Álmokon túl

9.Fejezet

Dick

- Adj még sajtot. – szólt Donna kevergetés közben.

- Ööö, melyiket? - néztem körül a választékban - Van Mozzarella, Cheddar, meg valami büdös. - és befogtam az orrom, hogy ne érezzem miközben Donna felé nyújtottam a tálat.

- Nem ez az! Olvasd már el a receptet. - intett a könyv felé – Amúgy, ha nem tudnád ez Camembert és nem is kell bele. Istenem Dick mit csináltál?

- Hát.... Ö, én – dadogtam - Azt hittem ez is kell, szóval lereszeltem.

- Ahj! - emelte fel a szemét - Ez lágy sajt. Ezt nem is lehet reszelni! Jaj, Dick minden olyan lett! - nézett körbe a pulton. Jó persze így utólag érthető, hogy miért kenődött annyira.

- Sajnálom. - majd egy hirtelen ötlet jutott az eszembe. –Elmosom.

- Ajánlom is! Én addig befejezem. - folytatta a kevergetést és közben hozzáadta az utolsó hozzávalót a cheddar sajtot.

- Vízi csata! - kiáltottam és lefröcsköltem a mosogató vízzel.

Nevetve ugrott arrébb a támadás elől. Egy csepp sem ment rá. Nem véletlen, ő a Csodalány.

- Szép próbálkozás Csodafiú! - nevetett rám, majd megfogta a konyharuhát- Nekem erősebb fegyverem van! - és felém csapott. Elhajoltam a csapás elől és közben a lábammal elgáncsoltam. Amint földre került lefogtam a kezeit ő pedig felnézett rám. Éppen készültem a végső csapásra, mikor megszólalt.

- Ó, Dicki. Soha nem tanulsz. - azzal a mozdulattal kicsavarta a kezét és a földre gyűrt. Így most ő volt felül. - Sakk matt. - mondta győzelemittasan és a szemembe nézett- Add meg magad!

- Soha! - feleltem és egy jól irányzott mozdulattal, a lábammal átkaroltam az övét, így megfordítva a helyzetünket, majd felálltam. A pohárban, a már odakészített vizet az arcába öntöttem. Mind ezt olyan gyorsasággal, hogy Donna még mindig a földön ült. Öröm volt nézni, ahogy csöpög a hajából a víz. Nem bírtam abbahagyni a nevetést.

- Nagyon vicces. – gúnyolódott, ahogy felállt- Ezt még visszakapod!

- Ó, tudom én azt. - röhögtem még mindig.

- Ti mit csináltok?- jött be Diana és körbenézett –Donna? Dick?

Amint belépett megfagyott bennem a nevetés.

- Igen? - szólalt meg Donna és félve nézett a mentorára.

- Azonnal takarítsatok össze! – majd rám nézett- Bruce 2 perc múlva feljön, és nem hiszem, hogy örülne, ha ilyen látvány fogadná. – azzal elindult az ajtó felé.

- Ja és Dick? Szép volt! – mondta Diana, majd rám vigyorgott. Tudtam, hogy nem olyan dühös, mint amennyire mutatja és kifújtam a levegőt. Nekiálltunk takarítani, de nem álltam meg, hogy ne szóljak be Donnának.

- Szóval ki az ügyesebb? A szebb és a jobb?- fordultam felé vigyorogva.

- De az idősebb még én vagyok! - válaszolta sértetten.

- Ugyan Donna mit számít, hogy 14 vagy 15? Amúgy is, - tettem hozzá bölcsen - a kis pisis elpáholt!

Ezzel lehet elvetettem a sulykot, mert pislogni se volt időm a vállam már a földre került. Donna nevető szemmel nézet rám, miközben elhelyezkedett rajtam.

- Tudod, Dick néha jobban teszed, ha hallgatsz- majd közelebb hajolt és a fülembe súgta - Legközelebb nem úszod meg ennyivel.

Egy ördögi vigyor kíséretében leszállt rólam. Sajnos betartotta a szavát. Két nappal később jöttem csak rá, hogy kicserélte a sampont folyékony ragasztóval. Egy év kellett, hogy visszanőjön a hajam, de megtanultam a leckét. Donnával nem lehet szórakozni.

Szerintem neki is beugrott ez az emlék, mert mosolyogva nézett rám miközben kivettem a sajtot a hűtőből.

- Ne nézz így rám- válaszoltam cinikus vigyorára- emlékezz csak vissza én nyertem.

- Aha. Persze, de csaltál! –mondta, miközben felém fordult- amúgy is te húztad a rövidebbet

- Jó, jó. - feleltem nevetve felemelt kézzel, mintegy a megadás jeleként.

Csendben folytattuk a munkát. A beszélgetés hiánya miatt, ismét elkezdtem gondolkodni a történteken. Eszembe jutott Rachel. Mégis, hogy mondjam el neki a ma történteket? Közel két órán át készítettük a családi vacsorát. Család. Minden alkalommal libabőrös leszek a gondolattól. Furcsa érzés ismét családban élni, a sok év magány után. Minden reggel, mikor besétálok a konyhába, általában már csöpög a kávéfőző. Donna mellette ül és meredten nézi talán azért imádkozva, hogy a cseppek gyorsabban essenek. Bár korán kelek Donna mindig megelőz. Nem tudom mennyit alszik, mert mindig olyan kipihent, annak ellenére,hogy 5 kor már a konyhában ücsörög. Általában még a pizsamájában, a hidegben, így reggelenként egy takaróval lépek ki a szobámból. Mikor a hátára terítem, hálásan mosolyog és folytatja a bambulást. Ha már kész a kávé, mindig telenyomja tejszínhabbal a bögréjét. Erre megint nevetnem kell - igen az édesszájú Donna. Utánunk mindig Kory kel fel. Kory. Nem. Most már nem. Minden más lesz. Nem fog vidáman köszönteni senkit. Nem készít reggelit Donnával. Megrázom a fejem.

Gar mint egy zombi szokott kivánszorogni az asztalhoz, és amíg meg nem kapja a kávéadagját, se nem lát, se nem hall. Utána Jason szokott előjönni, rendszerint tesz valakire egy cinikus (bár olykor vicces) megjegyzést és leül. Általában csendben esznek, így egész elviselhetőek. Rachel frissen, zuhanyzás után szokott érkezni és mosolyog. Ilyenkor mindig boldog vagyok. Látni, hogy így örül egy új napnak. A régi félős és negatív Rachel eltűnt, és ennek nem tudok jobban örülni. Imádtam így kezdeni minden reggelt. Egyszerre volt új, izgalmas és természetes.

Donna rántott vissza a valóságba.

-Dick! Figyelj már, odaég az egész- mondta, majd átvette tőlem a serpenyőt.

- Menj inkább, készítsd a salátát fél óra és készülnünk kell- intett az uborka felé.

A vacsora készen állt már csak a srácok hiányoztak. Úgy ahogy reggel, Donna elindult Gar sulijához, én pedig Rachel- ért és Jason-ért mentem. Még mindig nem volt tervem, hogy mégis mit mondhatnék Rachelnek. Tudtam, hogy túl kell esnem rajta, így hát vettem egy nagy levegőt és beindítottam a kocsit.