A Mennyország Titkai ~H.S.~ BEFEJEZETT

❸❺

- Hogy érted, hogy ki van tépve néhány oldala?- kezd felmérgedni Harry.

- Mondom neked, ki vannak tépve a lapok- mutatom fel neki a könyvet.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy valaki kitépte a fejezeteket?

- Valaki nyilván kitépte, de mivel nem néztem meg a könyvet mielőtt az eltűnt, nem tudom, hogy eleve teljes volt-e. Lehet hogy így vittem már hozzátok is, de ha nem...

- Lizzy, ne bolondozz- sóhajtott.- Senki nem lopná el a naplódat, hogy aztán kiszakítson belőle pár oldalt. Mutasd inkább, meddig egész a könyv!

Szót fogadva lapoztam oda, ahol legutóbb abbahagytam az olvasást. Elképedve néztem fel Harryre, amint megfogalmazódtak bennem a látottak.

- Ebből már csak egy feljegyzés van meg- pislogtam riadtan.

Harry idegesen elhúzta a száját.

- Olvasd fel inkábbb, mielőtt azt is kitépi valaki!

A mai nap is teljesen átlagosan indult. Megreggeliztünk Apussal, és utána szabadlábra engedtek abban a tudatban, hogy csak egy sétára megyek. Apusból még kinézem, hogy naivan bedől nekem, dehogy az Anyus hogy nem fogott még szagot! Asher kedvéért kellett találkoznunk a tóparton, mert egy fontos bejelentenivalója akadt. Nem gondoltam semmi különösebb dologra, biztos megkapta a vizsgaeredményeit, vagy hasonló.

Kissé stresszesen, meggyötört vigyorral fogadott. Kipirult arca arról árulkodott, hogy valamin törte az eszét.

- Tudod, Emery, van nálunk egy amolyan szokás...

- Milyen szokás?- méregettem gyanakodva.

- Mi már egy családnak számítunk, nemde?

- Öm...- gondolkodtam el.- Azt hiszem igen. Vagyis a gyermekünk még nincs a világon, de ha úgy vesszük...

- Tehát mi egy család vagyunk- bólintott a megerősítésemen.- De a családban mindenkinek azonos a vezetékneve.

Ekkor kezdett dobogni a szívem úgy, mintha ki akarna törni mellkasomból. Sántikált egy gondolat a fejemben, de nem voltam benne biztos, mire kászül. Talán csak a gyermekünk családnevét akarja megvitatni. Hogy Wedlin lesz-e, vagy pedig Styles.

Na de akkor...

Kezem hirtelen tátott szám elé kaptam, szemem azonnal könnyesedni kezdett. Asher vigyorogva letérdelt elém, matatott egy kicsit blézerében, majd előrántott egy apró dobozkát.

- Emery Wedlin- kezdte az idegességtől remegő hangon. - Mondd, metisztelnél-e azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

Mondanom sem kell, örömkönnyek tengerében igent modtam neki. Remegtem a boldogásgtól, ő úgyszint a megkönnyebbüléstől, és percekig csal öleltük és csókoltuk egymást. Asher felhúzta az ujjamra az apró gyűrűt, amiben naphosszat gyönyörködni tudnék. Igen, ez volt életem legvidámabb napja. Megkérték a kezem! Menyasszony leszek!

Na, de az Anyusnak ezt mind hogyan fogom közölni?

- Ma egy ünnepi vacsorával vár titeket a családunk- mosolygott naivan.

Szegény Asher! Mit sem sejt arról, hogy az anyám mennyire lenézi őket. hogyan fogom közölni vele, hogy csak egyedül megyek? Sőt, az esküvő is valószínűleg titkos keretek közt fog lezajlani? Már most remegek a gondolattól, hogy mennyi mindent kell még eltitkolnom Anyus elől. Miért nehezíti meg ennyire a dolgaimat?

