🌸 responsibility makes the drunk men cry | ginhiji

🌸 ha át akarsz vágni valakit, ne olcsó trükkökre fecséreld az idődet

✧･ﾟ: ✧･ﾟ:･ﾟ✧:･ﾟ✧

- Nem is tudom, Hijikata-kun. - csatolta ki az övét egy halk kattanással az ezüst hajú oldalra dobva hófehér yukatáját, majd ahogy letolta fekete nadrágját is a bokájáig, felfedte feszes combizmait és selymes hófehér bőrét min itt-ott végighúzódott egy apróbb fakó sebhely. Ahogy a földre száműzte a levetett ruhadarabját, tekintetét kérdőn fúrta bele az őt türelmetlenül figyelő alparancsnok kékjeibe várva annak parancsára. - Biztos vagy benne, hogy bele fog férni?

- Száz százalékig, ha nem olyan erővel csinálod mint egy óvodás kislány. - fújta a sűrű szürke füstöt az ettől köhécselésbe kezdő férfi arcába Toushirou, magabiztosan bólintva egyet ezzel jelezve, hogy teljes mértékben támogatja ötletét, mit ha már ideáig eljutottak, nem fog semmiképp sem veszni hagyni. Dús, rózsaszínű ajkai puhának látszottak akár a pillecukor, ahogyan a tengerkék szemű egy halovány féloldalas mosolyra húzta őket, óvatosan közéjük szorítva az egyre csak füstölgő cigarettaszálát. - Addig fogunk próbálkozni míg bele nem megy, szóval igyekezz.

Az ezüst hajú idegességét legyőzve nyelt egy hatalmasat, majd megfeszítette az izmait ezzel erőt véve magán a következő mozdulathoz.

- Nem megy, mondtam, hogy túl szűk! - nyögött fel a göndör, mire az alparancsnok egy gúnyos szemforgatással válaszolt. Gintoki nem igazán tűrte a másik férfi idegtépően flegma viselkedését, így minden erejét összeszedve nyomta bele izmos lábszárát Yamazaki Sagaru szűknek bizonyuló nadrágjának szárába, mi az alkalmi munkás vastag combjaihoz érve feladta a szolgálatot és egy hangos reccsenést hallatva felrepedt. A teremre már-már nyomasztóan kínos csönd telepedett le, s a falak szinte már gúnyolódva dalolták vissza a ruhadarab szétszakadásának összetéveszthetetlen hangját mintha az ezüst hajú szerencsétlenségén kacagnának akár csak az előtte álló szórakozott mosolyú rendőr. - A francba.

- Semmi baj. - hajolt le Toushirou megmarkolva a nem sokkal ezelőtt földre dobott textilt mit az ezüst szamuráj tenyerébe nyomott. - Várható volt, hogy a te lábizmaid nagyobbak mint azé az idiótáé, úgyhogy vedd vissza a saját nadrágod, végül is fekete, szóval a célnak megfelel.

- Te most csak szívatsz engem ugye!?! - pattant fel döbbent arckifejezéssel a göndör artikulálatlan hangon felnyögve ahogy látta az alparancsnok kárörvendő vigyorát, minek köszönhetően a kém ruhadarabja tovább repedt a férfi combjain.  - Ez egy bosszú akart volna lenni, ugye? Látom az önelégülést a képeden, idióta!

- Ne lovagolj már az apró részleteken Yorozuya, inkább öltözz fel, még a végén ha tovább kiabálsz a felsőt is megreped. - bökött mutatóujjával Gintoki feszesen dudorodó mellkasizma felé, min kényelmetlenül szorosan feszült a kém fekete rendőr egyenruhájának felső része, látszólag nem messze állva attól hogy hogy elengedjen az az utolsó cérnaszál az oldalán, mi még tartotta az életet az erőszakkal kinyúlt ruhadarabban. - Harada ruhája jobban megfelelt volna a célnak, ha nem vérezed össze, szóval magadnak kerested.

Tette karba izmos kezeit Toushirou, lopva a földön fekvő eszméletlen test felé pillantva.

- Tudom, hogy azt mondtam meg akarom fékezni a kihallgatást, de azt egy szóval sem említettem, hogy erőszakot is akarok alkalmazni a saját embereimen. - sóhajtott. - Erre te jöttél az idióta ötleteiddel és fejbe vágtad.

- Ugyan már, Hijikata-kun! - tapasztotta szorosan tenyerét az ajkaira a Yorozuya főnök, miközben vörös íriszeiből visszatükröződött egy már-már színházba illő dramatikus csillogás párosulva egy kétségbeesett hanglejtéssel,miben néhol érezhető volt egy cseppnyi gúny és játékosság. - Csak megcsúszott a kezem!

Az alparancsnok nagyot nyelt s eddig sápadt arcára gyönge kis rózsaszín pír rajzolódott ki zavarában, ahogyan az ezüst szamuráj becsületet nem ismerve figurázta ki az irányítópanel előtti jelenetét. Érezte, hogy arca fellángol az idegességtől akár a forró tűz, s ökölbe szorított kezét Gintoki gyomrába vágta aki felköhögött egy hangosat, majd ahogy megütötte fülüket egy reccsenő hang azonnal abbahagyták veszekedésüket.

