Alone (Taekook ff)

11.RÉSZ

*Taehyung szemszöge*

Nagyon nehezen tudtam csak megtanulni amit kellett, de öt óra tanulás után végre sikerült. Már fájt a fejem az egésztől, meg persze attól is, hogy ma nem ettem olyan sokat és már éhes vagyok. De nem megyek le enni, se inni. Nem akarom, hogy piszkáljanak. Fürdeni se megyek ki. Majd inkább holnap reggel. Szóval elpakoltam a táskám másnapra, majd beállítottam a tabletemen az ébresztőt és pizsire átöltözve feküdtem be az ágyba.

...

Másnap reggel hatkor keltem. Nyújtózkodtam egyet, majd felkeltem. A szekrényhez sétáltam és kivettem a ruhám, majd egyenesen a fürdőbe mentem. Gyorsan levetkőztem és a zuhany alá álltam. Siettem a zuhanyzással, így viszonylag gyorsan végeztem, majd megtörölköztem és felvettem a mai ruháim. A tükör elé álltam és fésülködni kezdtem. Ekkor lépett be a fürdőbe a nevelőapám. Próbáltam nem foglalkozni vele, de ez nem nagyon jött össze.
-Mondtam neked, hogy kelj fel korábban, hogy ne legyél a fürdőben akkor amikor én is! Miért vagy ilyen lusta dög?! -kapta le a fejem a helyéről.
Erre inkább nem is válaszoltam csak fésülködtem tovább. Viszont picit fájt, hogy lusta dögnek nevetett. De hát miért keljek fel hatnál előbb?
-Hallod amit mondok te buzi?! -állt mellém, én pedig egy mély levegőt véve felé fordultam és letettem a fésüt.
-Rohadtul elegem van már belőled! Minden kibaszot reggelen itt kell lenned! Kelj fel előbb bazmeg! Miért nem tudod tiszteletben tartani, hogy ilyenkor én vagyok a fürdőben!? Húzzál kifelé! -kiabálta le a fejem, nekem pedig most valamiért nagyon felhúzta az agyam, hogy így beszél velem. Nem is tettem most semmit csak létezek.
-Nem megyek ki. -válaszoltam nyugodtan, majd a fogkefémért akartam nyúlni, de a nevelőapám maga felé fordított ismét.
-Kinek képzeled te magad?! Tudd hol a helyed te buzi! Ha azt mondom kihúztál innen akkor kihúztál innen! Hogy jössz te ahhoz, hogy ellenszegülsz nekem!? Ekkora paraszt ne legyél! -orditott, mire nem tudom honnan, de lett bátorságom vissza szólni neki.
-Nálad nagyobb paraszt nem vagyok, ne aggódj! -emeltem fel egy kicsit a hangom, mire a velem szemben álló hirtelen erőből pofon vágott.
Hirtelen elöntött a düh és nem is tudtam mit csinálok. Valami átkattant a fejemben és már csak azon kaptam magam, hogy vissza kézből én is pofon vágtam őt. Neki több se kellett és a hajamnál fogva tépni kezdett.
-Hogy mertél megütni te kis nyomorék!? Most agyon verlek! -lökött a földre és teljes erejéből ütni kezdett ahol ért.
Az események túl gyorsan történtek. Eleinte nem éreztem semmit, de mikor kezdtem felfogni, hogy épp agyon vernek már éreztem minden ütést és azok helyét. Mintha csak most kattant volna vissza az elmém az eredeti állapotába. Próbáltam ellökni őt, de ez nem jött össze. Kaptam egy nagyobb ütést a tarkómra, ami miatt szinte azonnal szédülni kezdtem és homályosan láttam. Végül már összekuporodva feküdtem a padlón mire abbahagyta.
-Gondolkozz el magadon, hogy mit csináltál te hímringyó! -kiabált még rám, majd kiviharzott a fürdőből és becsapta maga után az ajtót.
Én csak feküdtem ott és szép lassan megindultak a könnycseppjeim lefelé az arcomon. A fejem és az arcom fájt a legjobban, de a kettő közül is inkább a fejem, mert ott ütött meg a legtöbbször. Emelett pedig a hányinger is kerülgetett. Mit tettem, hogy ilyen családot érdemlek?