• 𝒗𝒊𝒐𝒍𝒆𝒕 • [ᵃʳᵐⁱⁿ ᵃʳˡᵉʳᵗ ᶠᶠ]

6

Alig aludtam az este. Egész éjjel csak az járt a fejemben, hogy holnap - azaz ma - kimegyünk. Kimegyünk a falon túlra. Láthatok titánokat.

- Hotaru. Hotaru. Hotaru! - szólintgattam barátnőmet, mire lassan de kicsitotta zöld szemeit. Nagyokat pislogott maga elé majd mikor észrevette, hogy alig van pár centi az arcunk között - mivel annyira odahajoltam -, és pofon vágott. - Áucs.. ez mire volt jó? - kérdeztem a fájó - és bizonyára piros - pontot simogatva. Erre ő csak morgott egyet majd takarója alá bújt.

Na szuper.. - forgattam meg szemeim.

Már éppen szólásra nyitottam volna a szám, mire drága úrnőm, másnéven Hanji, jött - inkább tört - be az ajtón. Vidáman jött oda hozzánk, és mikor meglátta a még mindig alvó barátnőm, felcsúsztatta szemüvegét és megszólalt.

- Tudjátok a hadnagy már vár titeket. Különösen téged, Hotaru. - nyomta meg az utolsó mondat minden egyes szavát. Erre azonnal kipattantak kedves barátosném szemei és olyan hírtelen ült fel, hogy homlokával orromnak csapódott, mely vérezni kezdett.

Még szuperebb...

- Na, gyertek! - intett kezével a szemüveges mi pedig szaporán követtük őt.

Mire odaértünk a többiek már előhozták a lovakat és izgatottan várták a "kalandot". Legalábbis a legtöbben.

Szemeimmel Armin kék íriszeit kerestem, melyekethamar megis találtam. Épp Annievel beszélgetett és nevetett. Várjunk. Annie? Itt?

Mégis mi a jóbüdös faszokat keres ezitt? És min nevet így a Kékszemű? - kérdeztem idegesen, majd ökölbe szorított kezekkel indultam meg feléjük.

Mikor odaértem félkézzel átkaroltam Armint és egy kicsit jobban magamhoz húztam, utalva a szépségnek, hogy "bocs de ő már foglalt" - mégha nem is tudja...

- Akira, megijesztettél. - fújta ki a levegőt Armin.

- Miről beszélgettek? - kérdeztem figyelmen kívűl hagyva mit is mondott a fiú. - Jut eszembe, neked nem itt kéne legyél, igaz? Úgy tudom te a réndőrös - izén vagy. Szóval, ha nincs itt dolgod, akár elis mehetsz. - intettem a kezemmel, mire elfintorodott és elindult. - Pápá, Szépség! - kiabáltam utána törcsélt formálva kezeimmel. - Még találkozunk! - az biztos...

- Ez mire volt jó? - kérdezte a Szőkeség, kibújva karjaim alól, mit én csak egy szomorú tekintettel néztem végig. Persze ez a tekintett rögtön átváltott zavarodottságba.

- Micsoda? - kérdeztem vissze, színlelve nemtudásom. Nagyot sóhajtott.

- Mire volt jó, hogy elküldted?

- Nem küldtem el. - mondtam neki, mire hitetlenkedve nézett rám és megforgatta szemeit. - Amúgyis, miről beszéltetek? - kérdettem.

- Semmi érdekesről. - mondta.

- Pedig úgy láttam nagyonis élvezed a beszélgetést. - fordultam el.

- Mi? Csak nevettem. - kezdett bele magyarászkodásába. - Figyelj, Annie kedves, szép, aranyos és jófej.. - mondta, nekem pedig görcsölni kezdett a gyomrom. - Barátok vagyunk. - mosolygott. - Nincs értelme féltékenynek lenned, hisz te is egy jó barátom vagy, meg minden.. - fakargatta tarkóját.

- Nem vagyok féltékeny. - mondtam neki ridegen, de szemeimmel, alig észrevehetően, szomorúan fizslattam őt.

- Biztos? - kérdezett vissza.

- Biztos.. - mondtam.

- Akkor jó! - mosolyodott el megent, én pedig úgy éreztem, hogy szíven szúrnak. Egyszerre aranyos és bánt meg tudta nélkül.