♡𝔇𝔞𝔦𝔩𝔷 𝔇𝔞𝔫𝔠𝔢 ~ ℭ𝔥𝔞𝔫𝔤𝔩𝔦𝔵♡

3

Felix

Elköszöntem Jeongintól, és Yunatól, majd megindultam Chan felé, aki az épület sarkában várakozott.

- Szia - köszönt, majd egy szoros ölelésbe vont. Viszonoztam gesztusát, majd csöppet eltoltam magamtól.

- Szia - mosolyogtam. Megint éreztem rajtam az emberek tekintetét. Chan elég magy népszerűségnek örvend, hisz végzős. Kapcsolatunk közelisége miatt egy csomóan azt hiszik, hogy a barátom. Pedig csak közeli barátok vagyunk. És ezek miatt a tévhitek miatt egy csomóan utálnak. Mert "elveszem tőlük Chant". Na meg a nagy faszt.

- Mehetünk? - kérdezte, mire bólintottam. Ilyenkor mindig ugyanabba a  gyors kajáldába megyünk ebédelni. Beültünk a kocsiba, bekötöttük magunkat, majd mikor Chan felé fordultam össze akadt a tekintetem valakivel. Seo Changbin, és Hwang Hyunjin állt az egyetem ajtaja előtt. A magasabb fiú élvezte az őt körülvevő rajongást, Changbin pedig csak..... Nézett. Engem. Chan elindult, így gyorsan elkaptam a fejemet. Mikor kanyarodzunk volna, a vissza pillantó tükörből láttam, hogy még mindig utánunk néz..... Biztos csak elbambult.

Megérkeztünk. Chan leparkolt a szokásos helyünkre, kiszálltunk az autóból, és bementünk a kis épületbe.

- Te is láttad hogy Changbin nézett? - kérdezte.

- I-igen - mondtam - Reggel összefutottam vele...

- Tényleg? Mi történt? Ugye nem bántott? - aggódott már egyből, ami őszintén kezd az agyamra menni.

- Nem. Csak összeütköztünk. Aztán szünetbe visszahozta a füzetemet, mert véletlen nála maradt - mondtam.

- AZT a füzeted? - kérdezte kissé lesápadva.

- Ühüm - bólintottam.

- Beleolvasott?

- Azt mondta nem. Vagyis remélem. Ha bele olvasott, halott vagyok - mondtam - De bízok benne. Ha azt mondta nem olvasta el, akkor nem - motyogtam. Kikértük a kajánkat, és leültünk egy asztalhoz.

- Na és mi lesz a mai koreó? - kérdezte Chan.

- Képzeld - kezdtem bele izgatottan a mesélésbe - Nem rég találtam egy bandát. Tőlük fogok egyet táncolni - mondtam.

- Biztos csodálatos lesz. Mint mindig - moslygott rám.

- Awww köszi Chanie - vigyorodtam el - Óh nézd! Hozzák az ebédünket! - mondtam, és a pincér lerakta elénk az ételt - Köszönjük - mosolyogtam a személyzet után.

- Mindig olyan kedvesen megköszönöd - mosolygott.

- Hát.... Van akinek nem adatik meg - motyogtam. Derekamra simítottam, és pont egy rossz részre értem, ezért felszisszentem.

- Mi a baj? - hajolt át az asztalon.

- Semmi - ráztam meg a fejem - Csak még fájnak.

- Még mindig? - kérdezte mire bólintottam - Remélem nem lesz nagyobb bajod - simított arcomra.

- Nyugi, nem  lesz - mosolyodtam el bíztatóan, de inkább reménykedően.
Megettük az ebédet. Közben el is szaladt az idő. Mondjuk az ilyen késői ebédekkel értehtő, ha 5 órakor végzünk.

- A tánc terembe megyünk? - kérdezte Chan, és a kormányra fogott.

- Igen - mondtam. Elindultunk. A szokásos útvonalon mentünk, már semmi újdonság nincs ebben. Augusztus óta így csináljuk. Sőt, még előbb óta. Kb 2 éve. Amióta itt vagyunk...

- Itt vagyunk - lengette meg Chan a kezét a szemem előtt.

- Bocsi, elbambultam - ráztam meg a fejem, és kipattantam a járműből. A hátsó ülésről kiszedtem a sport táskámat, és bementünk.