22

1K 82 14
                                    

Changbin

- Hogy mi? - kérdeztem zavarodottan a szinte már az ölemben ülő Felixtől.

- Én vagyok ő. És ő én - mosolygott.

- Biztos? - vontam össze szemöldököm mintha nem hinnék a fülemnek. Mondjuk nem is hiszek. Ők végig ugyanaz az ember voltak? Yongbok és Felix? Választanom sem kellett volna közülük, ha ezt tudtam volna.

-  Jaj - sóhajtott fel - Tessék - nyújtotta át telefonját, amin instagram fiókja volt megnyitva. Ott voltak a beszélgetéseink, a posztok, minden ami igazolja hogy ő Yongbok.

- Hát ez lényegesen megváltoztatja az álláspontom veled kapcsolatban - vigyorodtam el majd magamhoz öleltem testét, ami miatt ölembe zuttyant de nem érdekelt. Eltoltam magamtól csöppet, és össze érintettem ajkainkat.

Az érzés, hogy karjaimban tarthatom lényét, mámorító volt. Hogy itt van, engem szeret és én őt, nem mást, a kedvemet lényegesen feldobta. Az már csak rátett egy lapáttal hogy éppen egymás méz édes ajkaival voltunk elfoglalva. Párnácskái finomak voltak, akár a nyári melegben egy édes, hűsítő, érett gyümölcs, amiből sosem lesz elege az embernek. De sajnos el kellett egymástól válnunk, hisz valamikor levegőt is kell vennünk. Kurva levegő, miért kell lélegezni az élethez? Főleg akkor, ha éppen a szerelmeddel csókolózol.

- Szóval eldöntötted már, hogy kit szeretsz? - nézett csábosan, győztes mosollyal Lix.

- Yongbok, vagy Felix? - gondolkoztam el ezzel is agyát húzva. Egy aprót csapott mellkasomra, ami belőlem egy kisebb kuncogást váltott ki - Teljesen mindegy. Hisz mindkettő te vagy - mosolyogtam rá, majd kisimítottam kesze kusza tincseit arcából - Légy a barátom - csúszott ki a számon, elmerülve csodálatában.

- Te aztán nem kertelsz - hajtotta le fejét - De igen. Leszek a barátod - mosolygott rám majd újból magamhoz húztam.

- Még egy kérdés - mondtam.

- Mi az már egyből megkéred a kezem? - kuncogott.

- Majd később - tudtam le ennyivel - Miért tartottad titokba a kiléted?

- Chan nagyon félt - mondta kezeit piszkálva ujjaival - Azt elmeséltem hogy mi volt a régi sulimban - mondta, én pedig bólintottam - Chan félt, hogy esetleg a hírnév miatt is bántanának. Jobb az óvatosság.

- Értem - motyogtam magam elé - De ha bármikor esetleg meg akarod mutatni magad a világnak tudd, higy én melletted állok, és megvédelek ha kell.

- Köszönöm Binnie - állt fel rólam - Mennünk kéne. Újságoljuk el barátainknak a hírt - fogta meg kezem, majd felhúzott és kimentünk a szertárból.

Szerencsére a terem előtt nem leskelődött senki, így Lixszel zavartalanul, kézen fogva sétáltunk végig a folyosón.

Chan, Hyunjin és Jeongin már az épület előtt várakoztak Yuna társaságában.

- Hey - pacsiztam le Hyunjinnal, majd biccentettem Channek, aki barátian vállba veregetett. Jeonginnak és Yunának integettem, nem tudtam milyen köszönési gesztussal kéne hozzájuk fordulnom.

- Öhm srácok - motyogta Lix - Együtt vqgyunk Changbinnel - mondta ki boldogan a hírt. Hyunjinnak leesett a dolog, és mosolyomból is rájött hogy a két szerelmem ugyanaz a személy. Jeongin nem tűnt meglepettnek, lehet higy tudta? De viszont Yuna annál inkább zavarodott volt.

- Várj te nem azt mondtad hogy Yong- kezdett bele de neki is leesett a lényeg - Úristen.... Felix.... Végig te voltál Yongbok? - kerekedtek ki a lány szemei, Felix pedig szégyenlősen megvakarta tarkóját.

- Sajnálom hogy nem mondtam el - mondta - Csak féltem, hogy elmondanád másoknak.

- Ha tudtam volna hogy ilyen fontos ez neked, akkor sem mondtam volna el, ha tudtam volna - mosolygott bátyjára a lány.

- Tehát együtt vagytok? - kérdezte Jeongin boldogan.

-  Igen - nevetett Lix.

- Akkor majd mehetünk dupla randikra! - mondta Inie.

- Persze - borzolta össze haját Hyunin.

- Na, de nekem idő van, fel kéne vennem a mai videót - kocogtatta meg óráját Lix.

- Had menjek veled - csillantak fel szemeim az ötletre.

- De akkor  mi is - mondta Hyunjin és Jeongin.

- Jó gyertek - kuncogta el magát.

- Én mindig ott szoktam lenni, tehát egyértelmű hogy megyek - mondta Chan majd úgy tett mintha megdobná a nem  létező hosszú haját.

- Yuna esetleg? - kérdezte Lix, mire a lány aprót rázott a fején.

- Bicsi Lix.... De randim lesz - mosolyodott el.

- Légy ügyes és bűvöld el - villantott egy büszke mosolyt húgára, aki el is köszönt tőlünk.

Mi autóba ültünk és oda mentünk a tánc teremhez. Eközben Hyunjin is megállapította hogy ő is ide szokott járni.

- De sokan lettetek. Lix elhoztad a barátaid? - kérdezte az a recepciós csaj, a párom pesig megforgatta szemeit.

- Ő Changbin a pasim - mutatott rám és kihangsúlyozta a szót - A többiek a barátaim. Boldog vagy? Akkor megyünk - mondta, és elhúzott minket onnan.

- Ebbe a terembe jövünk? - nyitott be egy ajtón Hyunjin, Felixen láttam hogy rázza a fejét, de jobban lefoglalt Hyunjin döbbent ábrázata, ahogy a teremben lévő mókus arcú fiút bámulja.

- Hyunjin - szólította meg mosolyogva a fiú.

- Jisung.





Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.




♡𝔇𝔞𝔦𝔩𝔷 𝔇𝔞𝔫𝔠𝔢 ~ ℭ𝔥𝔞𝔫𝔤𝔩𝔦𝔵♡Where stories live. Discover now