Csak egy pillanat volt || Maffia történet

Messzeségben és tovább

A napok hetekké, majd hónapokká nőtték ki magukat, miközben Zara egyre jobban megszerette a férfit, és biztonságban érezte magát mellette. Lucien pedig egyre többet gondolta azt, hogy talán picit ő is megkedvelte a lányt, ami számára azért elég lehetetlennek tűnt.

Az esőben álló pók-szerű férfi sem zargatta őket, nem történt semmilyen baj és Christine is eltűnt a képből, ám ez a szőke férfinak nem volt elég. Boldog volt az angyal mellett, de ő irányítani akart. Egyedül, anélkül hogy a nő beleszólna. Magának akart mindent.

•••••••••••••••••

Nyár utolsó napjai között jártak már, a nappalok rövidültek, este fele már hűvösebb volt, egy két fáról màr hullottak a barnás- vöröses levelek, szivárványosra festve a járdára.

-Zara- lépett be az irodába Lucien- Szeretnélek meglepni valamivel ma éjfélkor, lenne kedved eljönni velem randizni?- mondta, miközben szeme fényesen csillogott.

Az ezüst szemű lány csak gyors csókot hintett a másik ajkaira, majd vissza fordult az asztalán tornyosuló akta kupacokhoz, hogy végezzen, mire a férfi érte jön.

-Te sosem fáradsz el abban hogy mindig lázadsz és semmi sem érdekel?- kérdezte Lucien, miközben lecsapta az asztalra az egyik  mappát.

-És te sosem fáradsz el abban, hogy úgy élsz, ahogy mások mondják?- kérdezett vissza a lány majd kitessékelte a férfit az irodából, hogy hamarabb befejezze a munkáját.

Az elmúlt hetekben bár csönd volt és nyugalom, mégis rengeteg dolga akadt a fiatal nőnek, hisz a vihar közeledett. Nem tudta mikor fog oda érni, de tudta,0 hogy fel kell rá készülnie.

                                  ••••••••••••••

Sietve vette fel sötétkék ruháját, melynek elől kis dekoltázsa volt, háta pedig kivágva egészen derékig, csipkével takarva bőrét. Lábaira kényelmes, krém színű szandált húzott, végül pedig kifésülte hosszú gesztenye barna haját. Mikor késznek nyilvánította magát, még leült olvasgatni kicsit, hogy elüsse az időt, amíg a szőkére várt.

Hirtelen megszólalt a kapucsengő, a lány pedig Alex képére nézett biztatásul, aki mosolyogva bámult vissza rá mint mindig, mielőtt ajtót nyitott.

-Szia Lucien- mosolyodott el Zara, majd a férfiba karolt.

-Szia szépségem!- mosolyodott el a másik is. Egyikük sem sejtette, hogy a mai este mennyire más lesz mint a többi.

A fekete autó egy kertes házhoz vitte őket. Zara azonnal tudta, hogy hol vannak. Az ő régi házuk, melyhez annyi emlék kötötte. A falak még mindig halvány sárgán mutatkoztak az utcai lámpafényben, a csillagok alatt.

A szőke kinyitotta a lány előtt a sötét autó ajtaját, majd ki segítette belőle, és a ház ajtajához terelte.

-Tudom, hogy szerettél itt lenni- mosolyodott el, majd előre engedte a lányt, hogy bemehessen a házba-Menj fel a lépcsőn, egészen ki a háztetőre- suttogta a fülébe, miközben végig simított a lány nyakán és vállain.

Mikor kiért a tetőre, a földön egy kis pokrócot talált, egy piknik kosárral, egy csokor rózsával, és egy rádióval, miközben a Hold fény mindent megvilágított. A nő helyet foglalt a takarón, majd a csillagokat kezdte kémlelni, melybe teljesen belemerült.