- Továbbrepedt? - kérdezte zavartan az alkalmi munkás hátat fordítva Toushirounak, ki azonnal megpillantotta a férfi ruhájának hátán lévő tátongó lyukat. - Kicsit szellősnek érzem a kabátot ott hátul.

- Öhm, nem vészes. - csorgott le egy apró izzadtságcsepp a rendőrtiszt immáron holt sápadt arcáról, majd miután hangosan megköszörülte torkát figyelmesen kotorászni kezdett a saját egyenruhájának belsejében. - Vedd magadra ezt is, ez majd eltakarja. - csúsztatta a férfi tenyerébe a hosszú, selymes ében fekete parókát minek kihulló kócos szálai néhány helyen rakoncátlanul az alparancsnok fekete felsőrészébe kapaszkodtak.

- Ilyen nincs, honnan húztad ezt elő? - vette szemügyre gyermeteg kíváncsisággal az alkalmi munkás a meglepően gyönyörű darabot, ujjait végighúzta a selymes tincsek közt egy apró gubancba sem ütközve, s az egyetlen dolog a parókával kapcsolatban ami talán zavarta, hogy ezzel a fején talán egy horrorfilmes kísértet látszatát keltheti egy elátkozott kazettáról, amit legszívesebben a háta közepére sem kívánt volna. Amint a fejére illesztette a tárgyat s próbálta a rakoncátlan tincseket kisöpörni a rubint szemei elől, megpillantotta a vele szemben álló szőke férfit, aki ezelőtt még sötét hajkoronával és számára mindig is ízléstelennek tartott "V" alakú frufruval büszkélkedett. - Te aztán nem vagy semmi.

- Tudom. - engedett meg magának egy büszke mosolyt a rendőrtiszt. Gintokit meglepte a férfi szokatlan kinézete, s gyűlölte bevallani, mennyire helyesnek és szépnek találta a férfi arcát ahogyan a platinaszőke tincsek szinte túl tökéletesen is kiemelték a frufruja mögött megbújt gyönyörű tengerkék szempárját és a gömbölyű, rózsaszínes árnyalatú ajkait. - Sosem tudhatod, hogy az író hogyan fogja alakítani a történetet viszont egy rendőr dolga, hogy mindig felkészült legyen.

- Oh vagy úgy, akkor tegnap este is felpakolhattál volna egy pár dologgal, például egy kis józan ész nem ártott volna.

- A magad nevében is beszélj, barom! - vágta csípőre kezét mérgesen az alparancsnok, szúrós tekintetével szinte már a vérét ontva a másik férfinak. - Most, hogy felöltöztél mehetünk a helyszínre ahol a lehetséges szemtanúk várakoznak a kihallgatásra. Ha lehet viselkedj normálisan, mivel ez az egyetlen esélyünk arra hogy felmérjük a terepet és megtudjuk mennyit tudnak az itteni dolgozók.

- És minek kellett ez az idétlen cosplay? - vonta kérdőre Toushirout az alkalmi munkás.

- Hát nem érted? - morogta. - Álruha. Ha valamelyikük valóban látott minket együtt, akkor azonnal felismernének! Így viszont eljátszhatjuk a mit sem sejtő vallatókat és talán még kapunk egy-két választ arra is, hogy miként kerültünk ide tegnap és mit is csináltunk pontosan. Nem is beszélve a gyilkos személyéről.

🚬🚬🚬

A két férfi feszülten állt az ajtóban sápadt arckifejezéssel, mikor szembe találták magukat a helyiségben várakozó kisebb embertömeggel, kik már türelmetlenül doboltak a lábukkal várva a hozzájuk rendelt tiszt megérkezését. Gombóccal a torkukban néztek össze a pillanat hevében nem tudva mit kéne tenniük, állvonalukról lassan csöpögtek lefelé az apró izzadtságcseppek kissé csiklandós érzést keltve csupasz bőrükön, majd Toushirou egész teste beleremegett az ezüst hajú érintésébe mikor óvatosan oldalba bökte a könyökével. Gintoki ahogy visszazökkentette a másik férfit a valósába, elindult s kihúzta neki a széket úriember módjára.

- Foglaljon helyet, Kapitány. - mosolyodott el haloványan az alkalmi munkás, a fekete paróka tincsei mögül egy magabiztos pillantást küldött "felettese" irányába ezzel jelezve, tudja mit csinál.

A kék szemű a szája elé emelt és lángra lobbantott egy újabb szál Mayoboro cigarettát, majd dús ajkait gömbölyítve egy sűrű füsthullámot fújt a levegőbe. Egy óvatos mozdulattal megigazította hamis szőke hajkoronáját, majd szófogadóan bólintva helyet foglalt a hófehérre festett széken hátraküldve az embertömeget s magához intve az első kihallgatásra váró személyt.

- Kezdhetjük. - morogta.

✧･ﾟ: ✧･ﾟ:･ﾟ✧:･ﾟ✧