¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
| TOXIC. ━━⋆⋅☆⋅⋆━━
━━━ 𝗞𝗘𝗦𝗘𝗥Ű. Így lehetne leírni engem a mai napon. Egész nap keserű voltam mindenkihez, a tanárokhoz, a kilencedikes fiúhoz aki véletlen nekem jött a folyosón és még Felix-hez is. Igaz nem beszéltem vele, mivel próbáltam a lehető legjobban elkerülni, mert ő volt az egyetlen személy, akit meg akartam óvni magamtól.
Látszólag az arckifejezésem is azt sugallta hogy ma nem vagyok a legboldogabb ember és épp ezért történt az, hogy a már jól ismert fiú csapat egy hatalmas mosollyal huppant le mellém az egyik szünetben.
Amint ránéztem Hyunjin fülig érő mosolyára megforgattam a szemem és tekintetem visszavezettem az előttem lévő füzetre.
- Hali Avaron! - érkezett meg Felix is és közvetlen a mellettem lévő széken foglalt helyet. - Hé jól vagy? Eléggé lehangoltnak tűnsz.
Hirtelen kaptam fel a fejem, számat egy vonallá préseltem és ideges szemekkel néztem rá. - Ha nem mondod fel se tűnt volna. - löktem oda neki gúnyosan, majd ismét a füzetemnek szenteltem minden figyelmem.
Szemem sarkából láttam, ahogy a szeplős rápillant a többiekre és kétségbeesetten csillannak meg íriszei. Nem akartam vele bunkó lenni, épp ezért próbáltam elüldözni őt, de látszólag ez nem igazán hatotta meg.
A fiú ekkor felemelte egyik kezét és egyenesen az arcomhoz nyúlt. Ujjbegyével végigszántott a szemem alatti részen, pont ott ahol tegnap apám megütött. Felszisszentem az érintésére, mire egyből elrántotta kezét.
- Mi történt? - hangzott el tőle a kérdés, amit a legkevésbé akartam hallani.
Nem, biztosan nem fogom elmondani neki, hogy apukám jelenleg terrorban tart engem. És nem csak engem, hanem anyát is. Nem akarom hogy még emiatt is lenézzenek, vagy esetleg ne beszéljenek velem többet.
- Nem fontos. - mormoltam végig a füzetemet nézve, mivel nem mertem Felix szemeibe nézni.
- De, igenis az. - szólalt meg most Chan, mire én meglepődve pillantottam fel rá. - Tiszta lila a szemed körül.
Hitetlenül nevettem fel. - Kösz az infót, tök sokra megyek vele tényleg. - szóltam le a göndör hajút, és már álltam is fel a padomból.
Nem akartam a mai magatartásommal teljesen elrettenteni őket magamtól, holott jelenleg éppen ezt tettem. Tudtam, hogy nem helyes az, amit csinálok és hogy inkább hagynom kéne ezt az egészet, majd elmúlik.
Csakhogy ez a baj. Eddig mindig ezt mondogattam magamnak, hogy "majd elmúlik", és sose történt meg.
- Hé Avaron, állj meg! - kiáltott utánam Felix amint már az iskola előtt jártam és készültem volna itt hagyni az épületet.
- Hagyj békén, Felix! - kiabáltam már, miközben hirtelen fordultam meg, ezzel meglepve a fiút.
- Csináltam valami rosszat, hogy egész nap kerülsz? - tárta szét kezeit és hitetlenül szemezett velem.
Hangja olyan ártatlan volt, és olyan aranyos. Én ma mégsem gyengültem meg tőle. Igaz hogy nem csinált semmit, de nem bírtam már a bennem lévő idegességgel.
- Nem, nem csináltál semmit! - nyögtem ki végül. - Csak . . . hagyj békén, oké?
- Ki bántott? - jött tőle hirtelen a kérdés, ami szíven ütött.
A levegő a torkomban ragadt, szám kiszáradt és tenyereim is kezdtek izzadni. Nem, nem tudhatja meg. Az csak rontana a helyzeten, és egyébként is, nem az ő dolga.
Amikor már minimum egy perce nem válaszoltam Felix megpróbálkozott azzal, hogy közelít felém, viszont én abban a pillanatban hátráltam egy lépést.
- Avaron . . . - kezdte, de nem hagytam hogy befejezze.
- Menj vissza Felix. - mormoltam az orrom alatt, és nagyon reméltem hogy hallotta. - Nem akarok ennél is bunkóbb lenni veled.
És mint aki jól végezte dolgát, megfordultam és otthagytam az értetlen szeplős fiút. Tényleg így gondoltam, ha teljesen magamra haragítom az senkinek se lenne jó. Ezért inkább eltaszítom magamtól, így legalább megkímélem őt a felesleges drámáktól.
Otthon már csak vettem egy gyors zuhanyt és bezárkóztam a szobámba. Olyan este hét körül hallottam hangos ordibálásokat a földszintről, innen tudtam hogy apám hazaért. Az ajtónak dőlve próbáltam hallgatózni és kivenni hogy most éppen mi a vita forrása.
Egy idő után a könnyeim is elkezdtek folyni, úgyhogy inkább befeküdtem az ágyba és csak néztem ki a fejemből.
