Alone (Taekook ff)

2.RÉSZ

Az óra nagyon lassan telt el és kezdtem magam rosszul érezni az új fiú mellett. Nem bírom, ha a közelemben van valaki...

-Következő órán felelés lesz, szóval úgy készüljetek! -fejezte be ezzel a mondattal a történelem órát az osztályfőnök.
Alig csengettek ki pár másodperce, de a lányok már azonnal Jungkook padja körül voltak, hogy megbombázzák kérdésekkel.
-Van barátnőd? -kérdezte Lisa, mire az új fiú torkán akadt a szó pár másodpercre.
-Nincs... -mondta végül.
Kicsit fura volt ahogy válaszolt, de nem szenteltem neki sok figyelmet. A következő óra tesi, szóval gyorsan elpakoltam és a tesicuccomért akartam nyúlni de ekkor realizáltam, hogy otthon hagytam. Fantasztikus. Nagyot sóhajtva kerültem ki a nagy lány tömeget és mentem le a tornaterembe, hogy közöljem a tesitanárral, hogy otthon felejtettem a felszerelésem.

A folyosó már tele volt diákokkal, akiknek egy része levegőnek nézett, egy másik része amint meglátott elröhögte magát. A harmadik pedig...
-Mi a helyzet TaeTae? Téged nem érdekel az új fiú? Hiszen buzi vagy! -karolta át a derekam Jackson, én pedig elakartam tőle lépni, de nem hagyott. Istenem csak egy nap had legyen nyugtom. De ez sosem fog bekövetkezni.
-Tudod már kezd zavarni, hogy ma még nem hallottam a hangod. -lökött neki a falnak, így halkan nyekkentem egyet.
Ugye nem a folyosón akár megverni mindenki előtt?
-Na, ez túl halk volt! Tudsz te jobban is! -ütött hasba ököllel, amitől egy hangosabb és fájdalmas nyögés szakadt ki a torkomból és a hasamra szorítva a kezem, húztam össze magam. Miért kell ezt?
-Zene füleimnek. -tépett a hajamba, ezzel hátrafeszítve a fejem.
Felszisszentem és egyik kezemmel az ő kezére fogtam, hátha tudom enyhíteni a húzását, de nem így lett.
-Imádom hallgatni, ahogy szenvedsz, de most tesi óra lesz és még át is kell öltöznöm, szóval elengedlek. -lökött a padlóra, így bevertem a térdem és mielőtt leorroltam volna a kemény követ, a kezemmel megtámasztottam magam.
Néhány könnycsepp elhagyta a szemem, mikor meghallottam, hogy arról beszélnek a körülöttem lévők, hogy mekkora egy szánalmas szerencsétlenség vagyok, így gyorsan felszedtem magam a padlóról és a tornaterembe mentem megkeresni a tesitanárt.

Nem volt nehéz megtalálni, hiszen az esetek többségében mindig itt van.
-Mit szeretnél Taehyung? -nézett fel rám a laptopjából, mikor megálltam előtte.
-Ne haragudjon, de nem hoztam testnevelés cuccot. -mondtam halkan, de eléggé hangosan ahhoz, hogy meghallja.
-Taehyung, ez már nem az első, hogy elfelejtesz felszerelést hozni az órámra! Többet nem nézem el! Beírom az egyest! Most pedig ülj le! -mondta mérgesen és az egyes szó hallatán megállt bennem az ütő.
Lehajtott fejjel ültem le a padra, a táskámat magam mellé rakva. Mivel elektronikus napló van, így anyáék abban a szent másodpercben fogják látni az egyesem, ahogy az be lett írva. Ha négyest viszek haza, azt se fogadják el. Ezzel az egyesel megástam a saját sírom. Olyan szerencsétlen vagyok. Erre se tudok oda figyelni...

Becsengetés után már kezdtek bejönni a tornaterembe az osztálytársaim, így én elővettem a rajzfüzetem és folytatni kezdtem a rajzot, amit elkezdtem. Szépen haladtam vele és csak akkor néztem fel a füzetemből, amikor valaki leült mellém.
Ez a valaki Jungkook volt. Haja izzadtan tapadt a homlokára és szintén tapadt rá a fehér pólója, ami az izzadság miatt egy picit átlátszó lett, így láthattam izmos mellkasát. A levegőt egy darabig hevesen vette, majd miután kifújta magát, rámvezette a tekintetét. Én azonnal elfordítottam a fejem és tovább rajzoltam. Biztos észrevette, hogy megbámultam. Nem akartam, de egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem.
-Mit rajszolsz? -kérdezte, miközben közelebb hajolt hozzám és ezzel ismét elvette a figyelmem a rajzolásról.
-Miért nem szólalsz meg? Néma vagy? -nézett rám kíváncsi tekintettel a barna hajú fiú.
-Nem vagyok néma. -válaszoltam halkan, majd inkább az ölemben lévő rajzfüzetnek szenteltem a figyelmem.
-Akkor miért beszélsz ilyen keveset és ilyen halkan? -érdeklődött tovább.
-Mert senki nem kíváncsi a hangomra. -kezdtem el kiszínezni a rajzom.
-Miért nem? -folytatta a kérdezgetést.
-Nem tudom. Azt mondják, hogy idegesítő. -mondtam el az igazat, amit már ezerszer megkaptam.
Igazából Jackson az egyetlen, akit érdekel a hangom, de nem jó értelemben. Nem tudom miért jó neki, ha hallhatja, hogy fáj valamim... Ez beteges...
-Szerintem édes hangod van. Nekem tetszik. -mosolyogott rám nyuszi mosollyal, én pedig nem tudtam mit mondani erre, csak néztem rá picit elnyílt ajkakkal.
Valamit még szerett volna mondani nekem, de ekkor viszont a tanár rászólt, hogy ne üljön, hanem menjen vissza focizni, így csak úgy faképnél hagyott, én pedig rajzoltam tovább, miközben azon gondolkodtam, amit mondott.