Negyedik Rész

33 3 0
                                    

*Viszont azt egyikünk sem vette észre, hogy egy idegen az egész gyakorlásunkat végigfigyelte*
Még gyakoroltunk kicsit feltünésmentesen, és hírtelen Nasi odament Dorkához, és halkan megkérdezte:
-Te is észrevetted hogy egy ideje figyelnek minket ugye?
-Igen... Még mindig ott áll a fa mögött...
-Beljebb kéne menni az erdőbe, hátha odáig követ, és akkor el tudjuk kapni.
-Rendben.
-Szóljunk a többieknek. Mondta Dorka, és kicsit megmozgatta a földet a többiek alatt, hogy figyeljenek rá.
Mivel régebről ismerjük Dorkát, ezért néhány mások által érthetetlen mutogatásból le tudtuk szűrni mit akar tudatni velünk. Többen is észrevettük már egy ideje hogy figyelnek, de eddig nem tudtuk tudatni a többiekkel.
Hírtelen Annus felnevetett, és elkezdett futni az erdő felé boldogan, folytatva a színészkedést. A többiek is rájöttek a lényegre, és nevetve futottak ők is az erdő felé.
Odaértünk az erdő szélére, és mindenki megállt. Csak bámultuk az erdőt. A tegnapi nap után el akartuk kerülni az erdőt, de muszály volt bemennünk, mert nem tudtuk ki az az idegen. Egymásranéztünk, és beljebb merészkedtünk az erdőben.
Egy kicsit nyitottabb helyre értünk, ahol folytattuk a gyakorlást, és észrevettük hogy az idegen ide is követett minket. Megállt egy fa mögött, és úgy nézett végig rajtunk.
Megnézte hányan vagyunk, de felkapta a fejét, mert Nasit nem találta sehol. Dorka beleütött a földbe, ami összeszakadt az ismeretlen alatt.
Nasi a hátába került, és erős szélnek köszönhetően elfújta a közelünkbe.
Ben használta az erelyét és a fémnek köszönhetően elfogta az idegent.
Nem láttuk az arcát,mert maszk volt rajta, és kapucni. Dorka lassan odament hozzá, és levette a fejéről a kapucnit, meg a maszkot, és meglepődve láttuk, hogy velünk egy idős fiú volt.
Szép barna haja belelógott a sötét zöld színű szemébe.

Látszott az arcán hogy unja a helyzetet, így Émi megkézdezte:-Ki vagy te? De a fiú nem szólt hozzánk egy szót sem

