séta után végül kijutunk az erdőből, meglátva azt a kis raktárt, amiről a lány is beszélt. Szívem összeszorult és próbáltam nagy levegőket venni, míg kezembe fogtam a fegyveremet. A két fiú is ugyan ezt tette, majd nagy lépésekkel az ajtóhoz mentünk, ami nem volt bezárva. A férfi itt van. Hallgatódzni akartam, hátha meghallok odabentről valamit, de a fülemben dobogó szívem miatt bedugultak. Ráfogtam a kilincsre, majd habozás nélkül kivágtam az ajtót, fegyveremet rögtön magasba emelve, felkészülve bármi féle támadásra. 

A látványtól elakadt a lélegzetem, hevesen verő szívem pedig kihagyott pár ütést. A férfi egy asztalnál ált, érkezésünk miatt felén fordulva, míg Taehyung egy székben ült, csurom vizesen, lehajtott fejjel, eszméletlenül...vagyis ezt nagyon reméltem. Elcsattant valami bennem, felfogni se tudtam mit teszek, csak csináltam és mikor feleszméltem a férfi már a földön feküdt én pedig rajta ülve ütöttem. Üvöltött a szívem, míg szemeim elé olyan köd telepedett, ami alól nem is akartam kilátni. Bántani akartam őt, addig ütni míg mozog, majd végül megölni. 

-Jungkook! - Hoseok karom után kap és leránt a férfiről, de nem akarom abba hagyni...hisz még élt. -Megölöd! 

-És akkor mi van?! - Ordítok rá, remegő kezeimet övéire rakva, hogy engedjen el. 

-Ezt nem teheted, ez nem helyes! Elvisszűk és börtönbe zárjuk, mert mi rendőrök vagyunk, nem pedig gyilkosok! 

-Ő egy szörnyeteg. - Néztem vissza a férfira, akinek a vigyora olyan elégedett volt, hogy a mérgem még jobban ellepte az agyamat. Ütni akartam, megfojtani...szenvedni akartam látni. 

Hoseok visszatartott, emiatt rá is mérges vagyok, hisz nem engedte, hogy azt tegyem amit akarok. Mégis hagytam neki, hogy elhúzzon a férfitől, de nem azért mert egyetértettem volna vele, hanem mert Yoongi elvette a figyelmemet. Elvágta Tae köteleit, míg gyengéden pofozgatta, szólongatta, ami után ki is nyitotta a szemeit. Zavartnak tűnt, nem is sokáig volt magánál, mert újra elnyelte őt a sötétség. 

-Menjünk gyorsan. - Yoongi kapkodva tette ájult szerelmem karját nyaka köré és állt fel. Hoseok is segített neki, két oldalról tartva meg a fiút, akinek a lábai folyton elcsuklottak. 

-Mindjárt megyek én is. - Szólok oda és fordulok a férfi felé, fegyverem nyelét erősen szorítva a markomban. 

-Ne csináld, Jungkook! - Hoseok nem adva fel kiabál rám, de Yoongi elindul kifelé, így muszáj neki is mennie utána. 

Ahogyan elhagyják a helyiséget, fegyveremet a férfira emelem és semmi hezitálás nélkül jobb combjába eresztek egy golyót. Felkiált fájdalmában, kezét odakapva a sebes részhez, hogy a vérzést csillapítja. Mindig is az volt az álmom, hogy segítsek az embereken, nem véletlenül akartam rendőr lenni, soha nem szerettem volna bántani senkit sem, de ez a férfi megérdemli a halált. Nem érzek lelkiismeret furdalást, még akkor sem, mikor átlövöm a másik lábát, majd végül, mikor eleget szenvedett az utolsó golyót a fejébe eresztem. Megöltem egy embert, mégsem érdekel, ennek pedig megkéne ijesztenie....de nem érzek semmit. 

