Is This a Dream?

6.Fejezet

•Taeyong szemszög•

Húúú hát egy pár percig eljátszottam azzal a gondolattal hogy leütöm Lucas-t álmában.

Hanna helyet foglalt a széken.
-Na és mit játszak?

-Mit szólsz a Wannabe-hoz? Azt tanultad meg múltkor, ugye?

-Huh hát jó.- és elkezdett játszani. Az elején félénken, de a végére már egyre bátrabban játszott. Szinte profi, neki a hangszeren tanulás könnyebb lesz.

Amikor végzett, a barátnője megtapsolta és ránk vigyorgott egy olyan ,,na ezt kapjátok ki" fejjel, majd a barátnőjéhez odaugrált és megölelte. Hanna csak egy hülye fejjel rá mosolygott, inkább vicsorgott a barátnőjére, aki majdnem megfojtotta.

-Még van rajta mit javítani...- kezdi de Baekkie közbe szól.

-Most ugye csak viccelsz. Hisz ez profi volt! Hol tanultál meg ilyen jól zongorázni??- kezdte el faggatni.

-Az nem fontos. -legyintett.

-Majd később megismerkedhettek velük meg minden, de gondolom már le akarnak pihenni és megszokni az új környezetett.- basszus a frászt hozta ránk Jonathan. Egyáltalán hogy jutott be és miért jött? Jah van kulcsa. Lehet hogy egyszer eltűntetem, és akkor nyugtunk lesz...

-Nyugi csak meg akartam nézni hogy vannak az újoncok és át akartam adni nekik a kulcsokat- lassan odasétált hozzájuk és a kezükbe nyomta az apró fém tárgyat. -A csomagjaitokat a fiúk biztos segítenék felvinni. Igaz?!- néz ránk kérdőn de mégis parancsolóan.

-Persze- válaszolunk egyszerre. Elindultunk a bejárathoz ahol a bőröndök maradtak. Meg is feledkeztünk róluk. Mi igazi úriemberek vagyunk.

Több csomagra számítottam, de fejenként csak 2 bőrönd és sport táska volt.

Én megfogtam egy fehér bőröndöt, és már nyúltam az egyik fekete sporttáskáért, de Ten beelőzött.  

De úgy láttam Baekhyun-nak sincs ma szerencséje. Előle Lucas érte el a táskát amit kinéztek. Az említett csak egy győztes mosolyt villantott szobatársam felé.

Bekának láthatóan volt valami problémája, mert össze-vissza forgolódott, és nagyon úgy tűnt hogy mindjárt elsírja magát. Mindenki furcsán nézte őt amikor barátnője ,,kedvesen" kérdőre vonta.

-Neked meg mi bajod?!- na, asszem ő egy olyan személy, akinek gyakran van hangulat ingadozása.
-Még mindig nincs itt - mit fogunk mi csinálni ha tényleg elsírja magát mert már nagyon úgy tűnt hogy az lesz. Az előbbi mondatra Hanna csak jó erősen a homlokára csapott.

-Mi nincs itt?-kotyogott bele Mark, mire a lány csak legyintett egyet, és újra az addigra kisbabává visszafejlődött társához fordult.

-Zsenikém,nem tudom hanyadszorra kell elmondanom neked, de megmondták hogy csak egy két napra utánad érkezik meg. És ha ezt óránként kell elmondanom akkor eskü leütlek egy rózsaszín kaktusszal.- rózsaszín kaktusz? Asszem ezek ketten ugyanolyan elvarázsoltak mint az SM-nek az a gyakornoka, akinek pink unikornisos pólója van. Akárhányszor összefutunk vele a folyosón mindig megkérdezi, hogy tetszik-e. Természetesen mi bólogatunk, pedig igazából nem tetszik egyikünknek sem.

-Honnan szerzel rózsaszín kaktuszt?- ezen már mind felröhögtünk. Csak Beka nézett még mindig a lányra csodálkozóan.

-Látom most is megragadtad a lényeget.- közli vele a röhögve barátnője.

Felvittük a cuccokat az emeletre majd hagytuk őket kipakolni. Megvacsoráztunk, amit persze én csináltam hogy meg is tudjuk enni, bár reggel nagy valószínűséggel meghalunk ételmérgezésben, mert Lucas-nak kell főznie.
A vacsorát követően mindenki megrohamozta a fürdőt, amit végül Rebeka nyert aki mindenkit ellökött maga mellől, hogy véletlenül se kelljen senkire se várnia. Mondjuk azt nem tudom hogy tudott ellökni minket is pedig azért nem vagyunk pihe könnyűek.

Amíg a többiek várták hogy szabad legyen a fürdő, voltak akik azzal fenyegették szegényt hogy betörik az ajtót (khm khm Kai), erre amúgy az volt válasz hogy akkor elbúcsúzhat a karrierjétől mert fél kézzel elég nehéz lenne neki. Na amíg ezen veszekedtek én elfoglaltam az alsó fürdőt. Nem hiszem el hogy csak nekem jutott ez eszembe.

A csata után mindenki bevonult a szobájába. Baekkie végzett utolsónak és lépett be az akkor már sötét helyiségbe. Halkan bemászott az ágyába. Kb félórája feküdhettünk így a sötétbe, amikor hangokat hallottunk...