Távolság (Eruri)

Odakint

Fájdalmak között fekszem, körülöttem halott titánok.

Leszakadtam, megint egy szaros abnormális. Minden tele volt velük, és meg is öltem az összeset akik körülöttem voltak, de jobban lecsapott az egyik mint hittem, és a lábam nem tartott meg.

Így most csak fekszem, mozdulni sem tudok a fájdalomtól és a fáradtságtól. 

Expedíció harmadik napja, új területek, és egyszerűen rajtunk  ütöttek. Vagy húszat levágtam csak ma, de az utolsó felpofozott, az adrenalin löket pedig hamar elmúlt. 

Lassan megmozdulok, nincs törött csontom, de szinte azonnal visszazuhanok. Itt fogok megdögleni amint jön egy titán. Köhögök, fájdalom robban a mellkasomban. Mégiscsak van törött csontom. 

Hogy jutottam ide? 

Ha ezt túlélem, addig edzek amíg tényleg nem lesz ellenfelem. Soha többé nem akarok így feküdni. 

De nem fogom túlélni, hiába jöttem fel, csak egy kicsit lett hosszabb az életem. 

Az eget nézem, délután van. Az ég tiszta, és kék. Nagyon szép. 

Nem hallok, fehér foltok gyülekeznek a szemhéjam mögött. Mindjárt elveszítem az eszméletem, talán nem fogom tudni mikor esznek meg. Lassan lecsukódik a szemem, az utolsó amit látok,hogy valaki, akinek pont olyan kék szeme van mint az ég, fölém hajol.

Sötét van. Egy pillanatra összezavarodok, de rájövök, hogy már magamnál vagyok, csak besötétedett. Egy fa gyökerei között fekszem, a saját köpenyemen felül még egy másvalakiéba is be vagyok tekerve, ami jóval nagyobb az enyémnél. Felülök- már tudok mozogni, bár elég darabosan.

-Magadnál vagy. -a komoly hang nem kérdez, kijelent, de azonnal felismerem. 

-Mit keresel itt? 

-Láttam hogy az osztagod leszakadt, és utánatok mentem, de csak te voltál életben, és addigra az osztag már messze volt, mert el kellett kanyarodniuk -a hangja diplomatikus és összeszedett, nincs benne pánik. Kicsit megnyugszom én is tőle.

-Vissza tudunk jutni? 

Megkeresem a szememmel, velem szemben ül egy fa tövében.

-Igen, tudom merre fognak vissztérni, és mikor. Eléjük vágunk.

Bólintok, körbe nézek.

-A titánok...

-Éjszaka inaktívak, de nem tudunk tüzet gyújtani. Esett, minden nedves. 

Kicsit jobban megnézem a gyér fényben. Reszket. Tényleg hűvös van, és nyirkos a föld. Leveszem a köpenyét és ráterítem. 

-Tüdőgyulladást kapsz te barom.

-Nem akartam hogy kihűlj amíg eszméletlen vagy. 

-Mostmár magamnál vagyok -felelek, és mellé ülök. Összehúzzuk magunkon a köpenyeket,és nézzük a fákat.

-Miért lettél feldrítő? -kérdezem egy idő múlva. 

Egy darabig nem felel, azt hiszem nem is fog, de végül beszélni kezd.

-Az apám miatt. 

Ránézek, mire elmeséli mi lett az apja sorsa, csak azért mert többet tudott. A hangja üres, de érzem rajta a bűntudatot- a tartásában, a szavaiban. Miután végzett, közelebb húzódok hozzá, és neki dőlök.

-Hideg van -morgok, de nem csak azért teszem. 

Érzem hogy elmosolyodik a sötétben.

-Valóban -válaszol, és átkarol.

Igen, megint én vagyok, bocsi! Nyitottam egy Oneshotos könyvet, aki szeretne kérni, írjon! (az első részben vannak az animék felsorolásai, amikből válogatni lehet!)