Újjászületés

5 rész /Egy csata előszele/

Egyszeriben elhomályosult minden, azt hiszem egy pillanatra meg is szédültem. Az, hogy Ádám ilyet tegyen, egyszerűen nem történhet meg. Egész biztosan van rá valami magyarázat. Talán Martina valamit félrehallott. Elvégre nem folytattunk mély beszélgetéseket a témáról, mert szinte mindig úton volt, vagy éppen én nem voltam „otthon". Tehát nincs semmi baj. Az ajtóban az emberek egyszeriben mind félre álltak, ahogy közeledtem. Lehet megérezték, fontos, hogy mielőbb az épületben legyek. Éppen az ajtókilincséhez értem, mikor valaki megfogta a karomat.

- Hohó, és innen ne tovább! – mormolta el kellemesen lágy hangján, egy alig 170 cm vöröses-barna hajú szeplős fiú. Arcán elégedettség tükröződött. Márk volt az. Zsombor segédszerkesztője. Amolyan „keresztapa". Aki mindig minden aktuális és régi pletykát, történést ismer.

- Ne haragudj, nem érek rá. – utasítottam el nyugodtságot színlelve, habár aki rám nézett egész mást gondolhatott sápadt arcom és csapzott külsőm láttán mely egyáltalán nem tükrözte szokásos valómat. Rendben valljuk be, olyan látványt nyújthattam, mint aki most szabadult az elmegyógyintézetből.

- Én a helyedben nem mennék be. És Zsombor sem javasolja. – húzott el finoman, utat engedve a ki és belépő diákseregnek. Valószínűleg szünet volt. Ilyenkor mindenki szélmalomharcot vívva próbál eljutni az „A" az az, a főépületből a többi épületbe. Amik a változatosság kedvéért „B", „C" és „D" névre hallgattak. Sokszor persze nem sikerül. Kiváltképp, ha az ember azon szükségleteit is ki szeretné elégíteni, mint az evés, ivás esetenként dohányzás. (amit nem javaslok)

- Mégis miért ne? Martina vár! És ha nem tudnád TDK-m, már így is le késtem. Legalább a végére oda kell érnem. – néztem rá már-már könnyes könyörgő szemekkel. Na, igen, eddig tartott a viselkedjünk minél nyugodtabban színjáték.

A telefonom ismét egy hívást jelzett. Hisztérikusan a kabát zsebemhez kaptam, és olyan gyorsan rántottam elő, ahogyan még soha. Martina volt az. Valószínűleg már sokkalta az időt, míg odaérek.

- Márk itt van, és nem enged be! – kiáltottam bele az első számon lévő mondatot, tulajdonképp időt sem adva, kifejtse mit akar.

- Add oda neki! – válaszolta higgadtan.

Kissé kétkedve, félve attól mi lesz, ha elkobozza, és nem adja vissza, de átnyújtottam Márknak a készüléket. Ő biztos kezekkel, egy határozott mozdulattal vette át tőlem, és egy riporter természetességével a füléhez tartotta. Nem halottam mit beszéltek, de Márk arca azalatt a 30 másodperc alatt, míg beszéltek fehérről vörösre majd megint fehérre változott.

- Na, szép! Két tűz közé kerültem. – felelte kissé szórakozottan, s visszaadta a készüléket. – Egyébként szép kis slamasztikába kerültél Lil. Azt hiszem, életed eme szakaszában zajlanak az események, és mint vérbeli riporternek a hírek sűrűjében kell lennem, hogy ama egy bizonyos ponton megörökítsem az eseményeket...Nem mondom, hogy 5 csillagos bulvárhír lesz belőle, de talán egy szappanopera írója megirigyeli tőlem. Megveszi és gazdag leszek. Jó oké, lásd, kivel van dolgod, felezhetünk a végén. – mosolyodott el sejtelmesen a végére

- Hogy benned semmi tapintat nincs! Mindig is tudtam, hogy egy görény vagy Márkó. Egy hiéna, aki szinte nyáladzik a hírek után, egészen addig, amíg lerágott csontok nem lesznek. – csendült fel mellettünk Martina hangja.

- Ugyan már Tina, ne tégy, úgy mintha neked nem lenne valami szenvedélyed. – vigyorodott el Márk, és karon ragadott.

- Szóval most az érdekel, hogy az én szívem miért dobog? A Nutelláért! Egy szép 1 kg Nutelláért, amin a te képed van 2 x áthúzva.