Mellettem

28.Gyógyulóban

Reggel felkelve megszomjaztam ezért óvatosan kikászálódtam az ágyból és a fürdö felé vettem az irányt.
Belépve a zsámolyt pillantottam meg amin tegnap a pizsomák voltak rajta.
Ma egy teljes öltözéket találtam rajta, ráadásul olyan rucik voltak amiket szoktam hordani.
Ittam és visszamentem.
Óvatosan lefeküdtem az ágy szélére és betakaróztam, egy kéz karolta át a derekam és óvatosan magához húzott.
Olyan cukin jött át, hogy álmában engem ölelget.
Na mind1

Már egy ideje visszaaludhattam amikor Dávid rontott be.
Az órára néztem 13:00. Dávid egészkor rontott be, hogy felkeltsen minket.
Álmosan kászálodtam ki az ágyból és felöltöztem. Fél kettöre már mindenki itt volt teljes erejében frissen. Eggyütt indultunk az orvosi szoba fele ahol Deit ápolták.
Tsunade lépett ki az ajtón (a hokage asszony, Dávid anyja), fáradtan sóhajtott fel majd mikor észrevett minket kedvesen köszöntött.
A terembe belépve Deidarat pillantottam meg, gépekre volt kötve és perfúziót kapott. Az ágyhoz szaladva rápillantottam a kómában lévö barátomra. Csak tudnám mért kellet megint engem félteniük menteniük?!
Mért kellet megint mellettem lenniük?!
Magamban mérgelödve néztem azt az embert aki ha nem lett volna ott nekem kellet volna végeznem a taggal és akkor én feküdnék most itt.

-Ugye rendbe tudjátok hozni? - kérdeztem Dávidot nézve.
-Nyugodj meg, az anyám a legjobb orvos az egész földön, és nem vicc, tényleg nincs nála jobb. Amit ö nem tud meggyögyítani az nem gyógyítható. - mondta büszkén.
Az ágyon fekvö ájult Dei mozogni kezdett.
Kinyitotta a szemét és rám nézett majd a szemét visszahúnyva nyugodtan feküdt tovább.
-Meg ne halj nekem! - mondtam idegbetegen mire felnevetett.
-Ne nevettes mert fáj. - kapott a tüdejéhez és abbahagyta a nevetést.

Még pár percet beszélgettünk de nagyon fáradt volt ezért inkább hagytam pihenni. Hazaérve elégedetten néztem a házra ami idöközben vissza lett építve és ki lett takarítva.
Mostmár nagyon reméltem, hogy vége van ennek az egész fekete kabátosok elleni küzdelemnek.