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Látszott az arcán hogy unja a helyzetet, így Émi megkézdezte:
-Ki vagy te?
De a fiú nem szólt hozzánk egy szót sem.
Még bámultuk őt kérdőn, mikor hírtelen eltűnt. Egyszerűen köddé vált a fém kötésből.
-Ho-hova tűnt!? Lepődött meg Ben.
Hírtelen mögénk került, és megfogta Ben vállát. Ben már készült volna megütni, de a fiú gyorsabb volt.
Szó szerint bedarált minket.
Egyik ütésünk sem talált be. Egyik pillanatban előttünk volt, másik pillanatban meg már arra eszméltünk, hogy bevisz nekünk egy jólirányzott ütést. Mind a földre kerültünk egy másodperc alatt.
Egyikünk sem értette mi történik.
A fiú újra ott termett előttük, és megszólalt:
-Csak akkor beszélek veletek, ha tudunk emberségesen beszélni kötelek nélkül. Mondta indulattal.
-Rendben. Válaszolt rá Ré.
A fiú leült a földre szép lassan, és mi köré kuporodtunk.
-Akkor kezdjük egy rendes bemutatkozással. Mondta az idegen fiú.
-A nevem Dániel.
-Én Annus vagyok, ők pedig itt Tia, Émi, Dorka, Nasi, Ré, és ugye az egyedüli fiú Ben.
Mutatott minket be Annus Dánielnek.
-Örvendek a találkozásnak! Mosolygott Dániel.
-Miért néztél minket? És mi ez az egész? Neked is van képességed? Bombázta kérdésekkel Ben.
-Azért néztelek titeket, hogy megbizonyosodjak arról, hogy értetek kellett-e jönnöm. De így a neveteket hallva, jól tudtam, hogy ti vagytok! Mondta megkönnyebbülve.
-Várj... Mi? Értünk kellett jönnöd? Miért? Kérdezte Tia.
-A titkos szövetségtől jövök. Ez egy olyan szövetség, amiben a tagoknak képességük van.
-Szóval ott abban a szövetségben mindenkinek képessége van? Lepődött meg Dorka.
-És miért kerestél minket? Tudakolódzott Nasi.
-Azért, mert a szövetség feje Edward engem küldött, hogy megkérjelek titeket, hogy csatlakozzatok a szövetséghez.
-És miért kell csatlakoznunk ehhez a szövetséghez, vagy egyáltalán milyen célt szolgál ez a szövetség? Folytatta a kérdezősködést Jahi.
-Mert fontosak vagytok! A szövetség feladata összeszedni azokat a kísérlei alanyokat, akiknek később képességük lett...
-És miért?
-Azért, hogy közös erővel le tudjuk győzni azokat, akik miatt például ti is képességet kaptatok.
-Mire jó az hogy képességgel látnak el minket?
-Ezeket a képességel bíró embereket irányítani akarták.
-De miért?
-Azért, hogy világuralomra törhessenek. A szövetségben lévők is mind kísérleti patkányok voltak, csak ki sikerült szabadulnunk, és elszöknünk. Így alakítottuk meg a Szövetséget, hogy ha újra elkezdenének kísérletezni sikeres tesztalanyokkal, akkor meg tudjuk állítani azt, hogy túl nagyra nőjenek. Minden kísérleti alanyba beleültettek egy kis csippet, aminek köszönhetően közelben irányíthatóakká válunk.
Dániel megfordult, és megmutatta a nyakába beleültetett csipp helyét.
-Ezzel jelölnek meg minket.
-De rajtunk nem kísérleteztek. Az egész teljesen véletlenül történt. Mondta Ben.
-És épp ezért vagytok fontosak! Mert nem kaptatok csippet, így titeket nem tudnak irányítani. Távolról néztem ahogy gyakoroltok, és ahogy láttam, tiétek a természeti képesség. A képességek között a legerősebb.
-Miért? Ez EGY képesség? Kérdezte gondolkodva Jahi.
-Igen. Alapból a ti képességeitek egy képesség volt, csak mivel együtt kaptátok meg, ezért szétszakadt, így mindannyiotóknak más lett.
-Értem. És pont ezért akarjátok hogy csatlakozzunk a szövetséghez! Mert a "mi" képességünk a legerősebb, és mivel nem tudtak belénk csippet ültetni, így harc közben nem tudnának minket irányítás alá vonni! Következtette ki Tia.
-Pontosan. Végülis kijelenthetem hogy az emberiség sorsa egy csapat tinin múlik, akik még irányítani sem tudják a képességüket 100%-osan.
-Ennél erősebben is lehet? Lepődött meg Ben.
-Még körülbelül a 20%-ot sem kapirgáljátok. Válaszolt Dániel.
-És miért nem próbáltátok meg eddig kioperálni a beültetett csippet? Kérdezte Émi.
-Azért, mert azt valahogy hozzákötötték az agyunkhoz, és ha kiszedik, akkor abba azonnal belehalunk.
-És neked tulajdonképpen mi a képességed?
-Nekem az idő. Válaszolt Nasi kérdésére Dániel.
-Előre tudok utazni az időben, vagy akár hátra. Le tudom lassítani az időt, vagy akár fel is gyorsíthatom kedvem szerint.
