🌸 responsibility makes the drunk men cry | ginhiji

🌸 a felelősség sírásra készteti a részeg embereket I.

✧･ﾟ: ✧･ﾟ:･ﾟ✧:･ﾟ✧

Ichimura Emiko

✧24 éves

✧Nő

✧Recepciós

A megszeppent hölgy tágra nyílt szemekkel bámult vissza az előtte álló férfiakra az elhangzott kérdéssoraik hallatán, majd miután elég nagy bátorságot vett magán, hangos torokköszörülésbe kezdett, s bíbor íriszeit az őt reménykedve figyelőkbe fúrta. Rózsás tekintetében fel-felcsillant egy ragyogó fehér csillag, ahogy annak visszaverődő hasonmása az ablaküvegen keresztül oda vetítette azt, ezzel tündöklő drágakővé változtatva a gyönyörű hölgy íriszeit. Fehér, gömbölyded arca olyan volt akár a drága, törékeny porcelán, dús ajkai pedig vérvörösen csillogtak ahogy szájfénye visszaverte a szobában lévő fényforrást, ég kék hajtincsei pedig ragyogtak akár a selyem szalagok, s a hölgy feje tetején egy szinte már fájdalmasnak látszó szoros, lófarokban végződtek. Ichimura Emiko egyszerűen túl szép volt ahhoz, hogy egy love hotel recepciós pultja mögött dolgozza le mindennapjait, egészen az élete végéig.

- Nem emlékszem. - fúrta egyre mélyebben vészjósló bíbor tekintetét a férfiak szempárjaiba. - Bevallom őszintén, félholtra ittam magam tegnap este.

Gintoki lopva az al-parancsnokra pillantott, hogy lássa annak reakcióját, de nagy meglepetésére a férfi nyugodtabbnak tűnt mint ahogy ő azt gondolta volna.

- Tudják tegnap este meghalt valakim akit nagyon szerettem, nem bírtam volna ki alkohol nélkül az estét. Így hát hoztam magammal egy üveg szakét, hogy fent tudjam tartani a mosolyt az arcomon. - mondta bánatosan a hölgy.

Emiko lesütötte ragyogó, bíbor szemeit. Arca így még inkább úgy festett mint egy törékeny, szomorú, élettelen porcelánbaba egy vastag üvegfal mögé zárva, ezzel mélyen belé szorítva érzelmeit eltaszítva őt a külvilágtól, elvéve tőle a szabadság hófehér szárnyait. Az ezüst hajú férfi tekintete egy pillanatra ellágyult, a bánatos arcú hölgyet látva. Ajkai lefelé görbültek, s az együttérzéstől csillogó tekintetével Emiko összetört drágakő íriszeit simogatta, mint gyöngéd, de mégis szótlan vigasz. Ugyan legszívesebben letámadta volna a nőt amiért a gyilkosság éjszakáján alkoholba fojtotta bánatát a recepciós pult mögé rejtőzve, de agyát legbelül kínozta egy-egy bűnös gondolat az előző este történteket suttogva, folyamatosan a szemei elé vetítve saját maga vétkét.

A férfi mellet ülő, szigorú tekintetű al-parancsnok viszont mindennél jobban próbálta fent tartani a magára öltött komor maszkját. Rideg tekintete nem sugárzott együttérzést, hiszen egy kihallgatás, sosem a mély érzelmekről szólt. Toushirou eddig majdnem minden kikérdezés során elveszítette az önuralmát és ráförmedt a vele szemben ülőkre, vagy éppen pont a mellette lévő alkalmi munkás szórakozott viselkedése hozta ki a férfit sodrából. Ezúttal pedig nem engedte, hogy valódi személyisége, vagy a gyengébbik oldala egy pillanatra is felfedje magát, így komor álarc mögé rejtőzve támaszkodott az asztalon egy cigarettaszálat a gömbölyded ajkai közé szorítva. Talán csak egy aprócska csillogás a férfi tengerkék íriszeiben adta jelét együttérzésének, s aggodalmának, mit a mosdóban történtek idéztek elő benne.

- Ichimura-san. - emelte fel lassan a fejét, a megint csak szőke tincses álruha mögé rejtőzött al-parancsnok. - Kérem mondja el részletesen, mi történt tegnap este a hotelben miután...felöntött a garatra.

A lány zavartan vakarta meg tarkóját ennek hallatán, nagy levegőt vett, s világos égszín tincsei közt gyöngéden húzta végig karcsú ujjait, hogy aztán a selymes szálak óvatosan boruljanak le a vállára.