Másnap 8 órai találkozót szerveztünk a többiekkel. Átbeszéltük hogy miben kell fejlődnünk, és hogy milyen új technikákat kell megtanulnunk.
Lassan eljött a 9 óra, és mi már ott várakoztunk a főhadiszállás előtt...
Az edzők feljöttek a liftel, és üdvözöltek minket.
-Sziasztok!
-Mi lesz a mai program? Kérdeztük azonnal.
-Hát a mai napot vegyesnek terveztük. Válaszolt Leo.
-13 óráig edzünk szabadtéren. Egy gyors ebéd után pedig felsétálunk a hegyre, és lefutunk a lépcsőn. Mondta Dani.
-Ahh... Kezdtünk el nyafogni.
-Ha mindenki jól teljesít, akkor meghívunk titeket egy fagyira.
Válaszolt Toby, hogy oldja a hangulatot.
Kisétáltunk a parkba. Mivel reggel volt, ezért csak egy-két ember volt a parkban, így gond nélkül tudtunk edzeni.
Mindenki belekezdett az edzésbe.
Tia a vizet próbálta formázni, alakítani, utána pedig nagyobb víztömeget mozgatni a park közepénél lévő tóból, Zero pedig megpróbálta segíteni a gravitációval.
Magasabbra emelte, és kicsit gyorsított a vizen, amit Tia irányítani próbált, így gyorsabban bele tudott rázódni a használatába.
Dorka a föld erelyével próbált támadni Gergő felé, aki össze vissza futkosott, hogy Dorka elkapja. Ha Dorkának sikerült egy támadást bevinni Gergőnek, akkor Gergő védekezésképp elporlaszotta a köveket, így Dorkát a gyorsaságra fejlesztette, utána pedig az erejének terét kezdték el fejleszteni.
Jahi erősebb hőfokra akarta emelni a tűz képességét, amiben Leo segített.
A lávájának köszönhetően meg tudta emelni Jahi tüzének hőfokát, hogy megtudják, hogy hány celziusz Jahi tűrőképessége. Utána pedig a távoli harcra edzettek.
Ré megpróbálta mozgatni a körülötte lévő növényeket. Egyszerre többet is.
Volt hogy fákat, és bokrokat mozgatott meg egyszerre, amikkel egyes dolgokat is képes volt végrehajtani, mint például Tobyt az égbeemelni, sérülések nélkül. Ha kisebb sérüléseket szerzett Tobynak, akkor ő azokat be tudta gyógyítani magának, így állta a sarat.
Ben megpróbált tárgyakat, fegyvereket, páncéloket készíteni minnél gyorsabban, Rozi pedig mérte az időt. A fémet elég nehéz formálni, így ők arra edzenek, hogy Bennek minnél hamarabb menjen egy fegyver, vagy páncél elkészítése. Utána pedig Rozi kérésére megpróbálta a földből kinyerni, vagy pedig előhozni a fémet, kisebb nagyobb szerencsével. Ezt kellett megtanulnia irányítani távolsági harcban.
Annus a gömbvillám formázását, és irányítását gyakorolta. Próbálta emelni a töltését, majd kiengedés után irányítani akarta. Ebben segített neki András, és elsőre elég döcögősen, de egy fél órányi próbálkozás után belerázódott. Utána Andrással megpróbált az égből lehozni villámokat, amik nagy erővel bekecsaptak a földbe. Ezeket kellett megpróbálnia irányítani, hogy hova csapjanak be.
Émi megpróbálta maximumra lehűteni a testét, majd Bence kérésére megpróbált felé támadni.
Lépésekből próbált meg kiengedni a testéből erős támadóerejű jeget, amit megpróbált irányítani.
Bence a felé közeledő jégtömböt mindig lelassította, majd kitért előle.
Émi feladata az volt, hogy olyan irányított támadást vigyen be Bencének, amit nem tud lassítás után kikerülni. Ezzel megtanulta irányítani a jég irányát.
Dani előre utazott a közeli jövőben, és megnézte hogy milyen módszerrel kéne Nasinak edzenie. Tapasztalatokkal visszatért a jelenbe, majd megkezdte Nasi edzését. Nasinak elősször megkellett tanulnia repülni a szélnek köszönhetően. Majd amikor már elég ügyesen ment neki repülni, az volt a feladata, hogy Danit is reptesse meg, úgy hogy ő is a levegőben van. Nagyon vigyáznia kellett hogy Dani ne essen le. Ha mégis leesett,akkor Dani visszautazott az időben, és a földre érkezett vissza épségben. Ezzel a képességgel képes volt egyik helyről ugarni a másikra, így Nasi az edzés végéig próbálkozhatott, míg sikerült neki Danit is a levegőbe röpíteni.
Mindenki végzett az edzéssel, és beültek a parkhoz közeli egyik étterembe. Mindenki nyugodtan megebédelt, majd elindultunk a hegy felé.
Elérkeztünk a hegy lábához, ahol a nagy lépcső vezetett fölfelé.
-Ezt mind meg kell másznunk? Kérdeztük az edzőinktől.
Dani gondolkozott egy kicsit, és odafordult a többiekhez. Megbeszélt velük egy dolgot, és viszafordult hozzánk.
-Nem megmásznunk kell... Helyette fel kell futnunk, majd lefutni. Jelentette ki.
-Neee! Miért? Kérdeztük visítva.
-Azért, mert lustálkodtok, és nyafogtatok. Válaszolt Dani.
-Így legalább hamarabb megvagyunk, és utána végeztünk. Tette hozzá Bence.
-Pontosan. Utána pedig szabdidős tevékenység is lehet. Mosolygott Zero.