- Öt órára várunk téged- hintett egy enyhe puszit arcomra. Arcába hirtelen megmagyarázhatatlan komorság ütött, majd gyorsan hozzátette: - Egy perccel se gyere hamarább!

Eldönöttem, hogy közölnöm kell Anyussal, hogy férjhez megyek. Titokban mégsem tarthattam a szerelmi életem, bármennyire is akartam. Előbb vagy utóbb, de rájött volna a turpisságra, és akkor aztán lendül a keze az arcomon. Így egy gyáva módszerhez folyamodtam. Elővettem egy papírlapot, és hatalmas betűkkel ráfirkantottam:

Asherék meghívtak vacsorázni. Ha visszajöttem, mindent elmesélek.

A markomban nyomorgattam a kis papírdarabot, nem mertem kikészíteni az asztalra. Egy ilyen mesébe illő nap után az lenne a rémálmom, ha Anyus életfogytiglani szobafogságot róna ki rám.

-Ennyit ír- néztem üresen magam elé.- Ez az utolsó feljegyzés.

-Hát ezzel nem vagyunk előrébb.

- De nem ám- sóhajtottam csalódottan.

Azt reméltem, hogy ez a napló majd elvezet a rejtegetett titkokhoz, de tévedtem. Talán lenne valami használható a kitépett oldalakon, talán nem, annyi viszont biztos, hogy ismét elakadtunk.

- Hazz?- sétáltam hozzá közelebb.

- Hallgatlak- fonta körém automatikusan kezét. Végtagjaim dereka mögé csúsztak, így tartottuk egymást míg pattogtak a fogaskerekeim.

- Én szeretnék veled lenni.

- Ez most valami szakítás?- dőlt hátra rémülten Harry.

- Ha hagynád, hogy végigmondjam- lóbáltam a fejem megforgatva a szemeimet.

- Már azt hittem- sóhajtott megkönnyebbülten.- Bár mindeketten tudjuk, hogy úgyse vakarhatnál le olyan könnyen magadról.

- Te levakarhatatlan kismajom- rángattam meg két ujjammal orcáját, miközben gügyögve beszéltem hozzá.

Pont mint a mama és a papa első nap. A cukiság tényleg agressziót vált ki az emberből...

- Mi lenne, ha összeboronálnánk a családot?- sóhajtottam nehezen, belekezdve az ötletem felvázolásába.

- Mármint hogy...- gondolkodott el.- A te családodat és az én családomat hívjuk össze, hogy aztán...

- Igen, úgy valahogy- bólintottam.- Mi lenne, ha megrpóbálnánk kibékíteni őket? Hisz együtt akarunk lenni, nem? Akkor normális viszonyok közt kéne megpróbálnunk.

- Nem akarsz olyan sorra kerülni mint Emery, igaz?- látott át rajtam nem meglepően Harry.

- Eddig mintha meg lenne írva a forgatókönyv, úgy éljük újra át a húsz-harminc évvel ezelőtti történéseket. Csak gondolj bele...

- A két menthetetlen hősszerelmes, akik boldogsága a családi viszonyoktól függ- sóhajt.- Értelek én, és hogy őszinte legyek, erre én is gondoltam, de attól tartottam, hogy megijdenél az ötlettől.

- Mondjuk úgy, hogy voltak már sziporkázóbb terveim is- húztam el a számat.- De csak tegyük fel: mindketten megkérjük az ősöket, hogy vacsorázzunk egy asztalnál. Mennyi rá az esélye, hogy kanalak fognak repkedni az asztal felett?

- Sok- vágta rá egyből.- De egy próbát megér. Ha sikerül, boldogan élhetünk, míg meg nem halunk, ha nem, minden marad a régi: titokban találkozgatunk.

- Tehát te bennelennél- állapítottam meg nehézkésen.

- Én mindenben bennevagyok, amiben te is - kacsintott rám.

- Ó, igen- kacagtam fel.- Azt észrevettük.

⊰᯽⊱┈──╌❊ ❊╌──┈⊰᯽⊱