Újjászületés

2 rész /Valami új/

Az idő homokórája csak lassanként hullatta porszemeit. Amikor az ember egyedül van, lassabban telik az idő, és minden egyes perc egy valóságos örökkévalóságnak tűnik. A fehér falak valóságos barikádok, melyek gúzsba kötik és megtartják az embert. Az épületre csönd borult, túlságosan is nagy csönd. Az ember azt hihetné, mivel ez egy kórház, itt mindig zajlik az élet. Nos, néhány kivételtől eltekintve ez így is van, de a mai nap más. A tavasz első napja. Közeledik a hosszú hétvége. Az emberek többsége szívesebben tölti idejét kint a természetben, ahol a nap sugarai betölti fénnyel az arcukat. Az állatok is előmerészkednek rejtekhelyükről, egyszóval éled a természet.

- Jól van, ebből elég volt! – mordult fel Lilla, miközben az ágyhoz csapta immár sokadszorra olvasott könyvét, az Időbe zárvát. - Azt hiszem itt az ideje elébe mennem a dolgoknak. Hol a mobilom? – mélázott el hangosan, hiszen csendes magányában senki sem zavarta. Kristóf is késett, vagyis inkább még dolgozott az egyetemen, noha csak másod éves, mégis demonstrátor (egyetemi hallgató, aki maga is besegít az oktatási munkában, x számban a hozzá legközelebb álló tantárgyból órát tarthat) a tanárai meg vannak vele elégedve, így a második félévben már nagyobb feladatkörrel látták el. Aminek ő természetesen nagyon örült. Munkamániás, és talán Lilla cikizésén kívül ez a második kedvenc hobbija. A telefon csak nagyon lassan kerül elő, a fiók mélyén volt, és nagyon valószínű, már jó ideje senki sem nyúlt hozzá. A lány finoman a kezébe veszi, bekapcsolja, és bepötyögi a négyjegyű pin kódot. Rögtön 4 új üzenetet dob fel a facebook messenger.

„Ma mégsem tudok bemenni, valami fontosat el kell intéznem, feleslegesen ne várj rám. – Kristóf"

„Úristen Lilllla"!!!!! :O Csak most hallottam mi történt veled!!Jézus Isten hogy történt? Ugye jól vagy? Nem maradandó??? Olyan fiatal vagy! Kristóf mindenkivel bunkó és egy szót sem szól, ha rólad kérdeznek, csak annyit hogy jól lesz. Tényleg jobban vagy? Bemehetek hozzád? Írj gyorsan, azt hiszem, megőrülök! L - Martina"

„Drágám, beszéltem az orvosoddal, ma feltétlenül újra meglátogatlak. A többiről majd személyesen beszélünk. J Szeretlek! – Eliza néni"

„Szia szomszéd! Noha élőben még nem találkoztunk, hallottam, egy ideje már te is az ágyat koptatod. Sok kis titkos sutyorgás megy a folyosókon, azt hiszem érdekes vagy. Veled mi történt? Átkopogok nemsokára, vagy kijössz végre a barlangodból? A Csipkerózsika szerep túl drámai hozzád. Azonnali választ várok! J Szép perceket, és ne aludj túl sokat. A hiedelemmel ellentétben árt a szépségnek. Valójában tele leszel csipákkal és ráncokkal. – Budaházy Benjamin

- Hihetetlen, hogy manapság már bárki bárkinek üzenetet küldhet! Akárki is legyen, nagyon viccesnek képzeli magát! – dobta el ágya végére, felindulásból a telefont. A hang tónusára azonban nem figyelt, nem sejtette. hogy valaki alig egy fallal odébb csak arra vár, hogy kiakadjon.

Lassacskán felkelt, ügyelve minden egyes megtett lépésre. Régen sétált már pár lépésnél többet. Az izmai betörődtek a semmittevésbe, így eltart egy kis ideig, míg visszarázódnak, és újra engedelmeskednek neki. A kabátja a szekrényfogasán függött. A jól ismert bordó kabát. Az, ami aznap volt rajta. Talán még látszik rajta a vére? Nem az nem lehet, Eliza néni nem hagyta volna itt koszosan. Amint kitárult a szekrény beigazolódott a gyanú, a kabát újra régi fényében tündökölt, egy árva folt sem volt rajta. Pár perc múlva már teljes harci szerelésében állt a kórterem ajtaja előtt. Izgult, hiszen régen nem járt már kint. Mi van, ha minden megváltozott? Ha nagyon idegen lett? De Jézusom, ez egy kórház. Pár hét alatt nem változhat meg radikálisan. Főként itt nem. Maximum a betegek száma, de egyébként csak stagnál. Az ajtó kilincse halkan lenyomódott, használója körültekintő volt. Nem szerette volna, ha bárki is meglátná. Különben el kéne számolnia, mit is keress odakint. Pár pillanattal később Lilla végre kint találta magát a folyosón, ami a várakozásokkal egyértelműen egyezett. Kihalt volt, még a nővérpultban sem aludt senki.

- Azért ez akkor is kicsit furcsa. – vonta le magában a következtetést, mikor valaki hírtelen megveregette a hátát, és harsány hangon így szólt:

- Túl szép nap ez a szomorúságra!

A lány egy tized másodperc alatt 180 fokot fordult, és egy magas mustársárga inges, méz szőke hajú fiúval találta szembe magát. Úgy tűnt ismeri őt.

- Ömmm ízé, te meg ki vagy? - kérdezte némi hátrálással a lány, mivel a fiú láthatólag nem ismerte az intim zóna határait.

- Hé, ez nem túl szép! A nagyon vicces szomszéd fiú vagyok. És mit ne mondjak, teljesen meghatott a bókod, és az, hogy szinte azonnal reagáltál. Ez igazán dicséretes. – kontrázta a fiú, még mindig fülig érő vigyorral. Látszólag mulatatta a szituáció.

Az alacsony barna hajú lány kissé meghökkent. Bár barátságosnak tartotta magát, de ez a fiú valahogy túlságosan tolakodó volt.

- Elnézést, nekem mennem kell. – köszönt el hirtelen és a kijárat felé vette az irányt. A fiút, ez mit sem érdekelte, utána iramodott. Egy külső szemlélő számára akár egy akció film képkockái lehettek volna. Fél úton utolérte a már ziháló lányt. Egy lépéssel elé szökkent, ezzel mintegy elzárva a menekülés lehetséges útját. A ragadozó állatok is ilyenek, végső soron megadásra kényszerítik áldozatukat.

- Igen, hallgatlak. Mit szeretnél? – tette keresztbe kezét lemondóan.

A fiú észrevette győzelemaratásának tényét, és nem vonakodott learatni a babérokat.

- Hé, ne parázd már túl! Csak meg akarlak ismerni. Ezzel szemben te úgy menekültél előlem, mint egy őzgida a vadász előtt! – nevetett fel hangosan – Mi történt veled?

- Mi történt velem? – ismételte a kifulladt lány komótosan a szavakat, de ez másfajta kérdés volt, mintha önmagától kérdezte volna.

- Pontosan. Miért vagy itt? – nyugtázta a különös idegen. Arcára elégedettség ült ki, végre valahára megértették valós szándékait. Pár perc múlva már a földszinti büfé egyik eldugott zugában üldögéltek. A pénztáros hölgy diszkréten elfordította a fejét. Nem szeretett mások magánéletében turkálni, és úgy tűnt hamarosan egy ilyen beszélgetésre kerül sor.

- Ez bonyolult. – törte meg a csendet a lány.

- Semmi gond. Van időm, és szeretem a bonyolult történeteket...