Alone (Taekook ff)

6.RÉSZ

*Taehyung szemszöge*

Lassan itt volt a becsengetés, de Jungkook még mindig nem volt sehol. Ez egy picit elszomorított, hiszen most minden akadály nélkül tudnak, majd piszkálni. Aztán hirtelen nyílt az ajtó, én pedig egy kis reményt érezve kaptam oda a fejem, de azonnal újra elszomorodtam. Jackson pont akkor lépett be két haverjával és természetesen az első útjuk hozzám vezetett.

-Nézzenek oda, még nincs itt a vérebed? -vágodott le mellém Jackson, én meg csak ültem ott és néztem magam elé.
-Hozzád beszélek te szerencsétlen! -lökött meg, minek hatására ránéztem, de nem válaszoltam a kérdésére.
Jungkook nem a vérebem, mégcsak nem is ismerem.
-Tudod baromi idegesítő tud lenni, hogy ennyire kussban vagy! -vágta hozzám, de én nem értettem miért mondja ezt.
Hiszen pont ő az, aki utálja a hangom. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy csak abban a formában képes hallgatni, ha épp bánt és az nekem fáj.
Idő közben viszont becsengettek, ami nem tetszett a zaklatóimnak, viszont nekem igen, mert legalább abban a negyvenöt percben nyugtom van.
-Első szünetben gyere a mosdóba! Ha nem leszel ott akkor az utcán foglak megverni mindenki előtt! -mondta dühösen, majd a saját helyére ült.
Nem értem mi baja van most. Tegnap viszonylag normális volt, mert csak szavakkal bántott és egyszer vágott hasba. Ma pedig teljesen érezni lehet rajta, hogy dühös és valószínű engem akar használni arra, hogy ezt levezesse.

-Nos gyerekek! Mindenki gyorsan üljön le és már hívom is az első felelőt! -rohant be az osztályba a tanárnő, nekem pedig akkor jutott eszembe, hogy tegnap mondta is, hogy ma felelünk.
Remélem nem engem feleltet. Nem tanultam semmit, hiszen estig a játszó téren voltam, majd utánna inkább már csak aludni szerettem volna, mert semmi erőm nem volt. De nem is én lennék, ha egyszer az életben szerencsém lenne.
-Kim Taehyung, gyere ki felelni. -nézett rám a nő, nekem pedig azonnal az egekbe ment a pulzusom.
Arra sem emlékszem milyen anyagot vettünk tegnap, pedig tudom, hogy jegyzeteltem.
Remegő lábakkal álltam fel, majd sétáltam, ki a többiek elé. Nem kaphatok még egy egyest, mert akkor már tényleg a saját sírom ásom meg.
-Kezdheted. -fordult felém a nő is, én pedig próbáltam minden gondolatom össze szedni, de egyszerűen semmi nem jutott eszembe.
Aztán hirtelen kopogtak az ajtón, én pedig picit megnyugodtam, hogy talán megmenekülök.
Jungkook lépett be az ajtón, ami egy kis örömre adott nekem akit, hiszen reménykedtem benne, hogy ma is mellettem lesz, hogy Jacksonék ne bántsanak.
-Ne mondj semmit Jungkook csak ülj le! -szólt rá a tanárnő, ő pedig gyorsan a helyére ült.
-Nos Taehyung megszólalsz még ma? -foglalkozott velem újra a tanár.
-Én...nem tanultam. -mondtam lehajtott fejjel.
-És miért nem? Te mindig tanulsz! Most mért nem tanultál? -vont kérdőre.
Most mégis mit mondjak? Nem mondhatom, azt, hogy azért mert nem akartam haza menni a tesi egyes miatt és így időm se volt. Ezen kívül pedig tegnap nem ettem semmit és energiám se volt.
-Taehyung? -szólt rám, de én továbbra is csak csendben álltam.
-Ha nem szólalsz meg akkor bevágom az egyest! -jelentette ki, majd pár perc néma csend után a helyemre küldött és már írta is az egyesem.
Idegesen rágcsálva ajkamat mentem a helyemre és el tudtam volna sírni magam. Hogy fogok így haza menni? Nem mehetek haza azzal a történelem egyessel.
Nyeltem egy nagyot, majd csendben figyeltem tovább az órára. Éreztem Jungkook tekintetét magamon, de nem mertem rá nézni. Viszont, ha azt akarom, hogy szünetben ne használjon Jackson düh levezető boxzsáknak, akkor muszáj lesz hozzá szólnom. De nem, nem lehetek ilyen szánalmas. Nem kérhetem meg, hogy védjen meg. Fiú vagyok meg kéne tudnom védeni magam. Istenem, miért vagyok ilyen gyenge és elbaszott?