Távolság (Eruri)

Barát

Lementem az étkezőbe és leültem. Leves és kenyér van, én pedig hányingerrel küszködök. Ahogy megkapom, érzem napok óta először az éhséget, de visszafogom magam- ha ezt most mind megeszem, kihányom. Elvettem a kenyeret, és kényszerítettem magam, hogy lassan egyem, nagyon kevés levessel. Így talán nem okádom ki tíz perc múlva. 

Ahogy felkelek, észreveszem, hogy Erwin a tisztek asztalánál engem figyelt, talán végig. Visszanézek, mire elfordítja a tekintetét, és a négyszemű nőre kezd figyelni. Én pedig a lehető leggyorsabban eltűnök onnan.

Este Erwin az ígéretéhez híven eljött, és letelepedett hozzám.

Rámeredek, és éppen az érzéssel viaskodok, hogy kiküldjem és bezárjam utána az ajtót, majd még egyszer áttöröljem a szobát.

-Nem szándékozok sok időt eltölteni ezzel, úgyhogy létszíves ne makacskodj és gyakorolj magad is.

Bólintok. Rendben, csak legyünk túl rajta. 

Erwin elgondolkozva néz, majd maga elé vesz egy papírt és ráír két szót, majd elém tolja.

-Tudod mi ez?

-Ha tudnám nem lennénk itt -jegyzem meg. A férfi szája széle megremeg, mintha visszafolytana egy mosolyt.

-Jogos. Ez a neved.

A papírra meredek, Erwin megmutatja, és elmondja, hogy hogy kell leírni.

Levi Ackerman

Ezután külön elmondja a betűket, és hogy azokat hogy kell írni. Nehéz és fárasztó, nem mellesleg Erwin sem a legkipihentebb ahogy észrevettem. Igaz, rajta nem látni annyira, apró jelei vannak- hosszan pislog, kissé szórakozott, a bőre a gyertyafényben sápadt, a szemei fáradtak. És még mindig sok munkája lehet, mert elég sok iratot hozott be magával.

És ez megy pár hétig. Erwin esténként bejön, és tanít, én meg gyakorlom. Nem szid, nem beszél velem leereszkedőn, csak mondja, mutatja. Ha valamit elrontok leíratja velem többbször. Eléggé idegesítő, hogy sok mindent máshogy kell írni mint ejteni. 

Most pedig csak beül, és mondja hogy mit kezdjek el írni vagy felolvasni. Elég pocsék napja volt mindkettőnknek -őt láttam, hogy egész nap rohangált (ahogy észrevettem a tisztek közül csak ő és a colos csinálja rendesen a munkáját -a parancsnok csak szenved és rájuk hagyja, a négyszemű meg mindenhol van csak a földön nem) én pedig egész nap a lovakkal szenvedtem.

Fel fogom idegesíteni.

Nem tudom honnan jön ez az ötlet, de szeretnék már valami emberi érzelmet is látni azon a fapofán. 

Ennek gyors megoldása az lenne, ha orrba vágnám, de ha ő visszaüt a falig repülök. 

Én is erős vagyok, de könnyű is -ez meg egy kibaszott kétajtós szekrény. 

Magam elé húzom a papírt és írok, majd elé tolom, ő pedig ránéz és higgadtan elolvassa.

-A "rohadj" -ot "dj"-vel és nem "gy" -vel írjuk, a nevemet pedig w-vel. Írd le még ötször helyesen -tolja vissza elém, és olvas tovább.

Az orrba vágás egyre vonzóbb lehetőség, úgy érzem. 

De mióta ezzel foglalkozom, nem nyel el úgy a gyász. Erwin sok feladatot ad -írni és olvasni valót, de fizikai munkát is. Sokat vagyok kint, és nincs időm sokat gondolkozni, csak éjjel, mikor nem tudok aludni. De akkor meg gyakran ő is itt van, és tanít- már nem csak írni, de történelemre, matematikára, elmondott mindent a titánokról. Egyszer pedig egy komplett 3D manőverfelszerelést hozott, és szétszedte nekem.

A gyűlöletem elmúlt -jövök rá egyik éjjel, miután kiment.

Tisztelem őt, mert okos és jó vezető. És mostmár sokat köszönhetek neki. Már nem csak a felettesem, a férfi aki iderángatott, mert sokkal többet tett, mint kötelessége lett volna. Sokat beszélgettünk már amikor itt volt, nem csak ültünk egymás mellett. Nevetett néha, én pedig figyeltem.

A barátom lett.

Fekszem a sötétben, a plafont nézem.

A barátom, tehát nem akarom, hogy baja legyen. De itt biztosan lesz -egyikünk biztosan meghal, ha nem mind a ketten. Megéri? 

De nem akarok megint magányos lenni. És ő is magányos ahogy észreveszem, de más miatt mint én. 

Én azért vagyok magányos mert mindenkit elvesztettem.

Ő azért, mert senkit nem engedett magához.

Persze, én sem vagyok jobb, de én ilyen vagyok.

Ő direkt csinálja, de miért?

Miért zárkózik el?