Felfutottunk a hegy tetejére. Egyszer-kétszer megállhattunk,de senki sem maradhatott le, mindenkinek tartania kellett a tempót.
Felértünk a hegy tetejére, és pihenhettünk kicsit. Kisétáltunk a szirtre, és gyönyörködhettünk a tájban.
Mindenkinek jutott egy kis ideje beszélgetni az edzőjével, miközben néztük a nyüzsgő várost fent a hegy tetejéről. Mindenki mesélt a másiknak a múltjáról, így kicsit jobban megismerhettük egymást. Valahol ez az edzés vége kicsit összetartóbbá tett mindenkit.
Miután kicsit beszélgettünk, visszasétáltunk a lépcsőhöz, és lefutottunk rajta. Figyelnünk kellett hogy hova lépünk, nehogy leguruljunk róla.
Épségbe lejutottunk egy 5 perc alatt. Kifujtuk magunkat, és besétáltunk a városba egy fagylatozóhoz.
Mindenki válaszott magának fagylaltot, és leültünk a főtéren egy padra. Miközben elfogyaszottuk a fagylaltunkat, hangos nevetések, és beszélgetések közepedte az arra járó emberek csak néztek, hogy meg vagyunk-e őrülve. Elfogyasztottuk a fagylaltot, és úgy terveztük hogy visszamegyünk a parkba a nap hátralevő részében. Tia mivel közel lakott a parkhoz, ezért kértünk a szüleitől egy pokrócot, és leterítettük a parkban. Onnantól kezdve nem volt kitárgyalatlan téma. A sok beszélgetés közepedte áttértünk erre a képesség témára.
-Szóval ti hogyan kaptatok képességet? Kérdezte érdeklődve Ré.
-Hát... Az előtt nekünk is volt családunk. Majdnem mindenkinek. Legtöbbünk családja szegény volt.
Ennek a gonosz válalatnak az emberei már akkor irányítás alatt voltak.
Megismerkedtünk ennek a válalatnak valamelyik irányított alkalmazottjával, akik később kisegítette a családjainkat pénzel, viszont nem ingyen. Mindenki családjából a legérettebb, vagy a legjobb fizikumu gyereket kérték. Valahogy úgy adták be a szüleinknek, hogy valami toborzás miatt kellünk nekik. Mivel rengeteg segítséget kapott a családunk ettől a vállalattól, ezért nem tehettek a szüleink mást.
Így kerültünk ehez a gonosz válalathoz a legtöbben. De nem csak mi. A szövetségből majdnem mindenki. Eleinte kiképzéseken vettünk részt, amit úgy neveztek hogy kiképzőtábor. Majdnem minden nap ilyen erőnléti edzéseken, fejlesztéseken vettünk részt.
Utána meg csak annyit vettünk észre, hogy egyesével eltűnnek az emberek.
Lassan mindenkit elvittek kísérletezni, és senki sem maradt a kiképzőtáborból. Szörnyű dolgokat műveltek velünk. Voltak olyanok, akik túl se élték. Miután mindenkihez párosítottak egy képességet, abbahagyták a kísérletezéseket.
Innentől kezdve meg egy teljes napon át ezt az anyagot pumpálták a testünkbe, aminek köszönhetően ti is képességet kaptatok.
Ereken keresztül vezették be, mint az infúziót. Az az egy nap nagyon fájdalmas volt. Ti nem így kaptátok a képességeteket, így ti ezt nem tudhatjátok. Visszatérve ezen mindegyikünk átesett. Ezek után ültették be a csippet a nyakunkba.
Innentől kezdve meg börtönökbe, bezárva tartottak minket. Ha valami összetűzés volt, akkor azonnal irányítottak minket a csippel.
Nem volt kellemes. És innentől ti is tudjátok. Ezután keződtek el a lázadások. És az egyik lázadás közepedte ki tudtunk szökni.
Utána alakult meg a szövetség, ami ennek a megakadájozását szolgálja, hogy másokon is ilyen kísérleteket hajtsanak végre. Mesélték el nekünk.
Nagyon le voltunk döbbenve.
A mi kis hullaházas storynk ehez a történethez képest semmi volt.
Mindenki elhallgatott. Nem tudtunk szólni semmit, annyira le voltunk döbbenve. A kínos csendet Zero zavarta meg:
-Elkezdett sötétedni! Induljunk haza. Mondta.
-Rendben! Akkor holnap gyertek a főhadiszállásra! Tette hozzá Dani, majd felemelte a pokróc egyik felét.
A többiek is elkeztek készülődni, és összehajtogatták közösen a pokrócot.
Miután mindennel késszemvoltunk, elindultunk hazafele.
Az edzőink hazakísértek minket mint tegnap, és nyugodtan mehettünk el pihenni.-----------------------------------------------------------
Köszönöm a sok támogatást a barátaimnak, és a sok öttletet a részekhez, és a karakterekhez! 💕
Előre elnézést kérek a helyesírási hibák miatt. 😅
A holnapi részben váratlan fordulatot vesz a főhadiszállás felé menet a főszereplők sorsa.
Nemsokára hozom a következő részt. Addig is jó olvasást! ✨
-----------------------------------------------------------
YOU ARE READING
A különleges képesség //Szüneteltetve//
Action°8 fiatal, akiknek élete tövisestül felfordul egy titokzatos kastély felfedezése után. Kénytelenek lesznek bemocskolni kezüket a túlélésért. Onnantól kezdve vadásznak rájuk, és napjaik meg vannak számlálva. Vajon képesek legyőzni a főellenséget, és...