Elhagyom a helyiséget, magam mögött becsukva az ajtót. Szembe találom magam Hoseok aggódó szempárjaival, amikben csalódottságát vélek felfedezni. Nem foglalkozom vele, helyette átveszem tőlük Taet, ölbe kapva őt, hogy könnyebb legyen végig vonszolni az erdőn. Ruháiból csöpög a víz, bőre nagyon hideg, arca sápadt, míg ajkai kékes szint vettek fel. Karja lelóg, feje hátra csuklik, mintha egy élettelen babát vinnék a karjaim között. Próbálok gyorsan menni, hogy minél hamarabb elérjünk az autóig, hisz minél hamarabb a kórházba kell vinnünk őt. 

-Fáj...- Nyöszörög, résnyire nyitva szemeit, fájdalmasan vonva össze szemöldökeit. 

-Mindjárt jobb lesz, Kicsim. - Puszit nyomok homlokára és mikor odaérünk az autóhoz hátra beteszem, de mielőtt mellé mászhatnék Yoongi megállít. 

-Te ülj elérő, majd én ülök mellé. - Elnyitom az ajkaim, hogy kérdőre vonjam, de belém szorítja a szót. - Nagyon messze vagyunk a várostól, ő pedig nincs jó állapotban. Ha bármi történik, jobb ha közelében vagyok. - Magyarázza meg gyorsan és már be is száll a fiú mellé. Én sem nyitok vitát, értelmetlen lenne, ezért beülök Hoseok mellé, miközben ő már indítja is el az autót. 

Idegesen pillantok hátra, egy másodpercre se véve el róluk a íriszeimet. Tae feje Yoongi vállán pihen, még mindig nyöszörög, fintorba húzva össze arcát. Nem láttam rajta sérülést, így fogalmam sincs mi lehet az, ami ennyire fájdalmat okozhat számára. Ahogyan látom Yoongi fejében is megfordul ez a gondolat, mert felé fordulva felhúzza rajta a pólót, sebek után kutatva. Nem talál semmit, de velem ellentétben eszébe jut valami, gyorsan Hoseokhoz is fordul.

-Kapcsold be a fűtést, de ne vedd maxra. - Adja ki az utasítást, míg elővesz egy szikét, beakasztva Tae pólója anyagjába, széthasítva az egy hosszú csíkban. 

-Mit csinálsz? - Értetlenül teszem fel a kérdést, automatikusan kapva le magamról a pulcsimat, át adva a fiúnak. 

- Hipotermiája van! A teste nagyon kihűlt muszáj valahogyan felmelegíteni különben leállnak a szervei, később pedig a szíve. - Leszedi róla a vizes pólót és a pulcsimat teríti rá, majd a nadrágot is megpróbálja leügyeskedni. - Sietnünk kell, mert már nem remeg, ez pedig azt jelenti a szervezete már nem próbálkozik azzal, hogy felmelegítse. - Beszéd közben sikeresen eldobja a nadrágot, míg leszedi magáról is a pulcsit beterítve vele a fiút. 

-Megfog halni?! - Kétségbeesetten kapok szerelmem kezéhez, ami teljesen át van fagyva. Nem akarom elveszíteni, nem élném túl. 

-Nem fog meghalni! - Emeli fel a hangját és újra Hoseokra pillant. - Tapos a gázra! 

-Már így is tövig nyomom! - Idegesen kiált vissza neki barátom. 

-Az én hibám! Nem kellett volna elengednem. - Sírás fojtogat és úgy érzem teljesen átjár a pánik. Tae pillantásai olyan zavarosak, mintha azt se tudná hol van jelenleg. Nagyon félek..

-Nem segít az, hogy pánikolsz! Nyugodj meg, szerencsére időben ideértünk. - Átkarolja Tae vállát és magához húzza, minél jobban melegítve ezzel a fiút. - Tudom, hogy ijesztőn néz ki, de hidd el nekem most már minden rendben lesz. 

A hangja nyugodt, sőt megkönnyebbült és emiatt én se aggódok tovább. Bízok benne, így ha azt mondja minden rendben van, akkor én elhiszem neki. 

Köszönöm, hogy elolvastad és sajnálom, amiért ilyen rövid lett. ^^