Távolság (Eruri)

Első este

Warning! Lehet hogy lesznek benne 18+ jelenetek.

Erwin bevezet a hálónkba.

Kényelmes, az ágy elég nagy, fürdő nyílik belőle.

Együtt fogunk aludni vagy külön? Nem tudom melyiket akarom jobban.

-Tettem fel vizet fürdeni- hallom, majd egy nagy dézsával cipel meleg vizet a kádba. Megtölti teljesen, majd elkezd vetkőzni.

Zavartan elfordulok, tiszta oldat hó vagyok, de nem vetkőzőm.

-Nem jössz?

-Mi?

-Fürdeni.

-Együtt..?

-Igen-érzem hogy mosolyog, mögém jön.

-De ha nem akarsz, nem kell. Menj mielőtt megfázol.

-Nem, nem úgy értettem. Benne vagyok. Csak meglepődtem.

-Biztos?

-Ha mondom!- csattanok fel, és leveszem a vizes ruháimat.

Beülünk-elég nagy, de csak felhúzott lábbal féünk el mindketten. Erwin somolyogva néz.

-Min mosolyogsz?

-Semmi, csak jól érzem magam.

-Végre nem basztatnak folyamatosan,mi?

Nevet.

-Igen, lehet. Meg veled lehetek, nem csak lopott pillanataink vannak.

-Mit csinálunk holnap?

-Arra gondoltam hogy megtanítalak sakkozni.

Bólintok.

-Jó- mondom, majd odacsúszok. Meglepetten néz, én pedig beülök a lábai közé, és háttal nekidőlök. Az állát a fejemre rakja, és átölel.

-Mi lesz ha vége lesz a titánoknak? Ha mondjuk megérjük hogy béke legyen? -kérdezem -Mi lesz velünk?

-Hmm. Én szerintem tanár leszek. Egy kis faluban.

-Igen?

-Mhm. Mint az apám. És veled élnék a falu szélén egy kis házban.

-Ki mondta hogy veled akarok lenni?

-Miért? Nem akarsz?

Hátradöntöm a fejem, lehunyom a szemem.

-De. Mesélj még!

-Hmm...csak ketten leszünk, és te otthon leszel. 

-És mit csinálok majd?

-Lehetnének gyümölcsfáink majd. Remekül ellenél velük, ahogy ismerlek, és élveznéd elüldözni a gyümölcstolvajokat. Nyugodtan zsörtölődhetnél nekem miattuk amikor hazaérek.

-És mondjuk hétvégente, nyáron, kiviszem a gyümölcsöket eladni?

-Igen, ez jó ötlet. De a kissebb gyerekeknek mindig adsz ingyen.

-Honnan veszed?

-Mert kedves vagy.

-Szerinted.

-Ritkán tévedek.

-Lehetnének állataink.

-Lesz egy morgós fekete macskám, akit Levinek fogok hívni.

-Nekem egy nagy, idióta kutyám amit Erwinnek.

-És lesz egy közös, borzas kisméretű, bosszantó eb, amit Hangenak.

Elmosolyodom.

-Igen. 

-Tetszik ez az élet.

-Nekem is. 

Odafordulok, és megcsókolom.

-Majd valóra váltjuk.

-Jó- feleli, és magához ölelve csókolgat. 

Halkan felnyögök, majd felkelek előtte. 

-Kezd kihűlni a víz.

A törülközőért nyúlok, amikor lágyan végigsimít a belső combomon. Érzem az ajkát a hátamon majd a csípőmön. Megborzongok, és kiszállok a kádból. Követ engem, mind a ketten megszárítkozunk, majd felkap mint délután.

-El ne ess megint- jegyzem meg.

Erwin válaszképp a nyakamba csókol. 

Letesz, végigsimít rajtam, én pedig a hajába túrok. Végigcsókolja a testem, érzem ajkainak lágy puhaságát a bőrömön. Az elmém elködösül, csak őt érzem megint, csak ő a fontos. Az alhasamnál befejezi, amiért elégedetlenül felnyögök, ő pedig somolyogva megpuszil.

A falakra, ez a mosoly, megőrjít, olyan mintha részeg lennék tőle. Bárcsak mindig láthatnám, érezhetném, mindig ettől lehetnék önkívületben. A nyakába fúrom a fejem, magamba szívom az illatát. Érzem hogy zihál, érzem a hasamon hogy mennyire akar. 

-Gyerünk...-motyogom, de megrázza a fejét.

-Nem, még...fájna...-suttog, majd lecsúszik a lábam közé a fejével. Döbbenten elakad a lélegzetem, majd összerándulok ahogy az ajkával kezd ellazítani. 

Annyira tökéletesen csinál mindent. Mintha pontosan tudná mi esik jól, mintha csak egy hangszer lennék, amit imád és ismer. Mindenem összerándul, felforrósodom, olyan mintha elolvadna a belsőm.

-Elég...én...Erwin...

Felemelkedik, majd lassan bennem lesz. Belekapaszkododm-mostn nem fáj, egyáltalán nem, nagyon jó, meg szeretném neki mondani, de nem tudom. Felmordul ahogy átkulcsolom rajta a lábaimat, méllyebre lökve magamban. A nevemet motyogja, mintha neki is én lennék az egyetlen ami számít, ami létezik. Tökéletesen passzolunk egymáshoz, összehangoltan mozgunk.

Amikor vége lesz, fáradtan mellém dől, magához ölelve megpuszil.

-Jól vagy?

-Igen -nézek rá- ez nagyon jó volt.

Mosolyog.

-Örülök -felül, majd betakar engem és magát, majd magához húz.

-Pihenjünk. 

-Van időnk most aludni.

Mosolyog, majd a hajamba fúrva az arcát elalszik, és én is követem a példáját.