Távolság (Eruri)

Kezdetek

-Utállak. 

-Tudom. 

-Ne engedj el. 

-Nem foglak.

-Hónapokkal előbb-

Nem vagyok éhes.

Ez ezért fura, vagy rossz, mert gyerekkorom óta éhes vagyok, szinte folyton. Soha nem szoktam sokat enni, még akkor sem amikor már tudtam volna. A teltségérzet ellustít, elpuhít, álmossá tesz. 

De most egyáltalán nem vagyok éhes. Nem kívánom az ételt. 

Őket látom, Farlant és Isabelt. Nem ezt érdemelték, ez az én hibám volt. 

Meg az övé. 

Tisztelem őt, mert él valamiért. Követem őt, mert én nem. Gyűlölöm őt, mert ő is hibás abban, hogy elveszítettem a barátaimat.

A szobában ülök, kaptam egyet. Erwin azt mondta hogy nyugodtan kimehetek, bár azt sem értem miért van saját szobám. A többieknek nincs. De nem érdekel, addig sem kell látnom másokat. Nem akarok senkit sem a magam közelében tudni.

Milyen nap van? Nem tudom, összefolyt minden. Hiába váltakoznak itt a napszakok a földalatti várossal ellentétben, én elvesztettem az időérzékem. Nem tudom hogy milyen napszak van, a függöny be van húzva, oda sem nézek. Azt a pár könyvet bámulom a polcon. 

Nem tudok olvasni.

Csak felismerek pár szót, de ennyi. Nem tanított meg rá senki, bár ez a föld alatt nem ritka, itt viszont szégyenletes. 

Nem akarom, hogy lenézzenek. Nem ezt érdemeljük. Én talán, de Farlan és Isabel emléke biztosan nem. 

A probléma az az, hogy egyetlen személyt ismerek, aki nem nézne le és megtanítana olvasni.

És nincs semmi kedvem beszélni.

Napok óta csak a mosdóba mentem ki, ott iszom is. Ha egy darabig még nem eszem, csak iszom, elkerülöm a kiszáradást és éhen halok.

Az éhenhalásban csak az első pár nap a rossz, utána már csak bódult vagy, végül meghalsz. A szomjúságban meghalni sokkalta rosszabb, hallucináció és fájdalmak. Ha így folytatom soha nem kell többé senkivel sem beszélnem. 

Hiába értem azt amit Erwin mondott, hogy én tudnék harcolni a titánokkal. De Farlan és Isabel is nagyszerűek voltak, szürkeállomány terén Erwint pedig nemhogy túlszárnyalni, de legalább utolérni se tudta senki. Nem sokat beszéltem még vele -azon kívül hogy párszor elküldtem az anyjába- de hallottam ahogy beszélnek róla.

Hülyének és bolondnak hívják, mert túl okos. Mert nem értik. Mert lehet akármekkora seggfej, egy lépéssel mindenki előtt van. Ha valaki, hát ő tényleg megölheti a titánokat, mert látja amit mi nem- a végcélt. És le sem veszi róla a szemét.

Én pedig itt fogok elrothadni. A föld alatti város helyett. Szép volt, Levi, jól megcsináltad. Valaki igazán elvághatná a torkod kegyelemből. 

Kopognak. Rendben, ha valaki olyan aki nem számottevő, én fogom elvágni a torkát. 

Felkeltem, kissé megtántorodtam -régóta ülök, és az éhezés elgyengít, bár továbbra sem vagyok éhes. Kinyitom, és egy széles mellassal, és egy papírokat tartó kézzel állok szemben.

A föld alatt nem túl magasak az emberek, de itt fönt rájöttem hogy rohadt alacsony vagyok, mert állandóan mellkasokat látok. Felnéztem az arcra.

Erwin.

Kifejezéstelen arccal néz rám a szemei... kékek. Emiatt akaratlanul is máshogy viszonyulok hozzá, mert a föld alatt nincs kék szín. Nagyon kevés embernek van ilyen szeme, és az ég nem látszik. Minden más van- fekete, zöld, barna -de kék nincs. 

Akaratlanul is gyönyörűnek találom.

-Nem ettél három napja.

A hangja komoly, szigorúan néz.

Fellángol az önérzetem, felszegem az állam.

-Nem vagyok éhes.

-Azzal hogy halálra éhezteted magad, nem teszed jóvá a barátaid halálát, és nem hozod vissza őket.

Legszívesebben megölném amiért igazat mondd.

Morgok, de csak azért hogy ne kelljen felelnem.

-Egyél majd. Nem akarok itt is halott katonákat látni.

-Nem vagyok katona.

-De már nem is vagy tolvaj-gyilkos. 

-Tsk. 

Kezdem azt érezni hogy remekül szórakozik rajtam.

-Mit akarsz?

Picit felvonja a szemöldökét.

-Az egy dolog hogy velem így beszélsz, de mással ezt ne kockáztasd meg.

-Mit akarsz?

-Azt hogy mássz ki innen, egyél, és csinálj valamit ahelyett hogy itt éhezel.

-Jó. 

-Vedd parancsnak.

-Jó.

Halkan sóhajt, elindul vissza.

-Nem tudok olvasni -szólok utána, mire megáll- És meg akarok tanulni, meg muszáj is. 

Rámnéz, összeráncolja a szemöldökét.

-Megtanítalak. -mintha utána dünnyögné hogy "valahogy". Gondolom ő sem tanár azért.

-Megtanítalak ha most lemész enni.

Ez nem fair. Ilyeneket én szoktam másokkal csinálni. De el kell fogadnom.

Elhúzom a szám és bólintok, mire elmosolyodik.

-Remek. Este jövök -zárja le, és otthagy, útközben a papírjait olvassa.

Remélem egyszer pofára esik így.