Csak egy pillanat volt || Maffia történet

Másodpercnyi boldogság

"Egy ideje emésztem magam érted. Gondolom, nem tűnt fel. Sebaj, nekem nagyon is feltűnt. (...) Firtatni kezdte: ugyan miért nem eresztem a közelembe, miért menekülök előle? Hogyan is válaszolhattam volna? Mondjam, hogy beleszerettem a Holdba? A Napba? Nehogy azt hidd, hogy a nevedet suttogtam a párnámba elalvás előtt. Éppen csak ideges voltam és undok, nem akartam felfogni az okát."

                                                    Vavyan Fable

Két nap volt hátra a nevezetes gyűlésig. Zara megírta mondandóját, kiválasztotta ruháját, és még a terem díszítését is megcsinálta már, mégsem tudott nyugton maradni.

Egyáltalán nem volt nyugodt, bár ez külső szemmel nem lett volna megmondható. A lány fel alá járkált a szobájában, újra és újra le ellenőrizve a dolgokat, tényleg minden rendbe van-e.

Tudta, hamarosan fel kell öltöznie, hisz csütörtökön is be kell mennie a gimnáziumba. Nem teketóriázott* sokáig, felkapkodta, amit talált, majd elindult, hisz ezzel legalább elterelhette gondolatait.

•••••••••••••

Ugyanezen a napon, egy zöld szem is idegesen nyílt fel, az ablakon bevilágító napfényre. A kellemesen meleg sugarakkal ellentétben, ez a nap egyáltalán nem tűnt kellemesnek.

Adam úgy érezte, mintha fojtogatnák, vagy épp felvágnák a hasát. Tudta, a mai napon áll, vagy bukik minden, ami számára fontos. Vagyis majdnem minden. Zara előtt való lelepleződését, három nap múlva rá tervezte. Szerette a lányt, erre már rég rájött, és nem is próbálta tagadni önmaga előtt többet.

Az iskolához érve, csak tovább nőtt benne a feszültség, hisz még mindig nem találta ki tervét a lány megmentésére, emellett az idő is közeledett, az új főnök lelepleződéséhez, ahol könnyen elbukhat, vagy akár meg is halhat.

A szokásos önmagához képest, most viszont aki kívülről látta, mintha rémületet, szomorúságot és reménytelenséget vett volna észre a tündöklő* zöld szemekben.

Összeszedte magát, majd belépett az iskolának nevezett pokolba. Mintha a falak is az ő félelmét sugározták volna. Ezzel ellentétben, csak bátran lépkedett tovább, kihúzott felsőtesttel, míg az útjába kerülő diákok félreálltak útjából.

••••••••••••••••

Zara egy ideig álldogált a gimnázium kapujában. Bemenjek? Talán mégsem kellene? Az ezüst szemű végül sarkon fordult, és elindult a park fele. Úgy döntött a napot a parkban tölti.

Az út lassan telt, az autók halkan suhantak el a lány mellett. Az idő, bár tél fele járt, egyáltalán nem hasonlított arra. A napsugarak lágyan cirógatták a lány arcát, míg a szellő bele-bele kapott a gesztenye barna hajába.

A park előtti téren, a lány végig suhant a macskaköveken, hogy szerezzen magának egy kávét. Kinyitotta a hatalmas üveg ajtót, és belépett a kis butikba*, ahol az éltető nedűt* árulták.

A pultos lány egy fiatalabb, őzike szemű, arany hajú lány volt. Hamar beírta a kasszába az összeget, majd kedvesen mosolyogva kérte a lányt, hogy várjon pár percet.

Mikor Zara kilépett a kávézóból, már hűvösebb volt. Összehúzta magán vékonyabb pulóverét és zöld pamut sálát is a nyaka köré igazgatta, amit idő közben táskájából halászott ki. Végül belekortyolt a kávéjába, és a park felé vette az irányt.