Álmokon túl

11.Fejezet

Rachel

- Hé hová mész? –kérdezem nevetve és megigazítom a napszemüvegem. Épp egy történet közepén voltam, mikor hirtelen megmerevedett és megfagyott. Maga elé bámulva egy szó nélkül elindult a kitűzött pont felé, tudomást sem véve rólam.

Hiába szólok neki nem válaszol. Megy előre utat törve a tömegen át. Ha nem sietne úgy, talán még utol is érném. Hirtelen rohanni kezd. Ekkor eldobom a fagyim. Magam mögött hallom, ahogy az emberek morognak a viselkedésem miatt. Hirtelen idegesíteni kezd a sok ember, a nagy tömeg miatt alig látom. Hosszú haja hirtelen megcsillan a sűrűségben. Lökdösöm az embereket, miközben kiabálok utána. Nem értem mi ütött belé. Utolérem. Még mindig zihálok a futástól és sűrűn kapkodom a levegőt. Újra megszólítom. Hátra sem fordul, úgy kiállt vissza: Tűnj el! Nem értem miért mondja ezt, megfogom a karját. Hirtelen felém fordul, a szeme zölden világít. Dühös- látom rajta- ég a haragtól. Megdöbbenve hátrébb lépek. Ezt kihasználva ismét futni kezd, de nekem már nincs erőm. Kifulladva könnyes szemmel kiáltok utána: Kory!

Kory!- kiáltom hangosan. Talán erre ébredek fel. Felülök és gyorsan kapkodom a levegőt. A pizsamám vizes, vagyis pontosítok izzadt, az éjjeli harcok miatt. De ez még nem a legrosszabb. Ismét érzem. A mély kétségbeesést, a hiányt, az űrt. Könnyes szemmel indulok a fürdőszoba felé és makacsul próbálok másra gondolni. Elkezdem sorolni a kedvenc süteményem hozzávalóit majd az elkészítést. A sütés megnyugtat. Dawnnal kezdtük el, de hamarosan csoportterápiává vált. Megnyugtató és otthonos érzés, mikor mindannyian együtt készítünk el egy finomságot.

- Rachel!- szólal meg egy hang és felkapom a fejem. Az alakban Gart vélem felfedezni, ahogy felkapcsolja a villanyt lehunyom a szemem. Nagyszerű ma ő a soros. Minden éjjel sikítva ébredek az ágyamban egy rémálom után. Lassan két hete ez megy. Mindig más jön ellenőrizni, hogy jól vagyok-e. Ilyenkor eltűnődök, hogy vajon előre megbeszélték, hogy ki kel hozzám fel? Mint egy csecsemő komolyan. Dühös vagyok magamra emiatt. Az első éjszakán mindenki felkelt és az ajtómnál sorakozott veszélyre vagy fenyegetésre várva. Aztán, ahogy teltek a napok lassan hozzászoktak. Nem jönnek, de biztos vagyok benne, hogy ébren vannak. A hülye álmaim miatt. Kory miatt.

- Szia- mosolyodok felé nem túl meggyőzően. A szemöldökét felhúzva néz rám. A mosoly hirtelen eltűnik az arcomról és a helyét a bűntudat váltja fel. –Sajnálom. - Hajnali 4, állapítom meg a folyosón lévő óráról Ilyenkor már nem tudok visszaaludni. Hátat fordítva neki belépek a fürdőbe. Kezdődjön a nap!

Érezted már hogy egyedül vagy? Hiába van sok ember körülötted, valahogy mégsem az igazi. Hiába van körülötted nevetés , te nem tudsz nevetni. Szeretnél kitörni a magányból, de nem tudsz. Nem tudod, hogy csináld. Mindenki más körülötted nevet, sír, énekel, táncol, szárnyal a boldogságtól. Néha sírva közlik a fájdalmat és az örömöt. Minden érzés, minden emlék bennük kering. Ők olyan csodák, amiből nincs kettő. Rápillantasz a melletted állóra és megfigyeled. Ugyan mit látsz? Egy lányt. Egy arcot. Egy szemet, ami hazugságok nélkül árulja el a történetét. Az életét. A múltját. Olyan szeretnél te magad is, mint mindenki más, de a sötétség visszatér. Hiába tűnik el egy darabig. Visszajön, úgy fojtogat, marcangol belülről, hogy szinte fuldokolsz. Nincs ott más csak te, a múltad, a tetteid. De nem vagy egyedül. Egy kéz megragad és kihúz a gödörből. Nézz fel! Emeld a könnytől foltos arcod és tekints a napra. Nem lehet minden sötét, ha van melletted valaki, aki harcol és küzd érted. Légy erős! Mert valaki számít rád. És van, akinek számítasz.