-Örülsz neki?- hallotta megint a suttogást, miközben a férfi elsuhant mellette, majd bekapcsolta a rádiót, melyből egy lágy dallam hangzott fel. Kezét a földön ülő barna hajúnak nyújtotta, aki elfogadva azt, ringatózni kezdett a férfival.

-Milyen érzés a végzeteddel táncolni, drágám?- tette fel Lucien a kérdést miközben Zara két gyönyörű ezüst szemébe nézett, melyek úgy fénylettek, mint a felettük világító csillagok.

-Jobb táncosnak képzeltem a végeztem- mosolyodott el kihívóan a nő, továbbra is össze simulva a férfival.

-Nem szeretnél picit legalább ijedtnek tűnni?- kérdezte Lucien, miközben egy barna tincset a lány füle mögé simított.

-Miért félnék tőled, ha minden más ember az?- kérdezett vissza, majd fordult egyet a férfi karjaiban a szépséges angyal.

-Nem is tudom... ne vegyük figyelembe, hogy egy kés van az ingem ujjába- vonta közelebb magához a lányt, miközben egészen a szájára suttogta a mondatokat.

-Tudom, hogy nem tennéd. Rettenetesen szeretsz engem- hajolt a lány még közelebb a férfi szájához, de nem érintette őket a másik mézédes ajkaihoz.

-Tényleg?- kérdezte, majd ismételten meg forgatta a lányt a tengelye körül, majd szorosan magához vonta- Kitűntetsz, egy percre a teljes figyelmeddel, szerelmem?- mondta újra pár centire a lány szépséges arcától, aki csak mosolygott egy a férfira figyelt.

Lucien Zara szemeibe nézett, majd egy mély, érzelmes csókba vonta.

-Annyira szeretlek téged- mondta szomorúan- Sajnálom, hogy már nem leszel sokáig itt- mosolyodott el. Zara szemeibe most először költözött félelem évek óta, és megpróbálta ellökni a férfit magától, de az túl erősen tartotta őt.

-Sajnálom szerelmem. Vigyázni fogok a királyságra, amelyet létre hoztál- simított bele a lány hajába.

Zara csak bele nézett a férfi szemeibe, miközben sajátjai szomorúsággal és könyörgéssel teltek meg. Lucien szíve darabok a tört, hogy így kell látnia a lányt, kinek kezei még mindig a férfi nyakát ölelték.

-Viszlát- az utolsó elköszönéssel együtt a kést mélyen a lány alsó nyakcsigolyái közé döfte. Az ezüst szemű szorítása gyengült a szőke hajú nyaka körül, majd kezei élettelenül zuhantak alá. Lucien gyengéden a leterített pokrócra fektette, miközben a zene kezdett a vége felé haladni.

-Megbántam- suttogta szomorúan, miközben könnyek kezdtek csurogni a szeméből, ahogy a lány lassan kihülő testét nézte- De van egy királyság, amit uralnom kell- mondta utoljára, miközben a zene elhallgatott, és elsétált.

Mindezt egy sötétben figyelő alak nézte végig, miközben arcán hatalmas vigyor terült el. Hát sikerült, bevégezték sorsukat, gondolta Villi.

*** A villik halhatatlan démonok, főleg észak-európai erdők lakói. Gyakran azonosítják azon lidércekkel, melyek fényekkel, dalokkal az erdő mélyére csalogatják az embereket, majd elkábítják és felfalják őket, ahogy Luciennel tette a kapzsisága.

Elérkeztünk egy újabb könyvem végéhez is, amely bár nagyon a szívemhez nőtt, nem tudtam tovább írni, elveszett az érdeklődés, elfogyott az ihlet és kevés időm is volt rá. Remélem tetszett nektek és egy kis ideig is, de megragadtalak titeket ezzel a történettel. Nagyon köszönöm, ha végig olvastad, és velem maradtál az utolsókig. Amennyiben még nem követsz, itt az ideje <3
     

                                                               Lencsó