-Ez nagyon erős képesség! Ezt ésszel kell használni. Mondta Émi.
-Miért? Kérdezte Ben.
-Éminek igaza van... Azért kell óvatosan használni az időt, mert nem lehet benne nagy változtatásokat ejteni, mert akkor a jelenünk is megváltozik.
-És akkor miért nem változtattátok meg a múltat mondjuk abban az időpontban, amikor ez a gonosz társaság megalakult? Kérdezte újból Ben Dánielt.
-Azért, mert annak is behatása lenne a jelenre! Nem tudhatjuk, hogy mi változna meg a mostani jelenünkben, ha azt a szervezetet már a megalakulása előtt eltöröljük. Válaszolt Dániel helyett Tia.
-Pontosan! A sors miatt van képességünk, és ezért lettünk kísérleti patkányok is. Ha ezt eltöröljük a múltban, akkor lehet hogy mi nem is élnénk jelen pillanatban. Ebbe nem szólhatunk bele. Tette hozzá Dániel.
-Úgyhogy meg szeretnélek titeket kérni arra, hogy csatlakozzatok hozzánk, ehhez a gonosz szervezet legyőzéséhez! Kért meg minket.
Összenéztünk, és gondolkozás nélkül válaszoltunk neki.
-Benne vagyunk! Mondtuk egyszerre.
-Köszönöm! Könnyebbült meg Dániel.
-És ez a szövetség merre van pontosan?
-Egyáltalán itt van a városban? Kérdezte Ben.
-Mivel a városunk két hegyrész között fekszik, így elég sok helyen lehet... Forgatta meg a szemét Dániel.
-A bázisunk a hegy belsejében lett kialakítva extra védelemmel.
De szerintem induljunk is el oda. Útközben minden kérdésre válaszolok. Tette hozzá Dániel.
Elindultunk a főhadiszállás fele. Van egy út, amin fel lehet menni a hegytetőre. Ez az út mellett elkanyarodtunk, és a hegy mentén gyalogoltunk még egy olyan 10 percet, mikor egy teljesen gazos, madárjárta helyen egy másik elhagyatott kis fakuckóhoz értünk. Ott Dániel becsengetett, és felszólt egy hang, ami kért egy jelszót. Dániel besuttogta a jelszót, és beengedték. Egy liftben találtunk magunkat. Dániel megnyomta a legalsó szintet, és a lift pillanatok alatt levitt minket.
Kiszáltunk a Liftből, és azonnal elindultunk egy szoba felé, a nagy teremben. Azt hittük kevesen vannak, de ehelyett azt kellett tapasztaltunk, hogy ez nem egy kis szövetség. Jó sokan voltak. Dániel sok ismerősének köszönt, és azonnal a vezetőjükhöz vitt minket. Bekopogott egy irodaajtón, és egy férfi hagja kiszólt:
-Gyere!
Dániel benyitott, és betessékelt minket is. A 40 körüli férfi nagyon megörült hogy látott miket.
-Üdvözöllek titeket, és Edward vagyok, a szövetség feje. Gondolom Dániel már elmagyarázta miért van ez a szövetség, és hogy miért vagytok ti a sikerünk kulcsa.
Mi csak bólogattunk, és Edward azonnal áttért egy másik témára.
-Figyelemre szeretnélek titeket inteni!
Mivel a gonosz szervezet tud arról hogy ti nem vagytok irányíthatóak, ezért jobban oda kell figyelnetek, mert számukra célpontá váltatok.
Nem fedhetitek fel senkinek a kiléteteket, mert akkor nem csak ti, hanem a családtagjaitok is veszélybe kerülhetnek. Adta a tudtunkra Edward.
-Nagyon örülünk neki hogy csatlakoztatok, így több esélyünk lehet a gonosz szervezet ellen! Mosolygott meg minket, és azonnal Dánielhez fordult.
-Vezesd őket körbe itt a szövetségben!
-Rendben. Mondta, és kitolt miket az ajtón.
Körbejártuk az egész földalatti létesítményt, és a lélegzetünk elállt!
Nagyon modern, és szép volt.
Aztán miután körbevezetett minket odaszólt hozzánk.
-Mostmár haza kell mennetek, mert esteledik, és a szüleitek keresni fognak titeket! És még valami! Holnap gyertek ide 8 órára! A belépő kódot még nem mondjuk meg, személyazonosság által fogunk titeket beengedni. Fontos az elővigyázatosság. Mondta, és elkísért minket a liftig.
Kiszáltunk a liftből, és mind hazamentünk, várva a holnapot, hogy vissza tudjunk jönni a főhadiszállásra.

-----------------------------------------------------------
Ez a rész kicsit hosszabbra sikeredett mint a többi. 😅
Holnap hozom a következő részt, amiben kiderül hogy mit fog csinálni a csapat a főhadiszálláson.
Addig is jó olvasást kívánok! 💕
-----------------------------------------------------------

A különleges képesség //Szüneteltetve//Donde viven las historias. Descúbrelo ahora