Újjászületés

6 rész /És eképpen a kard lesújt/

Az első gondolatom az volt, mit gondolnak rólam az emberek. Tudom, nem kéne számítania, mégis. Ott lebeg a fejed felett az a bizonyos mégis, és azoknak az arca, akiknek ezek után egész biztosan nem mersz a szemébe nézni. Eliza néni, a barátaim, a szaktársaim, és Kristóf. Egy kar finoman vállon ragadott és felhúzott a földről. Nem mertem ránézni. Szégyent hoztam magamra. Remeteként terveztem továbbfojtatni az egyetemi éveimet.

- Csak egyetlen egy kérdést teszek fel, de még így is rengeteg válasszal tartoztok. – csendült fel egy ismerős, lágy hang. Kristóf volt az. Hirtelen ránéztem, az az inkább fel, több mint egy fejjel nagyobb volt nálam. Még mindig a karomat fogta. – Mi folyik itt?

- Hát az úgy volt, hogy – kezdett bele mézédesen Márk, de Zsombor közbevágott.

- Az történt, hogy reggel a szerkesztőségünk kapott egy névtelen feladótól egy fájlt, az állt benne, ha a következő linket megnyitjuk, akkor Lilláról találunk benne, bizonyos, jobban mondva kompromitáló képeket... És valaki... - itt erősen Márk irányába nézett, aki ezt látva sértődött arccal elfordult. – Nem bírt engem megvárni, és megnyitotta. Kiderült, hogy egy vírus volt, és a Paletta összes követőjének automatikusan továbbította. Sajnálom, az informatikai tudásom nem volt elegendő ahhoz, hogy eltávolítsam, szóltam egy rendszergazdának, ők valószínűleg nemsokára leszedik. Persze már mindenki látta.... Rettenetesen sajnálom Lil. – az utolsó mondatnál szánakozva rám nézet kedves mélykék szemeivel.

A tömeg ezalatt lassan szállingózni kezdett, és csak hamar azt vettük észre csak mi négyen maradtunk ott. A folyosó kongott az ürességtől. Az emberek megkapták a csontot, így folytatták tovább útjukat. Kristóf elengedte a karom, majd egy határozott mozdulattal Márk irányába vette az irányt.

- Hé haver! Most mire készülsz? – ugrott elé Zsombor.

- Szóval ez az egész a te műved! – szegezte neki a kérdést. Még sosem láttam ilyen dühösnek. Ő mindig a nyugalom minta embere volt, már-már szinte zavaróan..

- Váó. Ez a nap tényleg tele van meglepetésekkel. Egészen idáig abban a hitben éltem, hogy te vagy az egyetem jégkirálya. Egy sztoikus, sznob, nagyképű arrogáns idióta, akinek nincsenek érzelmei. És lám-lám, te is ember vagy. – arca egyáltalán nem tükrözött félelmet, sőt mulattatta a szituáció. Zsombor láthatta a helyzet súlyosságát, így halkan odahajolt hozzá.

- Szerintem itt állj le, különbed véged. Szemeteszsákban szedhetjük össze a maradványaid.

- Jó, oké, rendben. A mai nap legyen a jó cselekedeteim napja. Amikor rendes, segítőkész és toleráns vagyok. – tárta szét sokatmondóan a kezeit. – Addig rendben, hogy én rákattintottam arra a valamire, de valakinek el is kellett küldeni, sőt hovatovább le is kellett fotóznia. Mi következik ebből? – nézett végig sokatmondóan mindhármunkon. Egy pillanatnyi hatásszünet után Kristóf végre megszólalt.

- Befejezted a performanszot?

- Ugyan már jég királyfi, kontrolláld magad. Furcsa vagy, hogy érzelmeket produkálsz.

Esküszöm, ha nem ebben a szituációban lettünk volna vállon veregettem volna Márkot, és elhívtam volna kávézni. Nem ismertem magamon és Martinán kívül olyan embert, aki így merte volna szemtől szemben heccelni Kristófot. Kétségtelenül dicséretet érdemel.

- Na de, még mielőtt megszakítottad értékes gondolatmenetem, azt vázoltam fel, mi történhetett. Az, hogy Lilla tegnap elment randevúzni Ádámmal... - közben lassan Kristófra sandított, aki ugyan próbálta türtőztetni magát, de nem ment neki, azt, hiszen Márk már túlságosan idegesítette. Átlépett egy határt. Arra, hogy tudta, tegnap hol voltam, már meg se próbáltam rájönni. Ez a fiú túlságosan mindenhol ott van, olyan kapcsolat hálóval rendelkezik amivel nem sokan büszkélkedhetnek.. – és tegyük fel Ádám beadott neki valamit, amitől kiütötte magát, levetkőztette és csinált róla pár képet, hogy utána felhasználhassa őket a plágium ügy kapcsán. Tisztelt egybegyűltek, én azt mondom ő küldte.

- Ennek semmi értelme, ha zsarolni akarta volna vele, akkor nem küldi el előre, hanem megtartja magának– tűnődött el Zsombor.

- Á nem értetek ti ehhez. Éppen ez a logika benne. Hogy nem gondolnánk, hogy ő volt. Pedig valójában ez egy jól kigondolt terv része. Az lehetett a célja, hogy összetörje lelkileg Lillát, és nem pedig megfélemlítse. Ha belegondoltok ez rosszabb, és nem lehet rábizonyítani, mivel csak a lepedő látszik, és persze Lilla, gyakorlatilag bárhol lehet. Ha megkérdezik, mondhatja, hogy nem nála készült. A dékán helyettes cuki-muki kicsi fia, akit mindenki kedvel. És Lillát már ma is mindenki őrültnek tartotta, mikor hisztériázott. – végezetül összecsapta két dundi kezét, és elégedetten végig munstrált minket.

- Ha befejezted, hogy oknyomozó riportert játszol, akkor láthatnám azt a képet? – nyújtotta ki sokat mondóan a kezét drága legjobb barátom.

- Hogy micsoda? – nézett elképedve Márk.

- Talán értelmi fogyatékos vagy? – vágott vissza türelmetlenül, mire Zsombor oda adta az én telefonomat. Legszívesebben ellenkeztem volna, hogy talán ezt nem kéne, hiszen mégis a legjobb barátom, aki ráadásul fiú. Nem lenne szabad ilyen helyzetben és kiváltképpen úgy, ahogy látnia. Azonban gyors mozdulatokkal feloldotta a telefonom, és megtalálta az elszabadult messenger üzenetet. Elfordítottam a fejem, egyszerűen nem voltam képes látni a reakcióját. A lépcső felé indultam. Meg kellett találnom Ádámot. Tőle kellett megtudnom, hogy mi történt, és neki van –e hozzá köze.

- Talán nem vagy feliratkozva vagy mi? – kiáltott fel hirtelen a vörös hajú Hercule Poirott.

- Nem érdekelnek az egyetem pletykái. – adta meg a kegyelem döfést Kristóf.

- Idegesítesz! – mordult rá Márk, majd mintha feleszmélt volna, hogy el szeretnék osonni, utánam kiáltott. – Te meg hova indultál?

Erre valószínűleg a másik két fiú is feleszmélt, mert utánam iramodtak. De én csak szaladtam, ahogy tudtam. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, noha csak egy emeletet kellett lemenni, mégis az egyetem barokk magas lépcsői sok esetben kifogtak alacsony termetemen. Viszont a lefelé vezető út mindig könnyebb, mint a fölfelé, erre ma ékes bizonyítékul szolgáltam.