Is This a Dream?

14.Fejezet

Mi is próbáltunk a leghamarabb elszabadulni.

Csakhogy a madame várt minket pár méterre az öltözőktől.

- Na végre, hogy itt vagytok! Már azt hittem elájultatok a fáradtságtól. - kezdte angolul. - Tudom, hogy egyelőre nehéz nektek ez az egész helyzet főleg talán a változás és a nyelv miatt. Ne aggódjatok míg a többi tanár biztosan csak koreaiul fog veletek beszélni és valószínűleg a diákoknak is ez lesz a feladata, de én ameddig csak lehet az angolt használom majd. - mosolygott rám kedvesen majd Bekára is. - Mindenki azt hiszi, hogy fordítva kellene mivel a tananyagokban rengeteg nehéz szó van, míg a táncban könnyebben meglehet érteni a kifejezéseket és a többieket is tudjátok utánozni. Csakhogy mivel egész nap azt próbáljátok megérteni így egy kis könnyebbség lehet edzés alatt mikor úgyis fáradtak vagytok olyan nyelven kapni az utasításokat amit ismeretek és megértetek is.

- Igazán köszönjük. Őszintén szólva elég nehéz megérteni néha a nyelvüket. Mintha ugyanazt a szót mindig más hangzással ejtenék ki. - Lépett elő Beki az ajtóból.

A madame halkan kuncogott majd még nagyobb mosollyal nézett ránk. Nem is értem, hogy lehet most ilyen kedves mikor egy fél órája még biztos voltam benne, hogy a végkimerültségbe akar kergetni.

-Lehet furcsán fog hangzani a kérésem de megölelhetem? - Nézett rá kiskutya szemekkel Rebeka - Eddig maga volt a legőszintébben kedves hozzánk, meg persze a fiúk de ők most nem fontosak.

- Nem szoktam hozzá az ilyenhez de most az egyszer kivételt tehetek egy pár percig. - Alig várta meg a nő válaszát máris köré fonta karjait. A madame kicsit vissza fogottabban viszonozta a tettét.

- Csak álldogálsz ott, mint egy farönk, vagy te is csatlakozol hozzánk végre? - morogta a nő vállába Beka, mire egy halvány mosoly kíséretében én is átkaroltam őket.

Ezen érzelem áradat után még váltottunk egy pár szót majd kimentünk az időközben végig ránk váró sofőrünkhöz.  A nap már rég elhagyta a horizontot viszont Szöul vakító fényei szinte ugyanolyan világosságot alkottak.

A haza felé vezető úton végig csöndbe voltunk. Mi fáradtak voltunk az egész nap miatt, Changhoonnak pedig biztos van jobb dolga is mint hogy minket kérdezgessen az életünkről. Kirakott minket a nagy vaskapu előtt, jó északát kívánt és már el is hajtott, gondolom  aludni, vagy kitudja milyen fontos ügyfelei, vannak-e még akik éjszakai koncertet adnak valahol vagy bármi. Előkerestem a kulcsaim a táskámból majd miután az összeset végigpróbálgattam végre meg találtam azt amelyikkel be is tudunk jutni.

Kivételesen a házban égett a villany vagyis a fiúk még mindig ébren vannak. Pedig ilyenkor már pihenniük kellene.

Mielőtt a bejárati ajtó kulcsát is végig próbálgattam volna, az ajtó hirtelen kitárult és két kar rántott be minket rajta. Erre persze egyikőnk se készült fel így kibillenve az egyensúlyunkból kezdtünk előre zuhanni. Erre meg az a kis piszok majom nem készült fel így ő is elvesztve az egyensúlyát hátra vágódott rá pedig mi érkeztünk.

- Mi a franc?! Mégis mit gondoltál, he? - támaszkodott meg szerencsétlen srác mellkasán. Mint kiderült aki sikeresen ilyen helyzetbe sodort minket az nem más volt mint Taemin.

- Komolyan mi volt ez? - szóltam közbe én is mielőtt szegény srácot Beka kinyírja a szemével. - Tiszta akció film feelingem volt.

- Nem akartam hogy meglássanak. Nem sokkal ezelőtt egy csapat rajongó állt a ház előtt. Féltem hogy ha meglátnak  vagy kicsinálnak, vagy letámadnak titeket a kérdéseikkel és majd azután taposnak el. - nézett ránk bűnbánó szemekkel. - Ne értsétek félre, nagyon szeretjük a rajongóinkat de vannak akik túlságosan is túlzásba esnek és nem akartam, hogy miattunk sérüljetek meg.